2010/13. hét

Nagykovácsi Ilona : Ne bántsd, a magyart!

Ágyú dörög, most széles e világon.
Talpra magyar, hív újra a haza!
Győzni fogunk, bár százezer veszéllyel,
Száll szembe most, a magyar katona.
Fényes Tejútról hadak ura nézi,
Nem hagyja veszni, Magyarok honát,
Esdeklő népünk forró ajka zengi:
Áldd meg Istenünk, a hős katonát!

Künn, a határban nyílnak a virágok.
Sarjadozik a földben a búza,
Vígan dalol, a mezei pacsirta,
Csöndben legel, valahol a gulya.
Csak nyíljatok, ti szép magyar virágok,
Zengjen a daltól, erdő és a rét!
Szorgos kezek, dolgozzatok serényen,
Értetek harcol, a magyar honvéd!

Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik vírul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!

Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik virul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!

2010/12. hét

Légy bátor – Zászlóvivő
Ha ütött is már a végső óra,
Ha nem hallgat más az Igaz Szóra,
Akkor is csak szeress s légy bátor,
Ha elesnél, állj talpra százszor!

Kezedet már az Égben fogják,
Utad merre tart, szívedből mondják.
Bízz magadban és a magas Égben,
Tudd Te vagy a Remény az örök Fényben!

Csak szeress és légy bátor,
Jövendölünk, olvass a mából!

Jeleinket szívedbe írtuk,
Csatáinkat általad vívjuk.
Szeress és légy bátor,
Szerelem nőjön Életfából!

Hajtson s virágozzon ezernyi ágat,
Föld mélyében nyíljon megannyi járat!
Te légy, ki mindezt lelkében hordja,
Ki a Titkokat nékünk csendesen mondja.

Csak szeress, bízz és légy bátor,
S kezedbe adjuk a kibomló Zászlót!

Tartsd, vidd, emeld az Égbe,
Fel egész' a Megváltó Fénybe!

Zászlóvivő!

Téged köszönt most a Tábor,
Hát gyerünk, szeress, bízz,
S légy bátor!

2009. augusztus 30. 14.40.

Sopron Város Hímnusza

Laudatio Scarbantiae (Sopron Dicsérete)

2001. esztendő utolsó napján született meg a Himnusz Sopronhoz című közösségi ének, melyet az akkori képviselőtestület egyhangú igen szavazattal támogatott a közgyűlésben. Soproni József zeneszerző Laudatio Scarbantiae (Himnusz Sopronhoz) című zeneművéhez, Sarkady Sándor soproni költő írt verset.
Az ősbemutatót 2002 június 9-én tartották a soproni evangélikus templomban.

Sarkady Sándor:

Sopron dicsérete

Sopron, te lelkünk éltető láng!
Hű őr az ősi végeken,
Erőt adó múlt, szép jelen
És ébredő jövő.
Új ezredév vár, ám harcát ne féld!
Zengd, hittel zengd vélünk a Hűség /Város/* énekét.
Fenyves süvít, és cseng a csermely,
A lágy lankákon rőt borág
Ígéri édes újborát,
A boldog áldomást
Hiába dúl szél és tör-ver a jég
Zengd, hittel zengd vélünk a Hűség énekét.
Kőcsipkés, ódon várfalakból
A lélek lángja fellobog,
És zúgják tornyos templomok
Az Úr dicséretét.
Új ezredév vár, ám harcát ne féld!
Zengd, hittel zengd vélünk az Élet énekét.
Új ezredév vár, ám harcát ne féld!
Zengd, hittel zengd vélünk az Élet énekét.

2010/11. hét

Krisztus Vérének Hordozói

Egyazon Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének Hordozói
Szent Kötelékből Valók
Hitetek Tiszta
Emeljétek fel végre fejetek
Hogy lássák szemetekben a Fényt
Mely lelketek mélységes tükre
S Új Világ jöttének Üdve
Szent kötelékből valók
Emeljétek fel végre fejetek
Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének hordozói

2009-09-14 16.22.

2010/10. hét

Pál Markó

1992. szeptember


Jöjjön a szabadság,
jöjjön az igazság!
Jöjjön, jöjjön már,
ó, alig várjuk már!
Hogy az igazság töltse be fülünket,
átjárja szívünket,
megtöltse lelkünket,
alig várjuk már.

Mert nekünk hazudtak!
Ó, jaj a hazugnak,
ki agyunkat,
lelkünket tiporta,
kinek száját száz meg száz
hazug szó elhagyta,
kinek nem volt szent semmi,
ki zászlónk leköpte,
jaj a hazugnak,
ki mindezt megtette.

Mert az emberek,
negyven év után,
a tévé előtt,
minden délután,
mint hipnózis alanya
nézik a képernyőt,
hol ködösítő riporter,
ferdítő bemondó,
hazug szónokló,
áruló hírmondó,
mind-mind ontják fülünkbe a hazugságot,
a megvágott igazságot,
hogy lázadjunk hamis célokért,
hirdessünk hazugságot,
s pusztítsuk az igazságot.

Mert valami ismeretlen erő,
bukott hatalom,
még mindig suttog felénk
egynéhány karzaton,
s megbújva valahol lelkünk mélyén,
agyunk rejtekében,
de nem csupán ott,
hanem gyárak sötétjében,
asztalok mögött,
ahol még homály van,
megbújtak néhányan.
De nem túl sokáig,
mert látjuk: már nem bújnak,
mi bújunk,
ők újra szónokolnak,
bátran kilépnek a világosságba,
támadnak, mocskolnak újra,
újra minket,
mint aki igazságot hirdet,
s joggal hirdethet.

Mert nekik joguk van,
joguk van mindenre,
szórni a szitkokat,
lopni a pénzeket,
meghozni ítéletet,
vagy megtagadni, ha kell,
ha ők ítéltetnének,
ha mi ítélnénk őket,
ha mernénk ítélni,
ha mernénk beszélni,
ha mernénk szólalni.

Mert ki ellenük szól
az mindjárt fasiszta,
rasszista, vagy nacionalista,
kit földbe kell tiporni,
sárral bemocskolni,
pártjából kizárni,
börtönbe bezárni,
megkínozni s felakasztani.
Mert ha szóhoz jut félő,
hogy akkor már késő,
s hatalmuk mint kártyavár összedől.