vasárnap, február 26, 2012

2012/ 8. hét

Bódás János
A MENNYBE MENT JÉZUSHOZ

Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bűn, kapzsiság van
e szüléstől nyögdécselő világban.
Még nem mérték az igaz ember,
az az "igaz," kinél a fegyver,
az akar "jót," aki hatalmas,
a szegény, gyenge neve: hallgass!
... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja
s a kapzsi ember meg se hallja,
sõt, a nevedben ölni készül,
s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:
-- így váltottad meg a világot?

Engem nem tántorít el Tőled,
ha nem mindig látom erődet
de száz ok, érv, kínos eset
szól napról napra ellened
s a gyenge hit megtántorul,
ha nem látja: Te vagy az Úr!

Uram, nem magamért esengek,
de százmillió ember szenved,
tetű, éhség, rabszolga-járom
gyötri őket. Ezeket szánom.
Mocsok, sötét odúk penésze
s börtönfenék... Ez sokak része.
Csontváz-anyák korcsokat szülnek
s mind átkozódva, sírva tûrnek,
szívük már robbanásig megtelt
atom-erejű gyűlölettel...

A szenvedők nevében kérlek,
add, hogy legyen élet az élet,
ne köss békét herék hadával:
a munkát övezd glóriával.
Nem kívánjuk, hogy Tündérország
legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk
harmata - de legyen az ember
ember, nemes, szép küzdelemben.

Tedd ujjongóbbá dalainkat,
ritkítsd meg sűrű sóhajunkat
s adj jó békét - ne majd a mennyben,
de a Földön is!... Ámen, ámen.

vasárnap, február 19, 2012

2012/ 7. hét

Sajó Sándor: Magyar énekKÉP


Uram! tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull;
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán,
És aztán belesírom minden ősi rögbe:
El innen, rablók ez az én Hazám!

És leszek szégyen, és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép Hazámat
A Jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd Hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy Ország lesz itt, egyetlen s Magyar!"

vasárnap, február 12, 2012

2012/ 6. hét

Áron


Uram, Teremtőm, Istenem,
megleltem hazám, de még nem ismerem.
Van egy régi térkép mit kaptam rég.
Apámé volt, így mondta: legyen tiéd.


S mondta még azt is, él itt egy büszke nép,
ahonnan a folyók vize messze ér.
Hol a madár, ha felszáll, s eljut az Égig,
távol a Föld, közel neki mégis.

Messze vagy Istenem, messze vagyok én is.
De itt vagy velem, itt vagy velem mégis.
Testvér a testvérnek, nem lehet gyilkosa,
egy fáradt sólyom szárnyán érkeztem haza.


Ide, ahol a napfény, baráti szó,
Ide, ahol tudják, jó az, ami jó.
Ide, ahol védik, az ősi határt,
Ide, ahol a jó szó, szívekre talál.


Uram Földön, Égben, legyen akaratod,
él itt egy nép, védd meg a magot.
Uram Földön, Égben, szívünk adtuk érted,
Ne engedd elvegyék az ősi büszkeséget!


Kapaszkodunk a semmiben,
üldöznek mert élünk.
Adj nekünk erőt, hogy messzire érjünk.
Adj erőt Istenem, bírjam küldetésem!
Megmaradjon a szó, megmaradjon a népem!


Messze vagy Istenem, oly közel mégis,
Az igazság miénk, felér hozzád az Égig!
Sokan álmodunk - mégis - egyedül vagyunk,
amíg lehet magyarul, magyarul imádkozunk.


Sokáig éltem a hegyekben, tán bűnös vagyok én is,
de ím most itt vagyok, vigyél a keresztúton végig!
Segíts nekem apám, ki itt fekszel a sírban,
Segíts, hogy megtaláljam népem, küldetésem!

vasárnap, február 05, 2012

2012/ 5. hét

Szőnyi Bartalos Mária:
Igen, büszke nő vagyok!




Nem úgy, mint a vörösen izzó,
erőt ígérő, felkelő Nap.
Úgy sem, mint a vörösre duzzadó,
vihart kavaró lemenő Nap.


Úgy, mint a delelő Nap,
amely előtt nincs felhő,
és nem figyel rá
Emberfia, senkisem.


Szeliden, szolidan, magamra,
magamban vagyok büszke;
s nem veszem zokon,
ha más leköröz sietve,


és a forgószél közepén
állok dideregve,
mert nem kések el.
Nincs honnan elkésnem.


Igen, büszke, figyelő,
gondolkodó nő vagyok.
Látom, hallom a szóáradatot,
amelyben csak a vágy marad igaz,


mert a vágy szabad. A szavak hazugok.
A kimondott, leírt érzések, gondolatok:
Átfestett ruhákba öltöztetett, s átszabott
alakzatok, amelyektől káprázik a szem.


A külcsínt látva más a belső rend.
A belsőt hallva más külső zaj a csend.
Igen, büszke, magyar nő vagyok.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűr a morálom!


Rabszolgaerkölcs nem fér tiszta, magyar szívembe.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűri magyar észjárásom.
Rabszolgaerkölcs nem fér a magyar lelkembe.
Igen, büszke, magyar anya vagyok!


Fiam, unokáim
magyar büszkeséggel megáldottak,
mint a nemes lelkű
magyar őseim.


S akit zavar nyíló virág - átok rajta.
Zavarszűrő vízililiom viperafészket takar.
Tulipános ládákon trappolnak már régen az urak.
Trambulinugrás nélkül is tudható ki a magyar.


Ti, Urak - Pesten és Budán!
Ti, Urak! Ti, országházi, hűtlen kutyák!
Mondom nektek: Porba hullhat általatok tisztaságom,
de büszkeségem, hogy anya és magyar vagyok - SOHA.