2012/39. hét

Sajó Sándor: E rab Föld mind az én hazám

Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem.
Jaj, azt a földet nem adom!

Délen, kalászos rónaságon,
Ott, ott születtem, oda vágyom.
Nem, azt a rónát nem adom!

Keleten ős föld kínja jajgat,
Erdély szült engem bús magyarnak.
Oh Erdélyt soha senkinek!

Északra, Délre napkeletre
Nézek nagy búsan, keseredve:
E rab föld mind az én Hazám!

Születtem síkon, völgyben, halmon,
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!

2012/38. hét

Móra László: Imádkozom

Ha jó anyámnak szíve jajdul
A sok-sok gondnak ezritől -
S atyám ha térve munkazajbúl,
A fáradástól majd kidől:
Imádkozom, az Égre nézve,
Az összetörtekért
S hogy váltson Isten új örömre
Sok összetört reményt.

Ha béna ember áll elémbe
A hűvös utca szegletén
És rá se néz az utca népe
S elhagyva fázik ott szegény:
Imádkozom a béna ember
Fájdalmas könnyeér',
Kinek az értünk hullott vére
Csak ennyit, ennyit ér!

Ha kis Hazámnak csonka képe
Szemembe könnyet hinteget,
Ha vérem messze síró vére
Felém segélyért integet:
Imádkozom egész Bánatország
Letiport földjeért,
Imádkozom egy árva ország
Fájdalmas könnyeért.

Tiszánk ha jajt hoz messze fentről,
Dunánk ha sír ott délre lent...
A szél ha hírt hoz emberekről,
Akik zokognak éjjelent':
Imádkozom a nagy folyókért
És minden cseppjeért,
Imádkozom a bujdosókért
S azoknak könnyeért.

Ha nyári reggel ég falánál
Égő virágba gyúl a Nap,
Ha esti Égnek nagy tavánál
A csillagok felgyúlanak:
Imádkozom a termőföldért
És minden gyöngyeért...
Imádkozom a görnyedőkért
S jövőnk vetéseért!

2012/37. hét

Székely Miatyánk

Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy!
Kitől jön élet és halál!
Hívó szavunk Tehozzád szárnyal
Vígaszra csak ott talál!
Nagyobbak voltunk minden népnél,
S ha meghalunk is, úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe
Megkönnyezi ravatalunk!

A Te neved megszenteltessék!
E nép mindig benned bízott...
Te székely Isten! Félünk téged,
Bár sújtva sújt az ostorod!
Atyánk! Bár itt van a halálunk,
Büszke lelkünk nem kesereg
Bár sorsunk meg nem érdemeltük,
Megszenteltessék a neved!

Óh, jöjjön el a Te országod!
Add, hogy még boldogok legyünk!
Add, hogy még egyszer reánk nézzen
A mi Szent Hargita hegyünk!
Add, hogy még egyszer legyen boldog
Székelyhon minden hű fia!
Add, hogy még felvirradjon egyszer
Ez a bús, gyászos éjszaka!

A Te akaratod legyen meg!
Hogyha már minket elhagytál,
Ha fohászkodunk, már nem hallod
A sorsunk egy hős halál,
De engedd meg, hogy kis fiunknak,
Kikért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein
Egy dicső székely kikelet!

Ne vígy minket a kísértetbe!
Ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben
Mindig csak Székely vére folyt!
Ne add, hogy Benned is csalódjunk!
Ne add, hogy Ne higgyünk Neked...
Nem lehet az Istenünk,
Hogy cserbenhagytad népedet

Tied lesz Hatalom, Dicsőség!
Ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk, múltunkban bízó
S, jövőnk szülő reményt vetett
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
Merészebb, mint más népeké!
Vállaljuk, ami lehetetlen
Mert felnézünk a nap felé

Tanuljatok, Ti földi népek!
Érezzétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből
A sír szélén is reményt fakaszt!
Érezzétek a Szent hitet
Minden hű Székely szív dobog!
Éteznétek!... s megértenétek.
Hogy a Székely csak győzni fog!

Győzünk! Ha nem mi: unokáink!
Mi szépen, csendben meghalunk...
Mert tudjuk: egyszer még felharsan
Erdély szent hegyein dalunk!
S bár mi szívünk szent keservével
Egy jégvilágban megfagyunk,
Hiszünk most... s hiszünk mindörökké!
Ámen! Mi székelyek vagyunk!

2012/36. hét

Oláh Gábor: Fölfeszített nemzet

Szomorúságom gyász palástját
Lelkem vállaira övezvén:
Fölfeszíttetem most magamat
Elárult nemzetem keresztjén.

Minden csapás testemre szálljon,
Minden szög véres szívem fúrja,
Haljak meg minden nap leszálltán,
Támadjak minden reggel újra.

Nem éltem át minden tusáját,
Nem adtam érte minden órám,
Magam kedvére dalolgattam
Az ő halálos dáridóján.

Mintha leszakadt ága volnék
A fejszére megítélt fának:
Bennem a rácsapódó, durva
Fájdalmak szinte bízva fájnak.

Megásott sír, koporsója:
Mintha csak tragikus tárgy lenne,
Mintha jelenem és jövendőm
Nem halottan feküdne benne.

Minden szégyen, minden gyalázat
Ecetje torkom s lelkem ölje,
Szaggassa májam víg tempóban
Az álnokság vas csőrű ölyve.

Oh, mert nem voltam hű eléggé
Nagy nemzetem tűnt idejéhez,
Nem véreztem eléggé, látván
Bús fajomat: míly szörnyen vérez

Szegény magyar! Ha legimádóbb
Fiad is ily mostoha hozzád,
Mit várj azoktól, kik lelkedre,
Testedre most vetik a kockát?

Meghalsz, mert nincs egy hű, igaz szív,
Ki megváltásod díja volna,
Meghalsz, mert minden akarat, vágy,
Az önzés ormát ostromolja.

Szomorúságunk gyász palástját
Lelkünk vállaira övezvén:
Feszíttessük fel mind magunkat
Elárult nemzetünk keresztjén.

2012/35. hét

Csanádi György: Székely Himnusz

Ki tudja merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényén.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha,
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Keserves múltunk, évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált,
Jussunk e honban, székely-magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Édes Szűz Anyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet.
Jussunk e honban székely-magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Ki tudja innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a te néped,
Székely nemzeted Kárpád bérceken.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Ős szabadságot elveszti Segesvár
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik, s dúlják,
Fiaidnak sokszor még kenyere sincs.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Már másfél ezer év óta Csaba népe
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Vác válaszdal

Tisztelt Hallgató!
Néhány mondat ide kívánkozik, amit még az elindítás előtt érdemes elolvasni.
Tavaly(2011) a vigalomban a nagyszínpadnál az egyik fellépő előtt lett felkonferálva Vác hivatalos dala.
Aztán az utolsó hangok lecsengése után rögtön megfogalmazódott bennem egy kérdés:
"Hogyha kihagyjuk a hivatalos Vác Dala refrénjéből a 'Vác' szót -az egyetlen(!!) egyértelmű utalást a városra-, miből ismer rá az ember tévedhetetlenül(!!), hogy Vácon járunk és nem például Szentendrén, Esztergomban,....stb????!!???"
Aztán azóta nem sokan merték megfogalmazni, vagy kimondani erre a kérdésre azt az 'S' betűs választ, ami szerintem kizárólag adható.
Néhány hónapja aztán találkoztam az egyik zenésszel Vác dala közreműködői közül és persze megkérdeztem, hogy ezt Ők (a munkában résztvevők) hogyan gondolták, hogyan látják. "Végül is, igen..., persze..." volt a válasz és adta magát a viszont kérdés is ettől a zenésztől, hogy: "Oké, de akkor te hogyan csináltad volna?"
És itt vagyunk a címben lévő "VÁLASZ" szónál.
Ez a feltöltésem egy válasz a zenész kérdésére:
"Én, kb így csináltam volna!"
És most mehet a lejátszás. :)
A hivatalos dal több zenészét is személyesen ismerem. Nem bírálom a hivatalos dal művészeti értékét sem zeneileg, sem szövegben. Nem próbálok versenyre kelni a zenészekkel sem!!!!
Ezért is használtam a hivatalos dal zenei alapját egy kis változtatással, meg persze sokkal kevesebb zenei gyakorlattal.(egy magam fabrikálta dob alapra gitároztam és énekeltem(??:) ) föl itthon két gyerkőc segítségével)
A szövege pedig:

Egy folyó írta szívnek csendes szélén
Hova Pestről az első vasút vezet
A templomtornyok és a Székesegyház büszkén
Azt tudatják, hogy haza érkezem

Az utcán járva sok gyermekkori emlék
Mintha most lenne, s történne velem
A házak színe talán már más lett
De, hogy Kisvác - Deákvár - Föcitér
Még tudjuk, mit jelent

Hol forrás kél, mit szarvas dobbant fel
S a Dunán egy kavics vár, amit csak Te dobhatsz el
Egy V-ágy, egy Á-lom, egy C-él, mit itt dédelgettél
Bármerre is járj, nem felejted el
Egy távolból intő remete nevét

Sok képet és sok színt megélt a Fő tér
A Naszályt mély sebeiről ismered
S a Kőkapu még állja, amit Te is tudsz rég
Hogy alatta bárki átmehet

Fagyos télen a Ligetig ha elmész
Megmozgat a befagyott tó jege
S tudod, hogy melegben a Duna hűsén
Leúszni csak a börtönig lehet

Hol forrás kél, mit szarvas dobbant fel
S a Dunán száz kavics vár, amit csak Te dobhatsz el
Egy V-ágy, egy Á-lom, egy C-él, mit itt dédelgettél
Bármerre is járj, nem felejted el....


Hol forrás él, mit szarvas dobbant fel
S a Dunán száz kavics vár, amit csak Te dobhatsz el
Egy V-ágy, egy Á-lom, egy C-él, mit itt dédelgettél
Bármerre is járj, nem felejted el
Egy távolból intő remete nevét

Tisztelettel Vácnak, Váciaknak:
Sinkó Gergely ................................................VÁC!

 

2012/34. hét

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!

Nyíregyháza Város Himnusza

A milleniumra íródott Hitből és homokból c. musical fináléja. Mára Nyíregyháza városi "himnusza"

2012/33. hét

Kis Gábor: Miénk lesz megint

Vágmenti Trencsén nagy-íves hídja,
Pozsony, Zoborhegy és a híres Nyitra,
Zsolna, melyet a zsebrák megrabolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Tátrán a csúcs, hegyormán lucfenyő,
Hernád, mely hozzánk rabhegyen lejő,
Hamv-őrző Kassán Dóm felett a hold,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Erdély, hol most a bús kétség dobol,
Várad terén a Szent László szobor,
Ady városa, Zilah, a karolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Szatmár mellett a szomorú Szamos,
A meggyalázott Csík és Aranyos,
Petőfi csontjai, Kolozsvár, az Olt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Szabadkán szüzek fején a párta,
Zomborban víg tánc, Zentán a várta,
Bácskán a dal, a hajnalig dalolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Vesztünk csak álom, rémes-rút lidérc,
Légy átkozott, ha menni és dúlni félsz!
Állj őrt, s ha óránk új tettekre int,
Ez mind magyar lesz,
Mind, mind magyar lesz, miénk lesz megint!

2012/32. hét

Mécs László: Gyónnak a magyarok!

Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.

S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.

Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.

Vannak már Janus-arcú magyarok.
(Az egyik arcuk: régi vércse csőr,
toll-sipka rejti, mint tavaszt a hó).
Új napraforgó arcukon se tőr,
se vágy, hogy felnyilazza a magasba.
Új asztagokból eteti a gazda.

De néha arra szöknek titkosan,
hol sebzett vércsét sejtet a nyomnyi vér
és gyónnak, hogy másképp nem lehet,
mert élni kell, a gyermek enni kér,
hogy álmodói még a régi nyárnak,
könnyeznek és feloldozásra várnak.

2012/31. hét

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most, vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughattak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!


Pest, 1848. március 13.

ROVÁS