kedd, október 03, 2017

Sársziget szava, avagy Sárvár városa ihletett dal vagy himnusz

Aki nem tudná volt anno, még egy igéretem az andre.lapunk.hu alatt, mivel erkölcsi szintakadályok miatt le kellett vennem az Alma Együttes videóját, s írók helyette majdan szép verset Sárvár városának, melynek részei 1902 óta Tizenháromváros és Vármellék, 1912. esztendőtől Péntekfalu valamint Sári, s amikor várossá nyilvánították 1968. augusztus 20-án visszakapta az 1871-ben elvesztett városi rangját. Siófokkal egyidőben, akkor úgy, hogy Rábasömjént hozzákapcsolták.

Szóval már a címe megvan, az hogy melyik kategória himnusz vagy dal az majd kialakul.
 
A római kori Bassiana Balaton és Sopron között félúton, Rába mentén,
Rábasömjén, Sár, Tizenháromváros, Vármellék, Péntekfalu, Hegyközség
Egybe forrva, eggyé váltak a múlt század folyamán a királyi Sárszigettel,
Szívből daloljuk e dallamot Kőszegi, Ozorai, Kanizsai, Nádasdy birtoklevelén.
Szívből szeressük e dallamot Kőszegi, Ozorai, Kanizsai, Nádasdy birtoklevelén.

Hegyközség, Péntekfalu, Vármellék nyolcvannégyes mentén, a Rába folyó mellett,
Kertváros, Sári, Tizenháromváros nyolcvannyolcas mentén, a Rába folyó mellett,
Bassiana, Sársziget, Sárvár, minden amazon  egy helyen a Rába folyó mellett,
Földgázt keresvén, mennyei  termálkristályt találván a Rába folyó mellett.

Szulejmán serege megtépázta Bécs felé, de földesura nyomdával lepte meg,
Hálátlan földönfutók tönkretették, majdan sok-sok viszály után bajor kézben,
Bajor királyi uradalmi mintagazdaságként Trianon veszettségeként
Műselyemgyára elpusztult, cukorgyára megmaradt gengszterváltáség
Műselyemgyára megszünte, cukorgyára megmaradt módszerváltáség.

Hegyközség, Péntekfalu, Vármellék nyolcvannégyes mentén, a Rába folyó mellett,
Kertváros, Sár, Tizenháromváros nyolcvannyolcas mentén, a Rába folyó mellett,
Bassiana, Sársziget, Sárvár, minden amazon  egy helyen a Rába folyó mellett,
Földgázt keresvén, mennyei  termálkristályt találván a Rába folyó mellett.



2017. október 3. 19:16
 

Nincsenek megjegyzések: