2016/ 22.hét

Kiss Judit Ágnes: Intő jelként!

Hazádból, hogyha még bírod,ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok, és mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott? Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik a súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar, terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez, és színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért, mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik, s ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha, ki itt él, mélyrepül.
Megúszhatják a vétkesek, s te bűnhődsz vétlenül,
Míg annyi jóval van tele a másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené, ami még menthető?
De itt van szükség rád nagyon, sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott, és bátorítsd, ki fél.
Maradj, mert meg kell védeni, kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan, zsidó, meleg, roma,
Vagy bárki más, aki alól kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz, ki hallja még a jajt.
Ez frontvonal, ez harcmező s még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt tered, kamaszkorod.
Taposhatnak röhögve mind az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak az anyanyelveden.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd, fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,ki mégis itt marad.
Maradj tövisnek, bőr alatt, ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit a kéz álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik a súlyosabb kereszt?
/ Kiss Judit Ágnes /

2016/ 21.hét

Berzsenyi Dániel: MAGYARORSZÁG.

Itt hol szőke vizét a Duna rengeti,
Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!
Ceresnek koszorús homloka illatoz,
S a bővség ragyogó kürtje mosolyg reád.
Termékeny mezeid mennyei harmatok
Mossák, s csűreidért Európa írigyed.
Itt édent mutató sorhegyek oldalin
Bacchus tölt poharat, s néked az isteni
Nektár legnemesebb vedreiből merít.
Itt Arkádia zöld halmai nyillanak,
Hol Pán legjelesebb barmok után dalol,
Barmok, milyeneket boldog Arábia
Nem látott, sem egyéb nemzet az ég alatt.
Kárpátidnak arany gyomra kevély Perút
Felmúlván, örökös kincseit önti rád.
Minden jót, valamit hint az Olymp ura,
Minden jót, valamit Tellus az emberi
Táplálásra teremt, néked az istenek
Bőv mértékje pazarl büszke határidon.
Boldog népeidet Titusok őrizik,
Kik mindannyi atyák és kegyes istenek,
S kiknek trónusokon Trézia lelke leng.
Törvényed s koronád Cherubim őr fedi,
Nem fertőzteti meg durva tyrann keze:
Törvény, nem hatalom kénye, uralkodik
Rajtad, s régi dicső nemzeti díszed áll.
Oh bár vajha kies gyöngykoszorúd között
Még egy illatozó rózsa fakadna ki:
Szállnának le reád Graecia isteni
Kik hajdan lehozák Attika földire
A nagy mestereket s bölcs tudományokat.
Akkor csillagokat hatna kevély fejed,
S elbámulna reád a zenith és nadir.

2016/ 20.hét

Ady Endre - Bujdosó kuruc rigmusa

Tíz jó évig a halálban,
Egy rossz karddal száz csatában,
Soha-soha hites vágyban,
Soha-soha vetett ágyban.

Kergettem a labanc-hordát,
Sirattam a szívem sorsát,
Mégsem fordult felém orcád,
Rossz csillagú Magyarország.

Sirattalak, nem sirattál,
Pártoltalak, veszni hagytál,
Mindent adtam, mit sem adtál,
Ha eldőltem, nem biztattál.

Hullasztottam meleg vérem,
Rágódtam dobott kenyéren,
Se barátom, se testvérem,
Se bánatom, se reményem.

Már életem nyugalommal
Indul és kevéske gonddal,
Vendégséggel, vigalommal,
Lengyel borral és asszonnyal.

Lengyel urak selymes ágya
Mégis forró, mint a máglya.
Hajh, még egyszer lennék árva:
Be jó volna, hogyha fájna.

Áldott inség: magyar élet,
Világon sincs párod néked,
Nincsen célod, nincsen véged,
Kínhalál az üdvösséged.

Elbocsát az anyánk csókja,
Minden rózsánk véres rózsa,
Bénán esünk koporsóba,
De: így éltünk vitézmódra.

2016/ 19.hét

Batsányi János: BIZTATÁS


A hazáért élni, szenvedni, s jót tenni,
Ügye mellett önként s bátran bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha kész lenni -
Barátom! oly dolgok, melyek az embernek
Dicsőség mezején oszlopot emelnek,
S melyekért, bár, míg élsz, sokan nem kedvellnek,
A jók sírodban is áldanak, tisztelnek.

2016/ 18.hét

Kazinczy Ferenc: A SZABAD ERDÉLY.


Szabadon lihegsz, szeretett haza,
Szabadon lihegsz, megint! karunk
   Béklyóidat összetöré!
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregökre
   Az isteni bosszu lövelé.
Nem ejte le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
   Minket a pogánynak.
Esküdt, s mi jók hivénk szavát;
S ő a hivőket, bízakodókat,
   Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
   És amit táplál a mező.
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg a nyáj,
   S amit nem vett el, ellopá.
Magyarra vivé ki a magyart,
S vicsorogva dühében, hogy a két
   Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
   Verdessék, ami még nem ing.
S mi nyögénk a vad dölyf kéjeit,
S viselénk, de mérges fájdalomban,
   Az alázó súlyos igát.
Hunyadink nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink nagy lelkét nem hagyánk el,
   S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,
Lobogó tüzeit seregökre
   Az isteni bosszu lövellé!
Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!
Szeretett hazánk! szabadon megint!
   Hunyadink nagy lelke van veled.

2016/ 17.hét

Ady Endre - A kuruc halála

Ha a vitéz megkopik
És ha rongyos rajta a ködmön,
Vitézzé válik legott,
Hogyha megint a régi köd jön.
Be szép ködök, be szép idők
Valának akkor
S a béna aggkor
Milyen vidáman emlékezik.

Ha labanc lesz a kuruc,
Hogy tud mosolyogni magában,
Igy szól: kuruc a karom,
Hát hadd legyen labanc a lábam.
Be szép ködök, be szép idők
Valának akkor
S a béna aggkor
Milyen vidáman emlékezik.

Ha rokkant már a vitéz
S készülget a csúnya halálra,
Megdörzsöli a szemét
S hunyorgat ravaszul a bálra:
Be szép ködök, be szép idők
Valának akkor
S a béna aggkor
Milyen vidáman emlékezik.

2016/ 16.hét

JAJ! RÉGI SZÉP MAGYAR NÉP...


Jaj! régi szép magyar nép,
Az ellenség téged mikép
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod -
Romlandó cserép!
Mint egy ékes eleven kép,
Voltál olyan szép,
Magyar nép!...
De a sasnak körme között
Fonnyadsz, mint a lép,
Szegény magyar nép!
Mikor léssz már ép?
Megromlottál, mint cserép,
Jaj hát szegény magyar nemzet
Jóra mikor lép?
Jaj, Rákóczi, Bercsényi,
Vitéz magyarok vezéri,
Bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Élő tüköri?
Nemzetünknek hírszerzői,
Fényes csillagi,
Ocskai?!
Az ellenség mindenfelől
Őket emészti,
Űzi, kergeti,
Búval epeszti,
Közinkben sem ereszti,
Jaj hát szegény nemzetünket
Miképen veszti!
Jaj országunk - jószágunk,
De főképen hát minmagunk
Mint nyomorkodunk;
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk.
Jaj! naponként mind elfogyunk,
Jót ne is várjunk
S kivánjunk;
Mert kegyetlen, embertelen
Nemzet van rajtunk.
Jaj meg kell halnunk!
Meg nem maradunk;
Nagy ellenség közt vagyunk,
Bizony méltán ezek miatt
Kesergünk, sírunk.
Országunknak - magunknak,
Jaj minden maradékunknak,
Jaj mindazoknak,
Kik e földön, nagy ínségben
Így nyomorkodnak.
Özvegyek panaszolkodnak,
Árvák zokognak,
S magoknak
Siralommal ártatlanok
Halált okoznak.
Csak síránkoznak
És fohászkodnak;
Bánatink nem apadnak:
Mert hazánkból az ínségek
El nem távoznak.
Rajtunk tenger - a fegyver:
Mert a német köztünk hever,
És igen ver;
Mutogatja magát, mint egy
Kényes gavallér,
Nemzetünket kínzó pallér,
Nem szán, mint hóhér;
Akit ér:
Addig vér,
Míglen neki mindent nem igér.
Látod mely kövér,
Bőrében sem fér, -
Mégis csak mind többet kér!
Alig vagyon országunkban
Miatta kenyér!
Nézz reánk, Úr! a mennybül...
Ments meg, kérünk, minket ily csúf
Ellenségtül!
Ki a híres magyaroknak
Vérébül épűl.
Ne hagyd ily dühös ínségtül,
Rút ellenségtül -
Némettül
Gyaláztatni, mocskoltatni
Az irigyektül,
Ily dölyfös néptül,
Kínzó eszköztül,
Megfosztatni nevétül -
Mindenkoron győzedelmes
Dicsőségétül!
Népszerű ének a XVIII. század elejéről.

2016/ 15.hét

TŰZ-VIZ KÖZÖTT...


Tűz-víz között
Megütközött
Kis Magyarország,
Végromlásra
S hervadásra
Jutott szép virág;
Jaj, mire jutál,
Hogy el nem futál!...
Kivül-belül
Mint egy asszú-ág.
Mert immár
Érted jár
Mindenfelől nagy veszély,
Elől tűz,
Hátul űz
S kerget az víz, mint az szél;
Mert nem méz,
Az mit neked
Hátad megett
Barátod beszél.
Mint ledűlt fa,
Kin valaha
Nagy bátorsággal
Az madarak
Fészket raktak
Oly vígassággal,
És már dűléshez
Készül eséshez,
Gyökerei
Felfordulni
Készek azonnal...
Leszegik,
Tördelik
Szállásadó gallyait,
Elhányják,
Nem szánják
Tűzre vetni ágait;
Vagdalják
S azt mondják:
Nem kár vágni,
Felbárdolni
Minden tagjait!
Ily keserves,
Veszedelmes
Most az te ügyed;
Ez világban
Oly habokban
Forgasz, elhiggyed,
Melyekben halál
Kétfelé kaszál:
Mert nem tudod,
Kit uralnod,
Vagy kit kell félned?
Ki szánja,
Ki bánja,
Ki neveti bajodat?
Ki rontja,
Ki tartja
Privilégiumodat?
Nem látod
S nem tudod,
Hogy kell hinni
S kire bizni
Szabadságodat!
Mézet vártál,
S ám találtál
Keserű mérget,
Édes ízben
Mint rút vízben
Elnyelsz sok férget:
Mert ártásodra
És bántásodra
Az álnok szív,
Mint felvont ív,
Mindent felkerget.
Noha most
Szép színt oszt
Festett szóknak pompája:
De megront,
Bút rád ont
Még ő terhes igája!
Mert úgy jár
- Elhidd bár -
Hogy végtére
Keserűre
Válik nótája.
Nyavalyádnak,
Melyben hajtnak
Most mindenfelől,
Mi az oka?...
Jaj, praktika! -
Ámbár vedd elől;
Mert veszélyedre
S nagy inségedre
Te véredben,
Kebeledben
Kígyót neveltél!
Tápláltad
S hízlaltad
Árulódat károdra.
Vétettél,
Mert vertél
Vasat saját lábodra!
Ódd magad,
Mert megládd,
Hogy fiaid -
Árulóid
Visznek rabságra.
Óh idegen,
Immár régen
Meghűlt álnok szív,
Ki hazádhoz,
Jó anyádhoz,
Nem lehettél hív!
Mérget forraltál
Kit fel is adtál;
Csak elnyelhessed
S megemészthessed -
Míg megfojt az ív.
Romlását,
Vég-kárát
Hogy' nem szántad hazádnak,
Hogy ily jajt,
Szörnyű bajt,
Szerzél édes dajkádnak?
S ha Isten
Van mennyben:
Mindezekért
Keserves bért
Ád még magadnak!
Te pediglen
Vénségedben
Megromlott haza!
Keserves kínt
Nyelsz óránkint
Nyögvén óhajtva...
S talán azt véled,
Hogy immár téged
Nem fiaid -
Árulóid
Ejtnek halálba!...
De ne félj,
Hitben élj;
Bízd Istenre dolgodat!
Elhidd, bár
Órát vár -
Megsegíti bajodat,
S végtére
- Későre! -
Mind elveszti,
Megemészti
Árulóidat!
Népszerű ének a XVII. század második feléből.

Hévízen járt az ősz

Zene, szöveg és ének: Tarnóczai Géza Hévízen járt az ősz

Verze1: Annyi szép helyen jártam már
De mégis visszahúz a szív
A nyugalom szigete vár
És forró szerelmed is hív!

Refrén: Hévízen járt az ősz
Félek hogy meggyötörsz
Nem leszünk akkor jóba
Szeretsz csak hébe-hóba!

Eljött a csúnya tél
Amikor eltűntél
De visszahoz a tavasz
Örökre velem maradsz!
Hévízen idén nyáron

A szíved megtalálom
Nyakig leszünk a tóban
És együtt minden jóban!
Hévízen járt az ősz…

Verze 2: Amikor két szemed igéz
Rengeteg emléket idéz
Összeköt minket a város
Mert itt lettünk nyerő páros!

Refrén 2x: Hévízen járt az ősz..

2016/ 14.hét

Ady Endre - Az utolsó kuruc

Súlyos inségimben
Se Bécsben Úristen,
Se Krisztus Pozsonyban,
Se Szentlélek Tordán,
Igazán nem hittenek.
Ez árvult országban
Vén századok óta
Gonoszak az istenek.

Véres már két lábam,
Sok országot jártam,
Csúnya Moldovától
Cifra, víg Majlandig
Poroszkálva vitt a ló,
Már a ló is eldült
És a gyalog-járás
Nem vén embernek való.

Óh, bolond, bús balság,
Keserű magyarság,
Óh, bolond, vad vélés,
Hires Buda vára
És ti, régi babonák,
Be megcsúfoltátok
A legigazabbat,
Legmagyarabb katonát.

Nincsen itt már semmi
S szépen tönkremenni
Budapest is tiltja,
Torda, Pozsony és Bécs.
És minden gyülekezet,
Fuvalkodott isten,
Sem szelidebb mása
Nem nyújthat nekem kezet.

Nincsen egy barátom
S vércsillogva látom
Utolsó kurucnak
Érdemelt, csúf sorsát
Ott az árokpart alatt.
Nincsen Lengyelország,
Nincs hely a kurucnak
S jaj annak, ki megmaradt.

2016/ 13.hét

Ady Endre - A magyar vigasság

Nótázó bűnök, hetyke gazság,
Törik-szakad és csak azért is,
Halál-hivás,
Csuhaj: ez a magyar vigasság.

Már nem várunk, semmit se várunk,
De egyet még ugrik a kedvünk,
Egye fene:
Hátha vigabb lesz a halálunk.