2011/ 52. hét

Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
és áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
és melegítse fel szívedet.

Hogy lehess meleget osztó forrás,
a szeretetedre szomjazóknak.
és legyen áldott támasz karod,
a segítségedre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
minden hozzád fordulónak.
Legyen áldást hozó kezed,
azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
légy vígasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás,
minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár,
minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
végtelenül szeret téged.

őrizzen hát ez az áldás,
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

őrizze meg tisztaságod,
őrizze meg kedvességed.
őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek

2011/ 51. hét

Szentmihályi Szabó Péter
Térdre, magyar!

Megfojtanak, megfojtanak,
kígyóznak, mint a szennypatak,
sziszegve szólnak szép szavak:
hiszen szabad vagy, ó, szabad!
Te választottál engemet,
te bamba, arctalan tömeg,
elszívom lassan életed,
nem lesz házad, se gyermeked,
nem lesz hazád, nem lesz hited,
minden szavamat elhiszed,
mindenhol szózatom sziszeg.

Imádd a hűvös bankokat,
ott intézik a sorsodat,
ne vidd vásárra bőrödet,
kerüld a puskás őröket!

Szemétdomb város ez: tiéd,
tiéd az összegyűlt szemét!
Villánk s a svájci bankbetét
érted van, s téged véd, cseléd!

Ha már kihalt a nagy család,
ha már éhenhalt jó anyád,
ha nincs honod, se otthonod,
ha már szökésed fontolod,
sziszegve szól, ki jót akar:
Fuss, merre látsz, szegény magyar!

Ellopnak minden ünnepet,
ők adnak mindennek nevet,
egymást ezért kitüntetik,
hát áruló, ki tüntet itt,
ki másról másként szólni mer,
nem elvtárs és nem is haver,
akit riaszt a pénz szaga,
bizony, nem jó demokrata!

Hóhérodnál ne alkudozz,
kirablódnál ne tiltakozz,
majd eltakar a pesti kosz,
megszoktad már, megszökni rossz.

Nyugodj meg hát, Petőfi népe,
és térdre magyar, térdre, térdre!

2011/ 50. hét

Szélles Sándor: Székely karácsony

Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron egymagában fenn a Madarason,
Uram!-fohászkodik- fiad megszületett,
Karácsony este van...hogy ha megengeded
Te aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Juttas nekünk is egy kicsi boldogságot!
-Hallotam Áron, de nem mondtad Kinek?
-A népemnek Uram!Szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd igy szól: Te Áron!
Jó kedvembe kaptál, legyen úgy, nem bánom.
De még mielött kérést teljesitem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem,
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget-meleget,
Tudom hívők vagytok. Sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok,
Áron, Ábel, Mózes, Dániel meg Dávid,
Az egész biblia visssza Ábrahámig.
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó Názáret s Ditró Jeruzsálem.
Aztán, ha jól értem, magyar a beszéded
S mégis a székelyek boldogságát kéred...
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
-Óh uram! Szól Áron a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több.Igaz, hogy nem sokkal.
...Ott áll a sok fenyö, keményen vigyázban,
Gyertyák pislákolnak ezer csíki házban.
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szállott az Úr hangja.
Jól van! Áron fiam és most tartsunk rendet.
Ez a "kicsivel több" megmagyaráz mindent.
Én megértettelek és most érts meg te is
Kicsit ezért több a szenvedésetek is.


Szélles Sándor, Marosvásárhely

2011/ 49. hét

Tamás István :
Tiéd ez az ország

Még gyermek voltam,
s apám megfogta kezem.
Megmutatta nekem,
hol él a nemzetem.

Mutatta az erdőt,
a zöldellő réteket,
ahol szebbjövő vár rám,
és boldogan élhetek.

Mutatta az alföldet
a Duna - Tisza közét,
a jászságot a bakonyt
a hatvannégy vármegyét!

Mutatta az utat,
a nádasok között,
ahová hős őseink
lelke költözött.

Nézd fiam a folyókat,
nézd a völgyeket,
a nyíló virágokat
réten a fényeket.

Ez mind a tiéd fiam,
óvd és vigyázz rá,
ne hagyd az idegent,
hogy hazád elrabolják!

Érintsd meg a követ,
mert az is a tiéd.
Tiéd a folyó a part,
el ne add semmiért!

Tiéd ez az ország,
múltja és jelene.
Neked teremtette,
a magyarok istene!

VÁC DALA

A szívem városa : Toldi Tamás -- Loksa Levente
A dal előadói: Patrik Judit, Toldi Tamás -- ének, Hirleman Bertalan -- dobok, Szabó Attila -- gitár, Nagy Gergely -- billentyűsök, Németh Attila basszusgitár, valamint a Serenus kórus Brusznyai Margit karnagy vezetésével.
videó : maria0914

Toldi Tamás : A SZÍVEM VÁROSA

MA IS VELEM ÉBRED FEL A VÁROS,
A RÉGI UTCÁK, A JÁTSZÓTEREK.
A VÉN FOLYÓ - MINT MINDIG - MOST IS ÁLMOS,
DE LUSTÁN IS A JÓ IRÁNYBA VEZET.

BÖLCSŐM EZ A HELY, ITT SZÜLETTEM,
A MINDIG BÁRÁNYFELHŐS ÉG ALATT.
MAGAS HÁZAK ÁRNYÉKÁBAN NEVELKEDTEM,
DE MÉGIS MINDIG RÁM SÜTÖTT A NAP.

REFRÉN:
MINDEN ÚT INNEN INDULT EL.
VÁC, A SZÍVEM VÁROSA, ITT LETTEM EMBER.
A LÉPTEM ISMERI AZ ÖSSZES MACSKAKŐ,
S IGAZ ÁLMOKAT AZ ÉJSZAKA NEKEM MÁR CSAK ITT SZŐ.

A PÁLYAUDVAR, A TEMPLOMOK, A PARKOK
S A KÁVÉHÁZAK - KEDVESEK NEKEM.
S, HA A KOPOTT PADON MADÁRFÜTTYÖT HALLOK,
ÚJRA ÉRZEM, HOGY CSAK ITT LÉTEZEM.

AZ ÉLETEMNEK ITT TALÁLTAM OTTHONT,
ÉS HOZZÁ SZERELMET, BARÁTOKAT.
S, HA VOLT IS ÚGY, HOGY NAGYON MESSZE JÁRTAM,
VISSZAHÍVOTT EZER GONDOLAT.

REFRÉN:
MINDEN ÚT,INNEN INDULT EL.
VÁC, A SZÍVEM VÁROSA, ITT LETTEM EMBER.
A LÉPTEM ISMERI AZ ÖSSZES MACSKAKŐ,
S IGAZ ÁLMOKAT AZ ÉJSZAKA NEKEM MÁR CSAK ITT SZŐ.

2011/ 48. hét

Juhász Gyula: TESTAMENTOM

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!

2011/ 47. hét

Ady Endre: A Föl-Földobott kő


Föl-földobott ko, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbúsong s lehull a porba,
Amelybol vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hutlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.

Föl-fölhajtott ko, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakan
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.

2011/ 46. hét

Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson

Kint a szőlőnkben, emlékszem rája
Deszkakunyhónk előtt állott
Öregapám diófája.

Ha vihar támadt - szőlőkötözéskor
Dörgött az ég, csattant a villám,
Füstölt az úton a felpaskolt por,
Ahogy végigverte a dörgő esőostor,
Bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,
az égen.Miként robognak a felhők

Nagyapám a fát leste.
Vajon elbír-e a széllelő
Recsegett, ropogott öreg teste,
A szél a gallyakat csomósan tépte,
Hullott a zöld dió áldott termése,
Mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta,

De győzte a vihart öregapám konok,
Törzsekopott diófája.

Csak a gyökér kitartson!...

Még ma is hallom - motyogott nagyapám:
Nem lesz baj, gyerek!

Dió lehullhat,
Új tavasszal terem az ág újat,
Ág is nő a letépett helyére,
De ha a gyökér nem bírná tovább,
A diófának, kisunokám, vége.

Most is vihar, szél tépi, rázza
De állja a vihart Árpád vezér
Ezeréves, öreg diófája.

Kárpátoktól az Adriáig nyúlnak a gyökerek
Tapadnak a földre, hogy termés legyen
Az örök magyar szőlőhegyen,
Hogy élni tudjon: dió, levél, ágak ...
- Adj! Uram, elég erőt a harcos diófának!

Lehull ezer dió, millió lesz holnap,
Letörhet száz ág, ezer nő helyére
S ha csupán a csonka törzs marad,
Ha új tavasz zsendül, kifakad!

Uram, csak Te lássad,
Hogy ezen a véres, küzdelmes harcon
A gyökér kitartson.
A gyökér kitartson!

2011/ 45. hét

Ady Endre: Dózsa György unokája

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rabló váraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

2011/ 44. hét

Faltysné Ujvári Anna: Magyar vagyok

Az én népem neve :magyar,
Jelünk:piros-fehér-zöld.
Hogy én magyar gyermek vagyok,
Engem büszkeséggel tölt.

Az én hazám:Magyarország_
Bölcső helyem,otthonom,
Gyarapítom,vigyázok rá,
Tönkre tenni nem fogom.

Az én édes anyanyelvem-
Édesanyám bizta rám-
A nagyvilág legszebb nyelve.
Bízzál bennem, kis hazám!

Kovács Ágota Csenge

2011/ 43. hét

Petőfi Sándor: Székelyekhez

A köröskörül sötét felhő az égen,
Egy magányos csillag ragyog középen.
Az a csillag ott a magyar nép képe,
Kit idegen népek vettek középre.

Nagy a világ, és testvérünk nincs benne,
Nincsen, aki bajainkban részt venne.
Dehogy testvér a magyarhoz a világ!
Ellensége minden ember, akit lát.

Ha a magyar is elhagyja a magyart,
Nem lesz akkor olyan, ki vele tart,
Ugy eltűnik, mint az égrűl a csillag,
Ha a sötét felhők reáborulnak.

Föl, székely, föl, közös az ellenségünk,
Tinektek is az árt, aki minékünk,
Az vert vasra titeket, aki minket,
Együtt törjük szét a közös bilincset!

Mert végtére szabadokká kell lennünk;
Hadd legyen az egész világ ellenünk!
Bennünket az még kétségbe ne ejtsen,
Hisz velünk van az igazság s az isten.

Mutassuk meg: a magyar nem olyasmi,
Mint a gyertya, mit el lehet oltani;
A magyarnak élnie kell örökké,
És nem szabad rabnak lennie többé!

Föl, székely, nézz szembe az ellenséggel;
Ki néz vele szembe, ha nem a székely?
Hisz a székely ősapja volt Attila,
Kit úgy híttak, hogy az isten ostora!

Hiába, Bécs, hiába van gazságod,
Küldheted ránk a rácot, a horvátot;
Állani fog, állani fog Magyarhon,
Élni fogunk, élni fogunk szabadon!

2011/ 42. hét

Padányi Viktor: Megyünk -e már bajtárs?...

Amikor csörömpöl körülötted a gyár,
Amikor lelked lopva hazajár,
Mert itten lassan szétőrli a Gép...
Mikor álmaidban felrévül a kép,
Amelyen fegyveres, sisakos katonák
Ritmusa dübörög kaszárnyakapun át,
Mikor fáradt vagy, fogytán a hited,
Mondd, bajtárs, ilyenkor fáj a szíved?

Mondd, Bajtárs, borzong-e benned a bánat,
Amikor jajgatni hallod a hazádat,
Amikor bennünket sikoltva hívnak,
Mikor odahaza magyarok sírnak,
Amikor szenvednek a hozzánk hívek,
Mikor börtönökről szólnak a hírek,
Mikor őrjöng otthon száz gyűlölt bakó,
Mikor eszedbe jut négy véres karó
Újvidék piacán...

Mondd, Bajtárs, mikor tudod, hogy várnak,
Mondd, Bajtárs, borzong-e benned a bánat?
Mondd, csordul-e még ki könny a két szemedből,
Amikor nemzeted bús himnusza zendül,
És a fájdalomból maradt-e benned
Valami, ami tűr, ég, fáj és szenved,
Amit ébren talál a leszámolás,
Amelyen keserű, megkínzott szíved
Majd kamatostul mindent megfizet?

Mert ha így van, Bajtárs, sóhajos melledre
Hadd üljön a bánat kínzóan, szenvedve,
A torkodra szökő fájdalom hadd fájjon,
Acélkarmával a kín hadd vájjon,
Ne bánd, ha mocskos vagy, söprögető cseléd,
Összevágott szájjal álld tovább a cserét,
Dugd el a lelkedet valahová mélyen,
És várj, Bajtárs, némán, dermedten, keményen!

Mert eljön az idő. A várvavárt óra,
S a mi szánkon, Bajtárs, ne csendüljön nóta.
Nekünk nem kellenek lelkesítő szavak,
Rendbe-sorba állnak újra majd a hadak,
Fellángol újra a senyvedő zsarátnok,
Az istent-idézők, humanisták, szentek,
Békeapostolok, megbocsájtó lelkek,
Könyörgés, sikoltás, meakulpa-ének...

Pusztulni kell az idegen szemétnek!
Minket nem hat meg majd az elkésett bánat,
Aki magyart gyilkolt, annak nincs bocsánat!
És jöhet majd tűz, gáz, nem számít az élet,
Jöhet rombolás, atom, utolsó ítélet,
Jöhet dögvész, halál, temetetlen halom,
Vér... Sár... bánat... pokol, őrjöngő fájdalom,
Hiszen — otthon síró édesanyánk vádol,

Tiprott menyasszonyok gyalázata lángol,
Vádol kisgyermek sovány, vézna karja...
-- Csak még egyszer zengjen a riadó hangja,
Csak még egyszer puskát markoljon a kezünk,
Bajtárs! Akkor — megyünk!

2011/ 41. hét

Sajó Sándor: Magyarnak lenni

Magyarnak lenni, tudod mit jelent?
Magasba vágyva tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsírdogálnak.

S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefényü fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!...
Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De döntő harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-
Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...

(1909.)

2011/ 40. hét

Somogyváry Gyula: Magyar miatyánk 1919-ben

Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb,
mint a miénk most? - Kínok imája! -
Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját
s irgalmas szívvel, figyelmezz rája.
Nincs annyi fűszál, libanoni lejtőn,
mint ahány könnycsepp bús magyar
szemekbe,
hallgass meg kérünk, jaj, most az egyszer
Miatyánk, ki vagy a mennyekbe'!
Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet,
hogy síró szóval pusztába kiáltsunk!
Sok volt a vétkünk - nagy büszkeségünk.
felhőkig járt az álmodásunk -
de most bánattól gyötrötten mondjuk:
Szenteltessék meg a Te neved!

Végigvertél a borzalommal
és mégis, most is széthúzunk, látod.
Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
jöjjön el végre a Te országod!...
Ugye nem szórod szét ezt a népet,
bujdosónak a nagy világba,
hiszen Te hoztad Ázsiából
s verted, de védted a pusztulástól
ezer évig! Mondd csak: hiába... ?!

Voltunk a véres védőbástyád
s voltunk villámló ostorod,
tégy velünk, ahogy megérdemeljük,
legyen meg a Te akaratod!

Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
s küldd az erőt a rossz karunkba!
Küldj halk esőt a földjeinkre
S legyen gondod a barmainkra...!
Önts enyhülést a lelkek tüzére,
s tudsz: szeress! Ha kell: fenyíts!
csak legyen béke, boldog megértés,
miképpen menyben, úgy a földön is.

Nézd: éhezünk, rongyokba járunk,
nincsen koldusabb néped minálunk.
Nézzed a gyermek éhező száját,
asszonyainknak bús Kálváriáját,
ha Te nem segítesz: elveszünk!
Ó, add meg hát a napi kenyerünk...!

Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,
gőgösek közt, bizony elsők voltunk,
de most a házunk hamva van fejünkön
s a bűnbánat megtépte köntösünket,
Isten! Istenes szerelemmel
bocsásd meg a mi vétkeinket...!

Minket megvertél magyar-Isten
és megverted az őseinket.
De fiainknak minden más nép,
felejtse el apái vétkét
- sok számolatlan számadásunk -
miképpen mi is megbocsátunk
a mi ellenünk vétkezőknek...

Torkunk rekedt a rimánkodástól...
az ős magyar föld: merülő gálya.
Jaj! Tedd a szent kezed föléje,
oltalmazd meg, vigyázz rája
és ne vigy minket a kísértésbe!

A tenyereden, Isten-apánk
hordod az ember-milliókat.
Mi is elférünk békében ottan,
csak vesd ki köztünk az árulókat!

Nem kell minékünk más hódolása
és nem vágyik a magyar sehová sem,
csak engedj élni...tüzekbe nézni...
tilinkószónál... mesét mesézni
és szabadíts meg a gonosztól! - Ámen.

2011/ 39. hét

Szőke István Atilla Áldja meg az Isten…

Áldja meg az Isten szép Magyarországát,
Őrizzük és védjük hitét, hagyományát,
Vigyázzunk múltjára, őseink szavára,
Süssön fényes Napunk drága, jó hazánkra!

Életünkre ellen sohase törhessen,
Földünkre az Isten termő magot vessen,
Nyíljon, virágozzék jövőnknek virága,
Süssön fényes Napunk drága, jó hazánkra!

Nemzetünknek álmát elvégeztethessük,
Szívünket, lelkünket magyar színre fessük,
Figyeljünk a mára, apánkra, anyánkra,
Süssön fényes Napunk drága, jó hazánkra!

Áldja meg az Isten szép Magyarországot,
Örökkön örökké tápláljuk a lángot,
Gondosan ügyeljünk a szent szabadságra,
Süssön fényes Napunk drága, jó hazánkra!

2011/ 38. hét

Petőfi Sándor: Már mi nékünk ellenségünk

Már minékünk ellenségünk
Egész világ, látom én;
Szegény magyar, be magad vagy
Ezen a föld kerekén!

Akivel mi megosztottuk
Asztalunknak ételét,
Ruháinkat, hajlékunkat:
Éhenkórász volt elég.

Aki hozzánk jőne mostan
Bajainkat osztani,
Aki velünk kezet fogna:
Nincs barát, nincs atyafi.

No de semmi, jó az isten,
Ugy lesz, ahogy lenni kell:
Hagyjanak el! csak magunkat
Mi magunk ne hagyjuk el.

És mi nem hagyjuk magunkat,
Míg lesz egy kéz és egy kard;
Fogadom azt, hogy megbánja,
Aki bántja a magyart!

Hosszu a mi türelmünk, de
Ha egyszer kifakadunk,
Akkor aztán hosszu ám és
Rettentő a haragunk.

Tudhatják az ellenségink,
Mint viselünk háborut,
Ha pedig már elfeledték,
Jól van, majd eszökbe jut.

Úgy elütjük-verjük őket,
Ha türelmünk megszakad,
Hogy magunk is megsajnáljuk
Szegény nyomorultakat!

A város dala (Vésztő)

Előadják:
Vejsze verséneklő zenekar (Vésztő)
Csökmői Fonó - népi hangszerek, ének (Csökmő)
BBNK dolgozói - ének (Vésztő)

Marcali Városdal Calypso Kórus előadásában

Marcali dal

2011/ 37. hét

Szőke István Atilla: Odacsapni egy nagyszerűt…

Súlyos igazságokat rejt a lélek
és csak csatáz, tépődik mindhiába,
ezer s ezer régóta így csinálja,
én nem hallgatok, mindent elbeszélek.

Én hiszek a kitárulkozó szóban
és mondom magyar lelkemnek igazát,
hogy keselyűk marcangolják e hazát
és szenved és vérzik iszonytatóan.

Segíteni kéne, szóljatok imák!
Kiáltani kéne, lásd meg nagyvilág!
Vagy rebegni, föl, Istenhez egy fohászt,

nem várni meg a végső, kínzató gyászt,
vagy odacsapni kéne egy nagyszerűt
s rögvest elszállanának a keselyűk…

2011/ 36. hét

Papp Mihály: Üzenet Erdélyből

Szálljon ez a panasz a szőke Tiszán át
S visszhangozza Bácska, Dunántúl és Bánát
És szálljon megértés a szívekbe
S riadjanak fel a székely üzenetre.
Mert szenved a székely, nagyon várja őket,
Jöjjenek már, mentsék meg a szenvedőket!
Ki tud ellenállni a rohanó árnak?
Jöjjenek! Elveszünk, ha még soká várnak!

Mert csattog a korbács rettentő ütéssel,
Ütései alatt elpusztul a székely.
Hisz' kínzó rabságban, börtönben nem élhet,
S ha nincs szabadság, minek akkor az élet!
Minden korbácsütés, mi elcsattan rajtunk,
Minden botot újra elsirat az ajkunk.
S reményünket vesztve, félholtra válva,
Imádságot küldünk a csonka hazába:

Ti csonka hazában, de szabadon éltek,
Mi itt koldusmódra tengetjük a létet.
Ti talán vigadtok danázva, mulatva,
Aggódva gondolunk mi itt holnapokra.
Ti talán újmódi divat szerint jártok,
Mi rongyokba burkolva lessük határtok.
Minket agyonnyűgöz, leigáz a járom,
S várjuk: mikor tüntök fel már a határon.

2011/ 35. hétv

Wass Albert: A láthatatlan lobogó

Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.

Seb a vállam és seb a markom,
de fogom, viszem és megtartom!

S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!

Ereklyém, Kincsem. Fegyverem.
Magasra tartom s lengetem!

És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és őrült örömmel!

És mentem, mindenek által,
íntépő, végső akarással!

Dúlt otthonom rég összedőlt.
Kifordult alólam a föld.

Társaimat ár elsodorta.
Mögöttem ég a poklok pokla.

Előttem vad sziklák merednek.
De nekivágok a meredeknek!

Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,

még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,

de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!

Megmarkolom és nem hagyom,
ha le is szakad a két karom,

ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!

S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót

kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!


http://www.youtube.com/watch?v=bEWNAsTfg9A

http://www.youtube.com/watch?v=IdZUBc1AsYQ

2011/ 34. hét

Szathmáry István: Országzászló

Magyar zászló, nemzetemnek lobogója,
Van-e nálad szebb, dicsőbb múlt hordozója?
Büszke láng gyúl a szívemben, hogyha látlak,
Büszke vére forrva pezsdül hős apáknak.

Úgy jövünk, mint Napkeletnek bősz viharja,
A kezünkben hun Attila égi kardja.
S lesz belőlük a kereszt új, nagy csodája:
Nagy Hunyadi oszmánverő katonája.

Hős csatákban addig omlik, hull vérünk,
Míg Mohácshoz, ama roppant sírhoz érünk,
És amikor Zrínyi Miklós kardja villan,
Bécsi sasnak karma dúl már vállainkban.

Új legendák, új vitézek sora támad:
Szent szabadság, érted vívjuk szent csatánkat.
A mi zászlónk nagy Rákóczi, Kossuth óta
A szabadság vérrel ázott lobogója!

Szörnyű számum szántja végig a világot,
S rendületlen érccsoportként őrt ki áll ott,
Hol sikongva, legvadabbul zúg az orkán.
A Doberdón s a Kárpátok ormán?

Újra ő: a magyar honvéd… Földet rázó
Vérviharban ott lobog az ősi zászló,
Ott lobog a három szent szín… Hogyha látja,
Énekelve ront a honvéd száz halálba.

És mikor a poshadó láp csőcseléke
A dicső jelt meggyalázta és letépte
Akkor lett e szép, nagy ország csonka rommá
S elszakított, ősi földje bús vadonná.

Csonka földön, félárbocon leng azóta
Nemzetünknek ezeréves lobogója,
Hogy hirdesse nemcsak zord és néma gyászunk
De törhetlen, dacos élni-akarásunk.

Magyar zászló, színeidben egybeolvad
A dicső Múlt, bús Jelen és büszke Holnap:
Ősi földjét, melyet Árpád kardja szerzett,
Ősi daccal visszavívja ez a nemzet.

Most szívünkben ősi dacnak láza forrjon,
Most a vérünk, mint a láva, úgy daloljon,
Vagy lobogjunk üstökösként fenn az égen
Új időknek, új viharnak jósaképpen:

Sátán műve, Trianonnak céda lánya,
Odaültél a Hazugság trónusára,
De az Isten e cudar bűnt megtorolja:
Egy nap onnan letaszítunk a pokolba.

Erre buzdíts, nemzetemnek lobogója,
A szívünkbe izzó lángbetűket róva,
S azt a hajnalt, büszke hajnalt ha megéred,
Hirdesd akkor a dicső, új ezredévet!

2011/ 33. hét

Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!
Itt a fél ország lop, csal. Beteg.
Itt már nem kellenek a gyermekek.
Itt Horn, Pető, Gyurcsány az úr,
Itt mindenki angolul tanul,
Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!

Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország,
Emléketek is gyáván elhazudták,
Itt útlevél nem jár, csak idegeneknek,
Ha kampányt vezet vagy bölcsen befektet.
Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország!

Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye,
Vígan él Kun Béla, Kádár szelleme,
Itt nem állhat szobra gróf Telekinek,
Pázmánynak, Wassnak, Mindszentynek.
Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye.

Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont,
Itt zászlót a nép Károlyiért bont,
Koccintanak Erdély gyászünnepén,
Itt már nincs magyar hit, munkás remény,
Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont.

Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely,
Magyar szív, ész, kéz itt senkinek se kell,
Nincs itt magyar gyár, talpalatnyi föld,
A reklám és hazugság minden tért betölt.
Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely.

Ne gyertek haza! Ki itt rátok szavazna,
Az mind szélsőséges, sovén és irredenta,
Populista, demagóg, ellenforradalmár-
Jaj, emlékeztek? Sok ilyesmi volt már.
Ne gyertek haza! Ki itt rátok szavazna.

Vagy gyertek mindannyian! Velünk szavazzatok!
Élők és holtak, látók és vakok,
Ki járni bír, ki élni mer,
Tenger tömegben jöjjön el!
Szavazzatok helyettünk üvöltő igennel,
Gyertek zászlóval, fáklyával, keresztel,
Gyertek mindannyian, velünk szavazzatok!

S amit nem tudtunk megtenni ötven éve,
Kergessük őket együtt el, örökre, végre!

(Szent Korona Rádió)

2011/ 32. hét

Kiss Menyhért: Feltámadás

Trianont ledöntjük! - A magyar fájdalom versei

Töviskoronát tettek a fejére,
A ruhájára sorsot vetének,
Megcsúfolták, megvesszőzték szegényt,
Véres esője folyt szemének,

Kezét Pilátus akkor is mosta,
Árulója is akadt ép' elég,
Felfeszítették, sziklasírba tették,
És ujjongott a hitvány csőcselék...

De Eszme volt és Igazság és Isten,
Hiába erő, durva hatalom,
Valami a sírt dörögve zúzta szét
Azon a rózsás, húsvéthajnalon,

Judeában, Párisban temessék el
Az Igazságot, mély síri gödörbe,
Feltámad egyszer, egy hajnalon,
Kiszáll a sírból, fényesen tündökölve...

Ne sírj testvér! nincs veszve Magyarország,
Ruhájára ámbár sorsot vetének,
Megcsúfolták, megvesszőzték szegényt,
Csurog a vére átdöfött szívének,

Felfeszítették, sziklasírba tették,
Bent és kint ezer ellenség üvölt,
De hirdetem, pirkad a húsvéthajnal,
És megmozdul a föld...

2011/ 31. hét

Azáry Emil: Magyar diák imája

Nem voltunk bűnösök, máséra nem vágytunk,
Csak azt védte karunk, ami a sajátunk,
Letiport az ármány, az álnokság győzött:
Idegen szél szálldos bús Kárpátok fölött.

Ezer esztendőnek minden álma, tette
Trianon sírjában mélyen eltemetve
Idegen osztozik ősi magyar kincsen,
Erdeink fájából koporsóra sincsen.

Üszkös romok tövén szegett fejjel járunk,
Testvéreink rabok, porba hullt országunk!
Bánat veri szívünk, zokog a mi lelkünk
S csonka határainkra könnyezve tekintünk.

S ha vétkeink valának vérrel vezekeltünk,
Bűnbánat sodrában megtisztult a lelkünk,
S várjuk a márciust, új tavaszt remélve,
Hallgatsd meg imánkat, nagy Isten az égbe!

Nem kérjük a másét, csak ami miénk volt:
Ragyogjon felettünk újra magyar égbolt,
Tiszta szívvel hozzád epedve kiáltunk,
Kegyes jó Istenünk, add vissza országunk!

Add vissza szép hazánk, örökét Árpádnak,
Ne legyenek rabok, kik keblünket vágynák,
Régi szent hazában egyesüljön népünk,
Kegyes, jó Istenünk, esedezve kérünk!

A Szegedi Akadémiai Bizottság székházban mutatták be nemrégiben nagy sikerrel Vásárhely Himnuszát.

2011/ 30. hét

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
?Ha vert az óra ?odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február.)

2011/ 29. hét

Petőfi Sándor : Föltámadott a tenger...

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

2011/ 28. hét

A múlt

Mily setét a múltnak árnyéka,
Szobrainak csupasz az ágyéka!
Testük anyaga már megkopott,
Emlékük az ablakon kidobott?

Mind elfeledtük kik még élünk?
Tőle többé sohasem félünk?
Hátra nem, csak előre nézünk?
Így már többé sohasem félünk?

Szemünk becsukva látjuk az álmunk,
Képzelgünk arról, amire vágyunk!
Csak szemünket lehunyva várunk,
Mint a birkák helyben állunk!

Álmodunk, de nem nézünk hátra,
A minket becsapni készülő árnyra!
Könnyen Őt, nem lehet lerázni,
Jövőnket akarja újra gyalázni!

Próbál becserkészni ismét a múlt,
Hiteti a vörös szegfű megfakult.
Netán nem hallod a parancsot?
Hogy edd a túlérett narancsot!

Görcsösen kapaszkodik a hatalomba,
Igen sok trükk van még talonba.
Ha csak álmodsz, észre nem veszed,
Ismét befogja a szád, megragadja kezed!

Az lesz újra, amit a múltunk akar,
Kizsákmányol minket a fukar!
Elkábítva hiteti el veled,
Nála nyugodt álomra hajthatod fejed!

Álmélkodsz, vagy hozzászólsz végre?
Legyen már e sötét múltnak vége!
Ha észre nem veszed, mi véled szembe jő,
Bizony a gyászos múlt lesz újra a jövő!

Igen, most intelek a múltnak évétől,
Gyere el a nép bitójától, a kötéltől!
Ne legyen többé, hogy ezt kiáltják:
A kormányon lévők újra megcsinálták!

Legyen a múltnak most már vége,
Áprilisban tegyünk pontot a végére!
Szíved szerint írd le az ikszet,
Közben emlékez a múlt vélünk mit tett!

2011/ 27. hét

Siklósi András: Kegyetlen Párizs

Hiába riszálod magad
hiába csillogsz-villogsz
hiába ölelsz polip-karjaiddal
nem érdekelsz nem esem hasra tőled
Számomra nem vagy a fény városa
sem Ady vagy Illyés bódító menedéke
Nekem a Szajna az alvilág folyója
karcsú hídjaid hanyatt dőlt kurtizánok
csipkés tornyaid faragott tilalomfák
édes illatod rothadó csatornabűz
virágos parkjaid gyászos temetőkertek
Nem vonzanak zsúfolt utcáid híres mulatóid
pazar festményeid szobraid s palotáid
Hidegen hagynak csábító kincseid
idegenek bohém gondtalan lakóid
megvetem hamis forradalmad

Nem hat meg talmi ragyogásod
összes praktikád lepereg rólam
Nekem egy fortyogó trópusi mocsár vagy
honrablók vára szatírok bűntanyája
pestises bordély rettegett viperafészek
Gyűlöllek Párizs
hazám megrontója fajtám gyilkosa
Tántorgok benned mint a részeg
utálom minden porcikádat
kitépem gőgös Tigris*-bajszod
s leköpöm álnok arcodat

A hazugság rideg fővárosa vagy
Európa körbenyalt alfele
a pokol megkövült hányadéka
a barbárság és gyalázat metropolisza
Maga a halál vagy népem koporsója
villámló hentesbárd reccsenő bitó sikoltó guillotine
Megátkozlak Párizs
fulladj meg égj porig
dőlj össze süllyedj el örökre
magyarok vérivó hóhéra
te szívtelen Versailles te szörnyű Trianon

(* Clemenceau gúnyneve)

2011/ 26. hét

Pósa Lajos: A Hazáért

Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,
Még a féregtől se fordítod el arcod,
Látod a jövendőt csakúgy, mint a múltat,
Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat,
Nemzetek sorsát intézed egedbűl,
Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:
Függjön tekinteted a mi szép hazánkon,
Minden porszemére tőled áldás szálljon!

Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,
Minden talpalatját megáztatta vérünk.
Őseink porából fakad itt a fűszál,
Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.
Századok keservét hordozza a szellő,
Honfigyász az égen a fekete felhő,
Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt –
Óh nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat!

Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak,
Parancsolj, Uram, az égi madaraknak:
Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan
Sírjaikon szerte a magyar hazában.
Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot,
Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott!
Kegyeletes utód szórja be virággal
S tanuljon a portól századokon által.

Áldd meg, kik javát munkálják a honnak,
Hírnevén, örömén híven fáradoznak!
Gyújts lelkükben erős, tündöklő világot!
Lehelj a szívükbe olthatatlan lángot!
Hadd mutassa e két égő fáklya fénye:
Hol van a haladás nemzeti ösvénye.
És ha megtalálták: útjokat ne fedd el!
Igazítsd a célhoz szent segedelemmel!

Add, hogy virágozzék békén Magyarország,
Ragyogja be földjét az arany szabadság.
Hegyei közt boldog népnek dala zengjen,
Messze róna síkján sárga kalász rengjen.
Sátoros erdőben szapora vad járjon,
Ízes hal cikázzék gyöngyöző hullámon.
Mesterség, művészet, tudomány fejlődjék,
Szálljon a hazára koszorú, dicsőség!

És ha vész fenyeget, harsona megharsan:
Kardjaink élére szállj zúgó viharban!
Csapj le, mint a villám, ellenség hadára!
Ne érezze sarkát szép hazánk határa!
Szállj, mint eleven tűz, lobogással égve,
Honszerelem gyanánt mindnyájunk szívébe!
Bátoríts, vezérelj tartós diadalra!
Szabadság Istene, vigyázz a magyarra!

2011/ 25. hét

Repülj Turulmadár: Magyarságod!

Sokat szenvedett magyar nép, kinek földje ma is szép.
Kinek országában jó volt élni, most kezdhetünk félni?
Hol az erdők, mezők zöldek,vizeink kéken üdvözölnek.
Mindez már a múlt,csak álom?
Hazámat csak romlani látom?

Az nem lehet,hogy-e büszke nép, sok magyar ember,
Múltba s jövőbe nézni nem mer.
Mert itt tátong a szakadék melybe tolnak minket,
Kik ma is viselik a vörös inget.

Bár fejlődést, jót ígértek az Únió által.
Valójában leomlik a magyar várfal.
Beolvasztják országunkat,nem marad semmink.
Elveszítjük magyarságunk,nem lesz büszke népünk.
Pár millió leszünk csak Európában,
Mint ágak egy hatalmas öreg fában.

Emeld fel fejed magyar,gondolkozz el,
Mily jövőt akarsz gyerekeidnek, a múltat ne tagadd el.
Őrizd magyarságod, becsüld a néped,
Vidd tovább magyarként ezeréves géned.

Repülj Turulmadár

Délegyháza Himnusza

2011/ 24. hét

Wass Albert: Új székely ballada

Valahol egy messzi hegyen
öregasszony megyen, megyen,
vállán batyu, kezében bot,
hajlott a dereka, hajlott,
a dereka fáradt, hajlott.

Valahol egy messzi hegyen
Édesanyám megyen, megyen,
megyen a fia elébe,
könnye hull az út kövére,
könnye hull az út kövére.
Édesanyám, jaj megálljon!
Felleg rí a láthatáron,
benne zokog egy üzenet,
hogy én haza nem mehetek,
hogy elibém ne is menjen,
hogy engemet ne is várjon,
itt halok meg idegenben,
sötét orosz pusztaságon...!
De valahol egy messzi hegyen
egy öregasszony mégis megyen,
nem hiszen a fellegeknek,
nem hiszen az üzenetnek,
nem hiszen az üzenetnek.
Fölmegyen a határhegyre,
feltekint a fellegekre,
megettük az Istent látja
s belekezd egy imádságba,
egy bánatos imádságba.
És csak áll fönt, áll a hegyen,
felleg jő és felleg megyen,
imádságát mondja, mondja,
benne sajog féltő gondja...
S meglátja az egész világ:
azt az imát addig mondja,
addig mondja, míg a fiát
mégis hazaimádkozza!

2011/ 23. hét

Szőke István Atilla: Mindig s örökké!

Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
Anyák sírtak apák vállán, milljó zokogott,
Bús öregek némán néztek, szívük sajogott,
De volt néhány, aki mondta, nem és nem soha,
Nem így van a kőbe vésve eme nép sorsa!

Ama kőbe az van vésve,
Mindig s örökké!
Azt a követ kell keresni,
Mindig s örökké!
Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
Ismeretlen szép emberek egymást ölelték,
Bánatukat könnycseppekben földre ejtették,
De volt néhány, aki mondta, nem és nem soha,
Nem így van a fába róva eme nép sorsa!
Ama fába az van róva,
Mindig s örökké!
Azt a vén fát kell keresni,
Mindig s örökké!

Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
A harangok sok templomban nagy bút kongattak,
Utána lassan, halkulva csendben álmodtak,
De volt néhány, aki mondta, nem és nem soha,
Nem így van a könyvbe írva eme nép sorsa!
Ama könyvbe az van írva,
Mindig s örökké!
Azt a könyvet kell keresni,
Mindig s örökké!
Nem feledjük, nem feledjük azt az esztendőt,
Amikor szép Magyarország darabokra tört,
Szomorú szél rohant-rohant hegyen-völgyön át,
Fekete felhőkbe vonta a magyar hazát.
Ma már sokan érzik azt, hogy vannak testvérek,
Elszakítva a törzstől, mint tépett testrészek,
És van néhány, aki mondja, nem és nem soha,
Nem így van szívbe szorítva eme nép sorsa!
Ez a szív csak azt dobogja,
Mindig s örökké!
Ezt a szívet kell őrizni,
Mindig s örökké!
Mindig s örökké!

2011/ 22. hét

Petőfi Sándor: Honfidal

Tied vagyok, tied, hazám!
E szív, e lélek;
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?

Szentegyház keblem belseje,
Oltára képed.
Te állj, s ha kell: a templomot
Eldöntöm érted;

S az összeroskadó kebel
Végső imája:
Áldás a honra, istenem
Áldása rája! -

De én nem mondom senkinek,
Ki nem kiáltom:
Legkedvesebbem hogy te vagy
A nagy világon.

Titkon kisérem lépteid,
S mindegyre híven;
Nem, mint az árny az útazót,
Csak jó időben.

De mint az árnyék nő, midőn
Az est közelget:
Nő búm, ha sötétedni kezd,
Hazám, fölötted.

És elmegyek, hol híveid
Pohárt emelve
A sorstól új fényt esdenek
Szent életedre;

S kihajtom egy cseppig borát
A telt üvegnek,
Bár keserű... mert könnyeim
Beléperegnek!

2011/ 21. hét

Székely fohász

Hej én édes jó istenem,
oltalmazóm, segedelmek,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,
vándor legény vándorlását
Vándor székely reménységét,
Jézus áldd meg Erdély népét.

Vándor fecske haza talál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazatértét megengedte
a magyarok Szent Istene.
Hazatértét megáldotta
Csíksomlyói Szűz Mária.

Polgár Péter Gödöllő himnusz

2011/ 20. hét

Szabó Ferenc: Élő zászló

Élő zászló kell most nekünk!
Hadd fújja a szél.
Hirdesse a világnak
Nemzetünk életet kér.

Európai falu, - e táblákkal jelöltek meg bennünk,
Mintha nem tudnánk, hogy hol vagyunk...
Válaszul - tűzzük ki házunkra a magyar zászlót,
Tegyük világossá, hogy mi itthon vagyunk!

Itthon vagyunk és itthon is maradunk.
Házainkon ismét magyar zászló lobog.
Hétköznapjaink ismét ünnepnappá válnak.
Maradunk örökké gyermekei Kárpátiának.

Szeretném látni megélni a napot, a pillanatot
Mikor minden házon e honban ,magyar zászló lobog.
Ha jönnek is majdan tomboló viharok,
Születni fognak millióan-apró , fellobogózott lelkű fiatalok!

2011/ 19. hét

Wass Albert: A bujdosó imája

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.

Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.

Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.

Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.

És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.

S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.

S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.

A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.

Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.

Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...

Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.

(Bajorerdő, 1947)

2011/ 18. hét

NE AKARJ A KERESZTEDEN KÖNNYÍTENI

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már! - sóhajt csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged?

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon,
hiányon míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Siet örömmel. Fut! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

2011/ 17. hét

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

2011/ 16. hét

Gyártó István: Magyar ima
Boldogasszony Anyánk, Isten Szép Virága,
Óvj minket a harcban, hazánk oltalmára,
Vezess át a poklon, vezess át az éjjen,
Lobogjon a zászlód friss tavaszi szélben.

Engedd, hogy mi legyünk sarudnak...
Boldogasszony Anyánk, Isten Szép Virága,
Óvj minket a harcban, hazánk oltalmára,
Vezess át a poklon, vezess át az éjjen,
Lobogjon a zászlód friss tavaszi szélben.

Engedd, hogy mi legyünk sarudnak sarka,
Mely a kígyó fejét a porba tapossa,
Add, hogy építhessük megromlott hazánkat,
Kérjük, emeljed fel jó magyar fajtánkat.

A bűn zúgó árja tizedeli népünk,
Egy-két emberöltő és örökre végünk,
Mert nem magyar az többé aki hitét vesztve
Eladja a lelkét, más Istent keresve.
Adj új reményt annak, aki Hozzád fordul,

Segítsd győzelemre kit támadnak orvul,
Oltalmazzad néped, légy jó Reginája
Legyen az országod magyarok hazája.

2011/ 14. hét

Ne engedd!
Magyar Riadó

Otthonodra éhes ordas támad
S idegen kór emészti hazádat!
Posvány, mocsok földedet elönti
s árva néped szolgasorba dönti.
És Te! Magyar! alszol? Hát nem hallod?
az életre keltegető Hangot?
zengett az ég! és a föld megrengett!
Szólít a Hang! Parancsol! Ne engedd!

Ne engedd, hogy elállják az útjaidat!
Ne engedd, hogy lehazudják igazadat!
Ne engedd, hogy megmérgezzék életedet!
Ne engedd, hogy megtévesszék értelmedet!
Ne engedd, hogy bitorolják jogaidat!
Ne engedd, hogy bitangolják javaidat!
Ne engedd, hogy elrabolják öröködet!
Ne engedd, hogy letarolják örömödet!
Ne engedd, hogy megosszák a jövendődet!
Ne engedd, hogy kifosszák az ősi földed!
Ne engedd, hogy szétzüllesszék családodat!
Ne engedd, hogy meggyilkolják magzatodat!
Ne engedd, hogy megfertőzzék gyermekedet!
Ne engedd, hogy elfelhőzzék az egedet!
Ne engedd, hogy megrontsák a tetteidet!
Ne engedd, hogy kioltsák a reményt - hitet!

Nézz az égre! s lásd mit jelez!
S tedd, mire a jel kötelez!
Múltat - Jelent vágjad sutba!
S úgy lépjél rá, szent merészen,
bátor, hősi harcra készen
a Jövőbe nyíló Útra!

dr.Sz. Frigyes

2011/ 13. hét

Hervay Tamás

Ne féljetek! Hív még a Haza!

Válasz, Dobszay Károly
Ne féljetek! Nem megyünk haza! című versére


Ne féljetek! Hív még a Haza!
Igen, az Égihonból szól szava
Még nem jön, de már szól Csaba:
Ne féljetek! Hív még a Haza!

Ne féljetek! Hív még a Haza!
Van egyre több kinek már nincs szava
Csak szíve nyílik, ott a dárda nyoma.
Ne féljetek! Hív még a Haza!

Ne féljetek! Hív még a Haza!
Titeket ide, minket oda!
Egy lesz még a Kárpát-haza!
Ne féljetek! Hív még a Haza!

Ne féljetek! Hív még a Haza!
Künn a jéghideg télnek hava
Benn zeng a Kerecsen dala!
Ne féljetek! Hív még a Haza!

Ne féljetek! Hív még a Haza!
Bár gyűlölet van szerte és szana,
Benn nő a szeretet mag?a
Ne féljetek! Hív még a Haza!

2011/ 12. hét

Egy szál Zászló...

Magyar ember, tudod-e: van-e még országod?
Földjeid, vizeid, hol van földi mennyországod?
Vagy eljutottál odáig, hogy mások lakják házad,
akik éhes hiéna módjára, lesik már a nyájad?

Ha még nem, tudd, nem sok van már hátra,
hiteled, adód és sárga csekkjeid kötnek fel a fára!
Nincs, aki megvédjen, nincs Magyar hadsereg!
A rendőrség? Hagyjuk, sün állatként tetszeleg.

Nincs történelmed, nincs saját vallásod,
mérgekkel etetnek, nincsen már tartásod.
Szellemed és tested is, ki van szolgáltatva,
olyannak, aki még meglévő javaid is akarja.

Ébresztő! Állj fel végre talpadra Magyar!
Itt van, eljött az idő, és többet nem jön el soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Valóban ez most, "a" kérdés! Válasszatok!

A szabadság alkotmányát, vagy a rabságét akarod?
Nem, nem adják ingyen neked a drága szabadságot!
Meg kell érte küzdened, de megéri, meglátod!
És ne a tévén nézd a harcot, miközben csetelsz a hálón!

Mondd, Magyar ember, hová lett bátorságod?
Hová lett délceg, büszke tartásod?
Ősi harcos génjeid nem veszhettek el,
Csak csukd be két szemed, és lelkedben megleled!

Április tizennyolc lehet, életed nagy napja.
Hősként ünnepel majd hazánk apraja és aggja!
Magyar ember, ugorj végre talpra szerte széphazádban!
Vagy megvárod, amíg a multi, sírodat is meggyalázza?

Ha elegen leszünk majd ott, egymás kezét fogva,
elmondhatod másnap: eddig voltunk rabok, kárhozottak.
Valódi értelmét nyerheti el újra, hős költőnk sorai,
ami nem az, amit tanítottak neked hosszú-hosszú ideig.

"Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak.
Ősapáink, kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak."

Ember! Nem mondhatod szabadnak magadat,
hiába hívnak Téged Magnak és az Agynak!
Tartozol Őseidnek, tartozol Hazádnak,
de semmiképp a pénzeszsák undorító urának!

Atilla és Mátyás nevek nem jelentenek semmit az idegen fajnak!
Jót tettél, befogadtál, és most szolgája vagy a rabló karvalynak!
Hazánkat eleink megvédték vérük, életük, gyötrelmeik árán,
azt most Te gombokért, látszat csillogásért, odadobod gyáván?

Ha Eggyé vál' a Magyar, azt tisztátalan szíve el nem viseli,
mert tudja, hogy bitorolt hatalma azt erősen megsínyli.
Egységbe Magyar! Ezzel megtörik az ezer éves átok!
Koppány herceg szelleme, erődért kiáltok!

Szervez majd az elnyomó, előre, mellé, rá és hátra.
Azt reméli ettől, hogy Teret a Zászló, üresen találja!
Gazembert, pojácát, idétlen szélhámost farag majd a hatalom, a zászlósból meglátod.
De Te, csak bízz magadban Magyar, és légy ott a Téren!
Ígérem, hogy A Zászló is ott lesz majd időben!

Orosházi Ferenc

Kiskunlacháza, 2011. április

2011/ 15. hét

A hazaszeretet

Ha hazaszeretet él szívünkben,élni fog a hon!
Ha hazaszeretet él szívünkben,élni fog a hon!
Szép országom védlek, úgy szeretlek,úgy imádlak téged,
Drága hazám,örömest neked adom utolsó csepp vérem.
Míg magyar kebel lehel,benne szív dobog,
Élni fog szép hazám,míg a föld forog.
Rajta ifjú nemzedék,itt az alkalom,
Munka és erő után a siker,hatalom!
Jóban-rosszban védlek,úgy szeretlek,úgy imádlak téged,
Drága hazám,örömest neked adom utolsó csepp vérem.

Vörös Péter

2011/ 11. hét

Pósa Lajos - Magyar vagyok

Magyar vagyok, magyar. Magyarnak születtem.
Magyar nótát dalolt a dajka felettem.
Magyarúl tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyör?szép hazám!

Lerajzolta képed szívem közepébe,
Beírta nevedet a lelkem mélyébe,
Áldja meg az Isten a keze vonását!
Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!

Széles e világnak fénye, gazdagsága
El nem csábít innen idegen országba,
Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell, meg is halok!
Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!

2011/ 10. hét

Nagykovácsi Ilona : Ne bántsd, a magyart!

Ágyú dörög, most széles e világon.
Talpra magyar, hív újra a haza!
Győzni fogunk, bár százezer veszéllyel,
Száll szembe most, a magyar katona.
Fényes Tejútról hadak ura nézi,
Nem hagyja veszni, Magyarok honát,
Esdeklő népünk forró ajka zengi:
Áldd meg Istenünk, a hős katonát!

Künn, a határban nyílnak a virágok.
Sarjadozik a földben a búza,
Vígan dalol, a mezei pacsirta,
Csöndben legel, valahol a gulya.
Csak nyíljatok, ti szép magyar virágok,
Zengjen a daltól, erdő és a rét!
Szorgos kezek, dolgozzatok serényen,
Értetek harcol, a magyar honvéd!

Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik vírul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!

Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik virul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!

2011/ 9. hét

Krisztus Vérének Hordozói


Egyazon Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének Hordozói
Szent Kötelékből Valók
Hitetek Tiszta
Emeljétek fel végre fejetek
Hogy lássák szemetekben a Fényt
Mely lelketek mélységes tükre
S Új Világ jöttének Üdve
Szent kötelékből valók
Emeljétek fel végre fejetek
Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének hordozói

2009-09-14. 16.22.

Tiszavasvári dala

Hol a Nyírség összeér, a szikes Hortobággyal,
a tavakban Tokaj hegye tükröződik vággyal,
gazdag a föld, termő a rét, egy szép liget,
múlt idéző négy torony csábítón integet.
Ott van egy szép város, egy csodálatos táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.



Viharvert századok nehéz terhei alatt,
építettek hittből, vágyból, reményből falat.
Sors üldözte, vándorló, népek,
gyökeret eresztve ide visszatértek.
Övék lett a város, nyughelyük már e táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.



Nem lett hajdúváros, nem szerzett kiváltságot,
de tehetsége, hírneve bejárta a világot.
Nekünk így a legszebb, mindig úgy megcsodáljuk,
zegzugos kis utcáit, mikor végig járjuk.
Miénk ez a város, e kölcsönkapott táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.



A vers szerzője: Sulyok József

Zenét szerezte: Köblösné Hankó Edit
Szólót énekel: Kovács Zsuzsa, Gábor Zsolt
Közreműködik: a Tiszavasvári Városi Vegyeskar


Folytatása: Tiszavasvári dala 2. - Zenével

2011/ 8. hét

Pál Markó

1992. szeptember


Jöjjön a szabadság,
jöjjön az igazság!
Jöjjön, jöjjön már,
ó, alig várjuk már!
Hogy az igazság töltse be fülünket,
átjárja szívünket,
megtöltse lelkünket,
alig várjuk már.

Mert nekünk hazudtak!
Ó, jaj a hazugnak,
ki agyunkat,
lelkünket tiporta,
kinek száját száz meg száz
hazug szó elhagyta,
kinek nem volt szent semmi,
ki zászlónk leköpte,
jaj a hazugnak,
ki mindezt megtette.

Mert az emberek,
negyven év után,
a tévé előtt,
minden délután,
mint hipnózis alanya
nézik a képernyőt,
hol ködösítő riporter,
ferdítő bemondó,
hazug szónokló,
áruló hírmondó,
mind-mind ontják fülünkbe a hazugságot,
a megvágott igazságot,
hogy lázadjunk hamis célokért,
hirdessünk hazugságot,
s pusztítsuk az igazságot.

Mert valami ismeretlen erő,
bukott hatalom,
még mindig suttog felénk
egynéhány karzaton,
s megbújva valahol lelkünk mélyén,
agyunk rejtekében,
de nem csupán ott,
hanem gyárak sötétjében,
asztalok mögött,
ahol még homály van,
megbújtak néhányan.
De nem túl sokáig,
mert látjuk: már nem bújnak,
mi bújunk,
ők újra szónokolnak,
bátran kilépnek a világosságba,
támadnak, mocskolnak újra,
újra minket,
mint aki igazságot hirdet,
s joggal hirdethet.

Mert nekik joguk van,
joguk van mindenre,
szórni a szitkokat,
lopni a pénzeket,
meghozni ítéletet,
vagy megtagadni, ha kell,
ha ők ítéltetnének,
ha mi ítélnénk őket,
ha mernénk ítélni,
ha mernénk beszélni,
ha mernénk szólalni.

Mert ki ellenük szól
az mindjárt fasiszta,
rasszista, vagy nacionalista,
kit földbe kell tiporni,
sárral bemocskolni,
pártjából kizárni,
börtönbe bezárni,
megkínozni s felakasztani.
Mert ha szóhoz jut félő,
hogy akkor már késő,
s hatalmuk mint kártyavár összedől.

2011/ 7. hét

Szőke István Attila
Béfestetem a sorsomat...

Szép bölcsőben fekszem,
csillagok felettem,
kinyitom a szemeimet,
újra megszülettem.

Mostan megérkeztem,
magyar ember lettem,
köszönöm a Jóistennek,
hogy ide születtem.

Múltat megidézek,
varázsos igézet,
az Időnek kezdetétől,
száll, repül a lélek.

Megjöttem e földre,
ezt kaptam örökre,
béfestetem a sorsomat,
piros, fehér, zöldre.

2009. december 5.

2011/ 6. hét

Lengyel Károly: VAN MÉG EGY SZÓ

Úgy állok itt, mint kinek rend ruhája ha foszlik,
Bár moly sose látta, mégis ezerré hasad szét,
Eljöve egybe hű nemzete, mind kora éke,
Ha szakad a szív, még sem szűnik dobogni érte
Nemzet e földön egy van ma ki mindig kesereg,
Tudják bár hazugokról, hogy szavuk csak egy meg egy,
Pedig hát látjátok, mit se számít árulásuk,
Mégis rágódik éveket egy elcsalt vokson.
Tenne helyette tán új törvényt, hisz maga törvény,
Nem idegennek átjátszva népünknek erejét,
Hol van hát végtére is, hol van az ősi virtus?
Hallik-e szó, mire járhatjuk újra a táncot?
Győzelem ünnepe, nem felemás, rideg számok,
Mi szabunk mezsgyét eztán, nem az idegen bábok.
S halljad, halljátok hát jó magyar testvéreim,
Nincs szava maradásra, kik vérünk veszejtenék.

Kell ma szólni e nyelven, méltón, büszke magyarul!
Hol az ezerről mindnek eszébe hazája jut.
Pici vágya, ha van még, titok erdején dajkált,
Úgy foszlik, sorvad a népünk, jövőből mit se lát.
Egy szava, csak egy legyen életre kellő, vitéz!
Szél hátán viszi hírét, világnak csodát idéz.
Mert magnak népe, aki őrzi ősei lángját,
Holtig is, porban is követi egyre csillagát.
Mert nem kell új haza egynek sem, csak az, ami volt,
Vetné parázsára kíntáncra a céda Trianont.
Szólni kell, mert unokáknak meg csak így maradunk,
Álmokat őrző, bércekre súgni visszajárók.
Napra nap, ha keríteni kél vad nyoma mentén,
Úgy jár-kel táltosa most is áldásra közibénk.
S e nagy titkot mások ésszel sose érthetik,
Megtartani kevesek, osztani tudják másét,
Mondani idegenből cifra térítő igét,
Vetni a tűzre rovást, dobot, tiszta gyolcs ingét!
Halljad hát, Európa! Ki tartani véled a magas egeket,
Éneke kél minden magyarnak, neked rettenet,
Hogy egy vala mégis nemzete, úgy szíve szerint,
Küldhetsz csuhást, Kárpát mégis zengi énekeit.
Hangzik a szó szerte a síkon, megtart, haza hív.
Lásd, maradunk, és csak magyarul tesszük a törvényt!

Szórd hát szét, akinek lelke szerint kellhet a szó,
kik megmaradtak, s akiknek nem kell harsogó
csenevész látványország. Indul most útjára
gyújtani tüzeket ormán, régi-új határra.
Végeken innen, mind, aki él és élni akar,
hívja a testvért, magyart hívja most is a magyar.

Ferencváros, 2009. december 4.

2011/ 5. hét

Magyarok madara

Magyarok madara segítsed e népet,
simogasd a hittel ki utadra lépett!
Ne légyen az úton múltveszejtő homály,
ragyogjon a fényed, repülj Turulmadár!


Szárnyaiddal érintsd, érintsd meg az eget,
óvjad és vezessed magyar nemzetedet!
Úgy sarjad a növény, ha időben vetünk,
véled légyen boldog, s termő az életünk.


Magyarok madara segítsed e népet,
simogasd a hittel ki utadra lépett!
Ne légyen az úton múltveszejtő homály,
ragyogjon a fényed, repülj Turulmadár!

2011/ 4. hét

Siklósi András: Tanácsok honfitársaimnak

Catullus a római költő így írt:
gyűlölök és szeretek
Konfucius a kínai bölcs szerint:
csak az szerethet igazán aki gyűlölni is tud
Ellentétek mozgatják a világot:
derűre ború jön
egészségre betegség
aszályra árvíz
déli verőfényre sötét éjhomály
Az angyalokkal ördögök birkóznak
élet és halál együtt vet s arat
Ugyanaz a kéz simogat vagy fenyít
egy testben lüktet áldás és átok

Csak a mi népünk nem gyűlöl senkit
Emiatt gúnyolják híres jámborságát
s ezért támadják fönnállása óta
ezért fogyatkozik gyöngül 500 éve
emiatt tépték szét örökös hazáját
s zuhant immár tátongó sírgödörbe

Vessünk véget ennek
másképp kell gondolkodnunk eztán
Nem ölelhetjük keblünkre zsarnokainkat
hóhérainkkal szembe kell szállnunk
csak azt pártolhatjuk aki nekünk is jót akar
Ismerjük meg az indulat a harag s a düh ízét
köpjük le a besúgót ítéljük el a rablót
kövezzük meg az árulót kössük föl a gyilkost
intézzük el a nemzet ellenségeit

Derék magyarom ne légy bamba birka
tanulj meg gyűlölni is
Szükséged lehet rá megmaradásodhoz
hiszen családot becsületet menthet
s visszavívhatja elorzott kincseid
Bocsáss meg az ellened vétőknek
ha gazságukat őszintén megbánják
és sérelmeidet készek orvosolni
Ám a nemzetrontóknak országhódítóknak
sohase kegyelmezz
s ne kíméld a Sátán hazug prófétáit

Ne füstölögj ok nélkül
őrizd meg józanságodat és szíved tisztaságát
Vigyázz mert a szüntelen háborgás
eltorzítja felőrli a lelket
Amíg hagynak élj csöndes békességben
ha nem üldöznek te se bánts másokat
Tűrd a szenvedést ha Istentől való
viseld el sorsodat ha hazád parancsolja
De ugorj talpra ha kell
s álmodban is éberen figyelj
Tartsd számon bitang vérszopóidat
ne hátrálj előlük ne adj át nekik semmit önként
ne engedd hogy mézes szavukkal megtévesszenek
s ne áldozd föl magad mohó idegen érdekekért

Szeresd földünket becsüld fajtánkat
igazunkat védd minden erőddel
Szabadságunkért boldogabb jövőnkért
verekedj vitézül s ne habozz meghalni sem
Járj rendelt utadon biztos lépésekkel
végezd a dolgod töltsd be küldetésedet
Légy hős mint legkiválóbb őseink voltak
ne rettenj meg semmilyen veszélytől
A jog a méltóság s az égi fény nevében
állj ki a gátra a pokol seregei ellen
Üsd-vágd és győzd le azokat
kik árva nemzetünk életére törnek

2011/ 3. hét

Gavallér János:

ELILLANÓ TEHER

Most már nem facsarhatják tovább szívem!
Most már nem.
Most már, ha fáj, kiáltok egy nagyot.
És ha remegnek a hegyek, mosolygok:
Mert lelkem erős, s ha kell,
Felébresztem a világ lelkiismeretét
És feltámad szentlelke az embernek,
Mert élni akar az élet,
Mert élni akar minden élet!
Most már elég!

Most már nem hordom tovább a bajt, hátamon!
Most már nem.
Most már, világgá kiáltom bajom:
És ha kell - magyarok szent lelkére esküszöm,
Remegni fog a világ s ragyogni az igazság,
Megint földet ér a menny,
Mert Isten akarata szent!
Mert mindenki éhezi a jogot,
Mert mindenki szent és sérthetetlen!
Az élet kiált az élet jogán!

Most már mindenkinek jár az áldás, talpra állás!
Most már jár.
Most már eljárta bolondját a világ
És nem lett jobb egy fikarcnyival,
Mert kiszakadt az egység és kétség uralkodott,
Mert szentháromság a földre rogyott
És kiszabadult a kárhozat,
Mert az ember lett az áldozat,
Most már feltámad Isten lelke:
Elillan az ember terhe!

Most már felemelem megalázott fejem,
Most már merem,
Most már akarom emberségem!
És érzem, hogy a csillagok velem
Lélegeznek minden pillanatban.
Mert szent és sérthetetlen mindenki joga,
Mert egy és ugyanaz a világegyetem velem,
Mert egy porszem akkora, mint a végtelen:
Mert most már értem,
Szívemben lakik az Isten!

2010. 04. 26.

2011/ 2.hét

id. Kiss László: Nincs a Földnek olyan zuga, ahol magyar ne volna!

Nincs a Földnek olyan zuga, ahol magyar ne volna.
Magyar jelenti a békés emberek gyülekezetét.
ezért vehették el országának majdnem egészét.

A mohó kapzsi harácsoló összevesz a koncon,
mely végzete lesz az utolsó napon.
Minden jel mutatja, az ostoba még is gyorsítja.

Ezen a Földön csak egy Isten van, hiába sokszorosítottad.
Napból jön az éltető ereje, új napból mindenkire.
Melyet hited és tudásod alapoz meg.

A Dalai Láma is tudja, mondja titokzatos mosollyal.
A Kárpát-medencéből fog felszállni, közli Pio atya.
Az ősi szellem tudás, fog rövidesen győzni.

Az egész Földet átfogva ez a szellem járja be hitelesen.
A jaj szavak elhalkulnak és Istenhez vissza térnek.
Az egy Istenhez Jézus Krisztus tanítását gyakorolva.

A hívő nem hívő a sok-sok más isten hívő egy nyelvben,
az egész Földön dicsőítve, a bűnösök könyörögve,
a nem bűnösök alázattal és szerénységgel.

Hit Remény Szeretet ez a három vezéreljen bennetek.
Ha ezt a hármat birtokolod nem kell félned, mert a tudás veled van.
Ez a hármasság tartott fenn eddig is bennetek.

Ne veszítsd el hited, mert nem lesz reményed,
ha nincs reményed, nincs szereteted.
Szereteted sincs akkor tudatlan vagy és menthetetlen.

Ekkor válsz gyűlölködő, mindenkit kihasználó gonosszá,
gonosz leszel, és birodalmában tanyát nyersz.
Ha már ott tanyát ütöttél, ölni és pusztítani rendeltetsz.

Ha egedet a gonosz sátán hatalmát feletted,
olyanná válsz lelketlen lelkiismeretlen.
Elpusztulsz mert hiteted és lelkedet elveszítetted.

Ezért minden nap mond el imádban, Uram szabadíts meg,
a gonosz gondolatoktól, mert csak téged kívánlak szolgálni,
HŰSÉGGEL és teljes oda adással, békességben és harmóniában.

Kérlek Uram, hogy segíts akaratom megerősítésében, hogy mással
olyat ne tegyek amit magammal sem tennék, kérlek, hogy a szét szórt
MAGYARSÁGOT fogd össze és felemelkedés felismerésében ÉBRESZD!

Ha felébreszted népem, hitét - reményét - szeretetét adja néked.
Újból új nap alatt a csodálatos fény alatt hirdetni fogja hatalmadat.
Ami meg van neki, csak elaltatták, illetve altatni akarják.

Néz le ránk, látod megint több százezren jöttünk össze, mert bízunk benned.
Itt Erdélyben e szent helyen, fohászunk hozzád száll, segíts
segíts oh én Istenem.


kelt. Bázakerettye, 2010. május, 21-én.

2011/1. hét

József Attila:A Dunánál

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem,hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, a sorsomba merülten,
Hogy fecseg a felszín,hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
Zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok,ha dolgozik az ember,
Reszel kalapál,vályogot vet,ás,
Úgy pattant,úgy feszült,úgy ernyedt el
Minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám,ringatott,mesélt,
S mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy lett volna,el is állt.
És mégis,mind aki barlangból nézi
A hosszú esőt-néztem a határt:
Egykedvű,örök eső módra hullt,
Színtelenül,mi tarka volt a múlt.

A Duna csak folyt.És min a termékeny,
Másra gondoló anyának ölén
A kisgyerme,úgy játszadoztak szépen
És nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
Mint sírköves,dülöngő temetők.


Én úgy vagyok,hogy már százezer éve
nézem,amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat,s kész az idő egésze,
Mint százezer ős szemlélget velem.

Látom,mit ők nem láttak,mert kapáltak,
Öltek öleltek,tették,ami kell.
S ők látják azt,az anyagba leszálltak,
Mit én nem látok,ha vallani kell.

Tudunk egymásról,mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk-ők fogják a ceruzámat
S én nézem őket és emlékezem
Anyám kún volt, az apám félig székely,
Félig román, vagy tán egészen az .
Anyám szájából édes volt az étel,
Apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt-
Ez az elmúlás.Ebből vagyok.”Meglásd,
Ha majd nem leszünk!…”-megszólítanak.

Megszólítanak,mert ők én vagyok már;
Gyenge létemre így vagyok erős,
Ki emlékszem,hogy több vagyok a soknál,
Mert az őssejtig vagyok minden ős-
Az Ős vagyok,mely sokasodni foszlik:
Apám- s anyámmá válok boldogon,
S apám,anyám maga is kettéoszlik
S én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok-minden,ami volt,van:
A sok nemzetség mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan,
S a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán,Werbőczy és Dózsa-
Török,tatár,tót,román kavarog
E szívben,mely e múltnak már adósa
Szelíd jövővel -mai magyarok!

…Én dolgozni akarok.Elegendő
harc,hogy a multat be kell vallani.
A Dunánál,mely múlt,jelen,s jövendő,
Egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
Békévé oldja az emlékezés
S rendezni végre közös dolgainkat,
Ez a mi munkánk;és ez nem kevés.