Olyan verseket, dalokat helyezek el ide, amelyek segítik az igazi magyarok visszajövetelét, a honi magyarok segítése érdekében. Olyan honlapokat helyezek a linkek közé, amelyek véleményünk szerint nincsen benne hazugság, csak teljes IGAZSÁG!
vasárnap, december 30, 2012
2012/52. hét
Babits Mihály: Áldás a magyarra
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.
Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.
Él a nagy Isten és semmise megy kárba.
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb...
Címkék:
Áldás a magyarra,
Babits Mihály,
vers
vasárnap, december 23, 2012
2012/51. hét
Wass Albert: Karácsonyi Fohász
Kedves jó Megváltó Atyánk!
Szépen kérlek, nézz le miránk.
Hallgasd meg a kicsi Hubát,
ki tiszta szívvel kéri Urát!
Ó add, hogy e nagyvilágon
az emberre béke szálljon.
Óvón terítsd széjjel kezd
messzi szülőhazánk felett.
Térden állva esedezem:
hazánk megint otthonunk legyen,
s fáradozást feledve mind
hadd lássuk meg szeretteink.
Kérlek, Uram, add áldásod,
és óvjad a Raab családot.
Áhítattal kérlellek én
szent karácsony éjjelén!
Címkék:
fohász,
ima,
Karácsonyi Fohász,
vers,
Wass Albert
vasárnap, december 16, 2012
2012/50. hét
Édesanyám, lelkem...
Édesanyám, lelkem, ne sirasson engem,
Erdélyországba kell mennem.
Felszabadítani székely rabtestvérem'
A Maros és az Olt menten.
Gyönyörű lesz az a találkozás,
Ha majd egykor viszontlátjuk egymást!
Elindulunk együtt a szebb jövő felé,
Kincses Erdélyország felé.
Elindul a menet hosszú, magyar menet,
Még a nap is lesüt rája.
Utána egy vonat, hosszú, magyar vonat,
Horthy Miklós parancsára.
Éljen Horthy! Kiált minden torok,
Minden felől hangzik: Isten hozott!
Ott áll minden magyar, virág a kezében,
Könnye csordul örömében.
Édesanyám, lelkem, ne sirasson engem,
Erdélyországba kell mennem.
Felszabadítani székely rabtestvérem'
A Maros és az Olt menten.
Gyönyörű lesz az a találkozás,
Ha majd egykor viszontlátjuk egymást!
Elindulunk együtt a szebb jövő felé,
Kincses Erdélyország felé.
Elindul a menet hosszú, magyar menet,
Még a nap is lesüt rája.
Utána egy vonat, hosszú, magyar vonat,
Horthy Miklós parancsára.
Éljen Horthy! Kiált minden torok,
Minden felől hangzik: Isten hozott!
Ott áll minden magyar, virág a kezében,
Könnye csordul örömében.
vasárnap, december 09, 2012
2012/49. hét
Juhász Gyula: Pozsony
Ha alkonyatkor ballagtál a ködben,
Mely lágy fátylával a Dunára hullt,
A zsongó zajban és a méla csöndben
Fáradt szívedbe muzsikált a múlt.
A vén utcákon szinte visszazengett
A régi léptek kongó moraja,
Széchenyi járt itt és honán merengett,
Amely nem volt, de lesz még valaha.
Csokonait itt várta a diéta,
Petőfit is és az a nyurga, méla,
Szelíd diák, Reviczky, itt merengett,
Hol most új bánat árvul a ligetben,
S a márványszép királynő téli estben
Magyarjaira vár a Duna mellett.
Címkék:
Juhász Gyula,
Pozsony,
vers
vasárnap, december 02, 2012
2012/48. hét
Babits Mihály: Erdély
Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messzirül süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.
Három nagy évig, Erdély,
laktam földedet, Erdély,
ettem kürtös kalácsát
s a tordai pogácsát.
Ismertem színed, Erdély,
tündérszín őszöd, Erdély,
üveg eged metélő
csúcsaid gyémánt élét.
Most versbe szállok, Erdély,
az első hírre, Erdély,
hogy varázsod határát
sorompók el nem állják.
Öreg pilóta, Erdély,
ül így gépébe, Erdély,
mégegyszer ifjúsága
tájain szállni vágyva...
Habár odáig, Erdély,
el nem érhetek, Erdély,
hol régi lusta sziklám
ma is emlékezik rám.
Oh messze, messze, Erdély,
messze még a nap, Erdély,
hogy teljes lesz a munka
s az igazság se csonka.
Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messzirül süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.
Három nagy évig, Erdély,
laktam földedet, Erdély,
ettem kürtös kalácsát
s a tordai pogácsát.
Ismertem színed, Erdély,
tündérszín őszöd, Erdély,
üveg eged metélő
csúcsaid gyémánt élét.
Most versbe szállok, Erdély,
az első hírre, Erdély,
hogy varázsod határát
sorompók el nem állják.
Öreg pilóta, Erdély,
ül így gépébe, Erdély,
mégegyszer ifjúsága
tájain szállni vágyva...
Habár odáig, Erdély,
el nem érhetek, Erdély,
hol régi lusta sziklám
ma is emlékezik rám.
Oh messze, messze, Erdély,
messze még a nap, Erdély,
hogy teljes lesz a munka
s az igazság se csonka.
Címkék:
Babits Mihály,
Erdély,
vers
vasárnap, november 25, 2012
2012/47. hét
Juhász Gyula: Csáktornya
Nem voltam itt, de a rozsdás avarban
Lelkem bejárta százszor a helyet,
Hol Zrínyi élt, ki a búsult magyarba
Tüzes igével hitet égetett.
Az erdő áll még, ősi koronáján
Hárfáz a szél és vihar orgonál,
De földdel egyek már az ősi bástyák,
S reményeinknek földje oly kopár.
Ma már düledék vára lőn Szigetnek
Egész hazán, s a késő énekesnek
Bús lelke sírva járja az avart,
És néma daccal, fojtott fájdalommal
Idézi ősét, aki porba rogyva
Vérével írta: Ne bántsd a magyart!
Címkék:
Csáktornya,
Juhász Gyula,
vers
vasárnap, november 18, 2012
2012/46. hét
Hajas István: Ne sírj, Anyám!
Anyám, ha erre Nyugat felé nézel
S hiába várod bujdosó fiad,
Ne sírj Anyám, ha borús még az égbolt,
Egyszer felderül, egyszer felvirrad.
Egyszer, ha majd az ajtódat kitárod,
A hajnalpír az arcodra ragyog:
Ott áll előtted fiad, akit vártál,
S kiáltom: Anyám! Ne sírj, itt vagyok.
Hoztam a hajnalt, amit várva-vártunk.
Zokogva léptük át a szent határt.
Amerre jöttünk, ölelő karokkal
Egy eggyéolvadt nemzet lelke várt.
Ezernyi kérdés szállt el az ajkakról:
Mi van fiammal, jön-e az uram?
Kisunokámat hozza-e a lányom,
Hát a vejemmel, menyemmel mi van?
Jönnek. Mind-mind és örökbékét hoznak,
A bujdosásból Krisztus visszatért.
Ne sírj, Anyám, ha apám nem jöhet már,
Halálba ment a magyar nemzetért.
Ne sírjatok, kik mindhiába vártok!
Virág fakad a hősi sírokon.
Vérünk és könnyünk nem folyt el hiába,
Magyar áll őrt, az őshatárokon!
Anyám, nem lesz több rémületes álmod,
Szent küszöbödön őrködik fiad.
Hősi síroknak békés álmodói
Pihenjetek meg - hazátok szabad!
Testvérkarokkal - magyart átölelni
A bujdosóknak hada hazatart.
Amerre járnak, örömkönnyes arccal
Zengik, hogy: "Isten, áldd meg a magyart!"
Anyám, ha erre Nyugat felé nézel
S hiába várod bujdosó fiad,
Ne sírj Anyám, ha borús még az égbolt,
Egyszer felderül, egyszer felvirrad.
Egyszer, ha majd az ajtódat kitárod,
A hajnalpír az arcodra ragyog:
Ott áll előtted fiad, akit vártál,
S kiáltom: Anyám! Ne sírj, itt vagyok.
Hoztam a hajnalt, amit várva-vártunk.
Zokogva léptük át a szent határt.
Amerre jöttünk, ölelő karokkal
Egy eggyéolvadt nemzet lelke várt.
Ezernyi kérdés szállt el az ajkakról:
Mi van fiammal, jön-e az uram?
Kisunokámat hozza-e a lányom,
Hát a vejemmel, menyemmel mi van?
Jönnek. Mind-mind és örökbékét hoznak,
A bujdosásból Krisztus visszatért.
Ne sírj, Anyám, ha apám nem jöhet már,
Halálba ment a magyar nemzetért.
Ne sírjatok, kik mindhiába vártok!
Virág fakad a hősi sírokon.
Vérünk és könnyünk nem folyt el hiába,
Magyar áll őrt, az őshatárokon!
Anyám, nem lesz több rémületes álmod,
Szent küszöbödön őrködik fiad.
Hősi síroknak békés álmodói
Pihenjetek meg - hazátok szabad!
Testvérkarokkal - magyart átölelni
A bujdosóknak hada hazatart.
Amerre járnak, örömkönnyes arccal
Zengik, hogy: "Isten, áldd meg a magyart!"
Címkék:
Anyám,
Hajas István,
Ne sírj,
vers
vasárnap, november 11, 2012
2012/45. hét
József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
(1922. első fele)
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
(1922. első fele)
Címkék:
József Attila,
Nem,
soha,
vers
vasárnap, november 04, 2012
2012/44. hét
Babits Mihály: Csonka-Magyarország
Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké!
A tiétek
zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az
Ércbálvány előtt!
döntsön az erőszak!
s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem
kiálthattok már:
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó
trombitája! szólj!
falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában!
mert
borzasztó az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben!
árad a vizekben!
Óh tiszta, éles trombita, zengj!
ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint
ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes
irányában essék...
nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...
nem hallgat a szél,
míg él...
Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
"Igazság!"
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a
fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta
kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát
ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az
Ércbálvány előtt igazán -
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! - Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.
Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, Felvidéken,
az égen,
s bennem!
Én sohse mondtam: "Dönt majd az erőszak!" -
most mondhatom:
"Nem! Nem!"
Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké!
A tiétek
zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az
Ércbálvány előtt!
döntsön az erőszak!
s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem
kiálthattok már:
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó
trombitája! szólj!
falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában!
mert
borzasztó az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben!
árad a vizekben!
Óh tiszta, éles trombita, zengj!
ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint
ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes
irányában essék...
nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...
nem hallgat a szél,
míg él...
Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
"Igazság!"
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a
fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta
kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát
ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az
Ércbálvány előtt igazán -
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! - Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.
Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, Felvidéken,
az égen,
s bennem!
Én sohse mondtam: "Dönt majd az erőszak!" -
most mondhatom:
"Nem! Nem!"
Címkék:
Babits Mihály,
Csonka-Magyarország,
vers
vasárnap, október 28, 2012
2012/43. hét
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala
Hol van a hon, melynek Árpád vére
Győzelemben csorga szent földére,
Mely nevével hév szerelmet gyújt;
S messze képét bújdosó magzatja,
Még Kalypso keblén is siratja,
S kart feléje búsan vágyva nyújt?
Itt van a hon, ah nem mint a régi,
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,
Többé nem győzelmek honja már;
Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.
Hol van a bérc, és a vár fölette,
Szondi melynek sáncait védlette,
Tékozolva híven életét;
Honnan a hír felszáll, s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja,
S fényt a késő századokra vét?
Itt van a bérc, s omladék fölette,
Mely a hőst és hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant;
Völgyben űl a gyáva kor s határa
Szűk köréből őse saslakára
Szédeleg ha néha felpillant.
És hol a nép, mely pályát izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni
Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;
S szenvedett bár, s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjusága,
A jelenben múlt s jövő virúlt?
Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
Hol van a hon, melynek Árpád vére
Győzelemben csorga szent földére,
Mely nevével hév szerelmet gyújt;
S messze képét bújdosó magzatja,
Még Kalypso keblén is siratja,
S kart feléje búsan vágyva nyújt?
Itt van a hon, ah nem mint a régi,
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,
Többé nem győzelmek honja már;
Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.
Hol van a bérc, és a vár fölette,
Szondi melynek sáncait védlette,
Tékozolva híven életét;
Honnan a hír felszáll, s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja,
S fényt a késő századokra vét?
Itt van a bérc, s omladék fölette,
Mely a hőst és hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant;
Völgyben űl a gyáva kor s határa
Szűk köréből őse saslakára
Szédeleg ha néha felpillant.
És hol a nép, mely pályát izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni
Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;
S szenvedett bár, s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjusága,
A jelenben múlt s jövő virúlt?
Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
Címkék:
dal,
Kölcsey Ferenc,
vers,
Zrínyi dala
csütörtök, október 25, 2012
Himnusz Vép városnak
Nagy János pedagógus, költő megírta a város himnuszát.
.
Kattints a lejátszóra, és meghallgathatod a himnuszt:
http://soundcloud.com/jozing/vep-himnusz
.
„Légy velünk itthon a hazai tájon,/itt csak az öröm és a család várjon,/Kedvező sorsod, ha messzire vet,/szívedben maradj mindig vépinek /
Munkánk nyomán Vép most várossá szépül,/itt mindig érdemes megállani/ játszótér, pálya, út, iskola épül/ Nyílnak az álmok virágai/ „
Fennkölt zene és szívbemarkoló szöveg
A „világ közepén” lenni nagydolog, az meg különösen nagy, hogy immár himnusza is van Vép városának, melynek múltja több mint nyolc évszázados.
http://www.alon.hu/vepi-himnusz-es-amit-tudni-kell-rola
.
Kattints a lejátszóra, és meghallgathatod a himnuszt:
http://soundcloud.com/jozing/vep-himnusz
.
„Légy velünk itthon a hazai tájon,/itt csak az öröm és a család várjon,/Kedvező sorsod, ha messzire vet,/szívedben maradj mindig vépinek /
Munkánk nyomán Vép most várossá szépül,/itt mindig érdemes megállani/ játszótér, pálya, út, iskola épül/ Nyílnak az álmok virágai/ „
Fennkölt zene és szívbemarkoló szöveg
A „világ közepén” lenni nagydolog, az meg különösen nagy, hogy immár himnusza is van Vép városának, melynek múltja több mint nyolc évszázados.
http://www.alon.hu/vepi-himnusz-es-amit-tudni-kell-rola
vasárnap, október 21, 2012
2012/42. hét
Marton Pál: Égi ítélőszék
Fent a felhők felett az Ég magasában
Örökös napfényben egy ragyogó vár van.
Szivárvány a fala, a teteje végig
A tornya felér a legmagasabb égig.
Öröktől fogva áll e fényes palota,
Földi szem idáig nem láthat el soha.
Itt mérik az időt egy perc egy évezred,
De kezdete és vége a végtelenbe terjed.
Az égi palota legragyogóbb terme
Napsugár-szőnyeggel van beteregetve,
S a teremben szemközt a nagy emelvénnyel
Hatalmas könyv előtt maga Clió székel.
Nemzetek és népek élete és sorsa
Be van írva abba, hófehér lapokra.
Dicsőséggel szerzett s vértől ázott képek
Itt búsongó gyászdal, amott hősi ének.
Nagy ítélőszék van összehíva mára
Jönnek már a bírák csillogó talárba'.
Legelöl az elnök, maga a zord Végzet,
Közvetlen utána az Igazság lépked,
Aztán a Szeretet követi őt halkkal,
Végül Mars hadisten és a Békeangyal.
Fellépnek a fényes magas emelvényre
Int az elnök, - s Clió ígyen kezd beszédbe:
"Égi ítélőszék! Vádolok egy népet,
Amely ősi jussát s mindent elfecsérelt
És a többi nép közt rongyossá lezüllött
S honszeretet helyett politikát űzött!
Fegyelmet nem ismer, összeférhetetlen,
Ma butaságig tűr, - holnap vad, kegyetlen.
Pazarló és léha, a versenyben renyhe,
Szalmaláng csak minden lelkesedés benne.
A lelke mélyén meg csupa önzést látok,
Örök gyűlölködés rajta ősi átok,
Hogy jobban gyűlöli honfitársát, vérét,
Amiként számtalan esküdt ellenségét. -
Pártoskodó, lusta, konok és munkátlan,
Irígy és törtető, hitetlen, hálátlan,
Még most is veszekszik, bűnét másra tolva
Mikor a hazája széthullt darabokra.
Íme ez a kép a jelenkor magyarja!
Hiába volt e népnek annyi hőse, nagyja,
Nem hallgatott rájuk, - de sőt megkövezte, -
S inkább demagógok frázisait nyelte!
Feljegyeztem mindent! - A számadást várom.
Betelt már a mérték, - túl sok van rováson.
Nincs helye a földön hitvány nemzedéknek,
Töröljétek le a térképről e népet!"
...Mély csend támadt erre a kegyetlen vádra,
Rideg szigor ült ki a bírák arcára.
- Jaj ha mindez igaz, amit Clió állít -
- Jaj ha e súlyos vád ítéletté válik.
De lebben az ajtó - s a félelmes csendbe
Most a geszti Mártír lép be a terembe.
Oda tart egyenest a nagy emelvényhez,
S fátyolozott hangján halkan kezd beszédhez:
"Bírák! - Kik méritek nemzeteknek vétkét,
S tudjátok, hogy mi az igazságos mérték, -
Ne csak azt nézzétek mi a magyar máma,
Hogy széttörve-tépve ősi szent hazája!
Hisz a jelen - s mit egy emberöltő láthat
Örökkévalóság rövid perce már csak.
S magyarnak a vétke nem olyan nagy vétek,
Fölötte a pálcát hogy már eltörjétek. -
Hát az herdálta el ősi örökségét
Akit kiraboltak, kifosztottak végképp?
Akit letiportak, megejtettek csellel,
S évekig titokban mérgezték métellyel?
Ha hibázott népem, az nem volt gonoszság,
Hitvány álpróféták elbolondították!
Hiszékeny volt csupán, s ez a nagy hibája,
Hogy hitt Wilson ravasz, csábító szavába.
A kegyetlen önzés, bosszú és irígység
Nyugatot kelettel aljas frigybe fűzték. -
Szegény hazámat csak úgy tehették tönkre
S ma közös bűntudat tartja őket össze.
Vetélkedő rablók jó cimborasága
Ez volt elleneink erkölcsi palástja!
S tán hazám földjével fizessük meg nékik
Orgyilkos barátunk árulása bérit?
Mi küzdöttünk bátran, becsületben, hitben -
Örömöd volt benne Vitéz Mars hadisten!
Mikor lépre-csaltak s eldőlt szent határunk
Te szelíd Szeretet - Téged ott nem láttunk!
S aztán viaskodtunk hiéna-hadakkal,
S Te elkéstél onnan fehér Békeangyal!
Végül ránkszakadt a trianoni gazság,
Hol voltál Te akkor pártatlan Igazság?
Vagy tán a bűn nem bűn, ha a győző tette
Aki az ártatlant máglyára vetette?
Ha győz is a földön az ármány s gonoszság,
De itt fenn az Égben legyen hát igazság!
Minket csak a balsors lángostora vág csak,
Vér áztatja földjét Nagymagyarországnak!
Szűnjön meg a csapás! Bízva nézek rátok -
Nem kegyelmet kérek, - igazságot várok!"
...Menydörgéssé vált már a szónokok hangja,
Mely az ég felhőit szerte űzi, hajtja,
S amint felszakad a fehér fellegfátyol,
Magyarország látszik az ég magasából.
Feltűnik a gyászos Muhi puszta képe,
Távolabb Mohácsnak vérázott vidéke.
Amott sóhajtozik a majtényi róna,
Mintha visszhangjából tárogató szólna!
S feltűnik Aradnak véres golgotája,
Majd a geszti kripta álmodó magánya.
Csupa mérföldkő, mely a sors útját jelzi, -
Ezerszer fájdalmas emlék valamennyi!
S az elrabolt Kárpát komor zúgásában
Annyi néma bánat, fájó imádság van.
Rab székely rónákon zokogó szél támad,
S magyar álmok sírján lengeti a fátylat.
A komor bíróság halk tanácsba mélyed,
Mély halotti csendben megszólal a Végzet:
És mintha szemébe egy könnycsepp lopódzna,
Ítéletet mond ki - a védőhöz szólva:
"Vértanú halálod legyen hát a Váltság,
Lásd meg innen hazád új feltámadását.
S hogy megmutathassa méltó-e a létre,
Próbára bocsátjuk, - még egy ezredévre!"
Fent a felhők felett az Ég magasában
Örökös napfényben egy ragyogó vár van.
Szivárvány a fala, a teteje végig
A tornya felér a legmagasabb égig.
Öröktől fogva áll e fényes palota,
Földi szem idáig nem láthat el soha.
Itt mérik az időt egy perc egy évezred,
De kezdete és vége a végtelenbe terjed.
Az égi palota legragyogóbb terme
Napsugár-szőnyeggel van beteregetve,
S a teremben szemközt a nagy emelvénnyel
Hatalmas könyv előtt maga Clió székel.
Nemzetek és népek élete és sorsa
Be van írva abba, hófehér lapokra.
Dicsőséggel szerzett s vértől ázott képek
Itt búsongó gyászdal, amott hősi ének.
Nagy ítélőszék van összehíva mára
Jönnek már a bírák csillogó talárba'.
Legelöl az elnök, maga a zord Végzet,
Közvetlen utána az Igazság lépked,
Aztán a Szeretet követi őt halkkal,
Végül Mars hadisten és a Békeangyal.
Fellépnek a fényes magas emelvényre
Int az elnök, - s Clió ígyen kezd beszédbe:
"Égi ítélőszék! Vádolok egy népet,
Amely ősi jussát s mindent elfecsérelt
És a többi nép közt rongyossá lezüllött
S honszeretet helyett politikát űzött!
Fegyelmet nem ismer, összeférhetetlen,
Ma butaságig tűr, - holnap vad, kegyetlen.
Pazarló és léha, a versenyben renyhe,
Szalmaláng csak minden lelkesedés benne.
A lelke mélyén meg csupa önzést látok,
Örök gyűlölködés rajta ősi átok,
Hogy jobban gyűlöli honfitársát, vérét,
Amiként számtalan esküdt ellenségét. -
Pártoskodó, lusta, konok és munkátlan,
Irígy és törtető, hitetlen, hálátlan,
Még most is veszekszik, bűnét másra tolva
Mikor a hazája széthullt darabokra.
Íme ez a kép a jelenkor magyarja!
Hiába volt e népnek annyi hőse, nagyja,
Nem hallgatott rájuk, - de sőt megkövezte, -
S inkább demagógok frázisait nyelte!
Feljegyeztem mindent! - A számadást várom.
Betelt már a mérték, - túl sok van rováson.
Nincs helye a földön hitvány nemzedéknek,
Töröljétek le a térképről e népet!"
...Mély csend támadt erre a kegyetlen vádra,
Rideg szigor ült ki a bírák arcára.
- Jaj ha mindez igaz, amit Clió állít -
- Jaj ha e súlyos vád ítéletté válik.
De lebben az ajtó - s a félelmes csendbe
Most a geszti Mártír lép be a terembe.
Oda tart egyenest a nagy emelvényhez,
S fátyolozott hangján halkan kezd beszédhez:
"Bírák! - Kik méritek nemzeteknek vétkét,
S tudjátok, hogy mi az igazságos mérték, -
Ne csak azt nézzétek mi a magyar máma,
Hogy széttörve-tépve ősi szent hazája!
Hisz a jelen - s mit egy emberöltő láthat
Örökkévalóság rövid perce már csak.
S magyarnak a vétke nem olyan nagy vétek,
Fölötte a pálcát hogy már eltörjétek. -
Hát az herdálta el ősi örökségét
Akit kiraboltak, kifosztottak végképp?
Akit letiportak, megejtettek csellel,
S évekig titokban mérgezték métellyel?
Ha hibázott népem, az nem volt gonoszság,
Hitvány álpróféták elbolondították!
Hiszékeny volt csupán, s ez a nagy hibája,
Hogy hitt Wilson ravasz, csábító szavába.
A kegyetlen önzés, bosszú és irígység
Nyugatot kelettel aljas frigybe fűzték. -
Szegény hazámat csak úgy tehették tönkre
S ma közös bűntudat tartja őket össze.
Vetélkedő rablók jó cimborasága
Ez volt elleneink erkölcsi palástja!
S tán hazám földjével fizessük meg nékik
Orgyilkos barátunk árulása bérit?
Mi küzdöttünk bátran, becsületben, hitben -
Örömöd volt benne Vitéz Mars hadisten!
Mikor lépre-csaltak s eldőlt szent határunk
Te szelíd Szeretet - Téged ott nem láttunk!
S aztán viaskodtunk hiéna-hadakkal,
S Te elkéstél onnan fehér Békeangyal!
Végül ránkszakadt a trianoni gazság,
Hol voltál Te akkor pártatlan Igazság?
Vagy tán a bűn nem bűn, ha a győző tette
Aki az ártatlant máglyára vetette?
Ha győz is a földön az ármány s gonoszság,
De itt fenn az Égben legyen hát igazság!
Minket csak a balsors lángostora vág csak,
Vér áztatja földjét Nagymagyarországnak!
Szűnjön meg a csapás! Bízva nézek rátok -
Nem kegyelmet kérek, - igazságot várok!"
...Menydörgéssé vált már a szónokok hangja,
Mely az ég felhőit szerte űzi, hajtja,
S amint felszakad a fehér fellegfátyol,
Magyarország látszik az ég magasából.
Feltűnik a gyászos Muhi puszta képe,
Távolabb Mohácsnak vérázott vidéke.
Amott sóhajtozik a majtényi róna,
Mintha visszhangjából tárogató szólna!
S feltűnik Aradnak véres golgotája,
Majd a geszti kripta álmodó magánya.
Csupa mérföldkő, mely a sors útját jelzi, -
Ezerszer fájdalmas emlék valamennyi!
S az elrabolt Kárpát komor zúgásában
Annyi néma bánat, fájó imádság van.
Rab székely rónákon zokogó szél támad,
S magyar álmok sírján lengeti a fátylat.
A komor bíróság halk tanácsba mélyed,
Mély halotti csendben megszólal a Végzet:
És mintha szemébe egy könnycsepp lopódzna,
Ítéletet mond ki - a védőhöz szólva:
"Vértanú halálod legyen hát a Váltság,
Lásd meg innen hazád új feltámadását.
S hogy megmutathassa méltó-e a létre,
Próbára bocsátjuk, - még egy ezredévre!"
Címkék:
Égi ítélőszék,
Marton Pál,
vers
vasárnap, október 14, 2012
2012/41. hét
Ruttkay Arnold: Nem volt még elég...?
Mi kell még...?
Nem volt elég a hétpecsétes Békeokmány,
az ingyen kapott ősi föld...?
Nem volt elég a sebtében meghúzott országhatár,
kertek végében a málnabokor mögött?
Kevés volt talán,
a lehullott utcatábla,
átköltött térkép,
eldőlt szobor...?
Az anyanyelv már rég föld alá költözött,
suttogva szólt a zsalugáterek mögött.
Bezárt az ódon iskola,
elhalt a dal,
kidőlt a harangláb.
Az emlékek is reszketve féltek.
Titokban éltek a Házsongárd felett
és Bakából is Baca lett, az ősi név helyett.
Elvégeztetett...!
A törvényesből, így lett végül törvénytelen.
Így kapott szégyenteljes leckét a Történelem...
De mindez, nem volt elég.
A szabadító Mózest hiába várnánk...
Feldúlt temetőföldjeink mélyén,
most Karthágó szörnyű sorsa vár ránk...
Irgalmas Isten! Nézd!
Nem volt elég, hogy Múltunkat maguknak kérték, most végül
HALOTTAINKAT IS HALÁLRA ÍTÉLTÉK...!
Mi kell még...?
Nem volt elég a hétpecsétes Békeokmány,
az ingyen kapott ősi föld...?
Nem volt elég a sebtében meghúzott országhatár,
kertek végében a málnabokor mögött?
Kevés volt talán,
a lehullott utcatábla,
átköltött térkép,
eldőlt szobor...?
Az anyanyelv már rég föld alá költözött,
suttogva szólt a zsalugáterek mögött.
Bezárt az ódon iskola,
elhalt a dal,
kidőlt a harangláb.
Az emlékek is reszketve féltek.
Titokban éltek a Házsongárd felett
és Bakából is Baca lett, az ősi név helyett.
Elvégeztetett...!
A törvényesből, így lett végül törvénytelen.
Így kapott szégyenteljes leckét a Történelem...
De mindez, nem volt elég.
A szabadító Mózest hiába várnánk...
Feldúlt temetőföldjeink mélyén,
most Karthágó szörnyű sorsa vár ránk...
Irgalmas Isten! Nézd!
Nem volt elég, hogy Múltunkat maguknak kérték, most végül
HALOTTAINKAT IS HALÁLRA ÍTÉLTÉK...!
Címkék:
Nem volt még elég...,
Ruttkay Arnold,
vers
vasárnap, október 07, 2012
2012/40. hét
vitéz Somogyváry Gyula: Jaj!
A magyar nemzetgyűlés ratifikálta a trianoni szerződést...
Most már aztán csehek lesztek kutyák
és még nagyobb úr lesz a kancsuka.
A gőgös, keshedt, vén turulmadár
nem száll már többet e rögre soha.
A föld húsa, mit ekétek kifordít,
Arany-Prágának ont majd gabonát
s csehek lesztek vagy megfeszültök, kutyák!
Hallod-e székely? Európa ítélt.
Hívhatod már a poklot és eget!
Holnap a pópa oláh Miatyánkra
bottal tanítja hetyke kölykedet.
Hajlongó szolga lesz az unokád már
s oláh fejfával borít majd a hant
s kitépjük a szíved, ha magyar, bitang!
Hej, Bácska népe, húzzad az igát,
mi "győztesek" majd addig dőzsölünk.
Nemes bocskorunk a nyakadra lépett
és Szent-Páris most paroláz velünk.
Meg ne zavarja Nagyszerbia álmát
magyar szóval a nyikkanó poronty,
mert feltámad Heródes újra, te rongy!
A magyar nemzetgyűlés ratifikálta a trianoni szerződést...
Most már aztán csehek lesztek kutyák
és még nagyobb úr lesz a kancsuka.
A gőgös, keshedt, vén turulmadár
nem száll már többet e rögre soha.
A föld húsa, mit ekétek kifordít,
Arany-Prágának ont majd gabonát
s csehek lesztek vagy megfeszültök, kutyák!
Hallod-e székely? Európa ítélt.
Hívhatod már a poklot és eget!
Holnap a pópa oláh Miatyánkra
bottal tanítja hetyke kölykedet.
Hajlongó szolga lesz az unokád már
s oláh fejfával borít majd a hant
s kitépjük a szíved, ha magyar, bitang!
Hej, Bácska népe, húzzad az igát,
mi "győztesek" majd addig dőzsölünk.
Nemes bocskorunk a nyakadra lépett
és Szent-Páris most paroláz velünk.
Meg ne zavarja Nagyszerbia álmát
magyar szóval a nyikkanó poronty,
mert feltámad Heródes újra, te rongy!
Címkék:
Jaj,
vers,
vitéz Somogyváry Gyula
vasárnap, szeptember 30, 2012
2012/39. hét
Sajó Sándor: E rab Föld mind az én hazám
Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem.
Jaj, azt a földet nem adom!
Délen, kalászos rónaságon,
Ott, ott születtem, oda vágyom.
Nem, azt a rónát nem adom!
Keleten ős föld kínja jajgat,
Erdély szült engem bús magyarnak.
Oh Erdélyt soha senkinek!
Északra, Délre napkeletre
Nézek nagy búsan, keseredve:
E rab föld mind az én Hazám!
Születtem síkon, völgyben, halmon,
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!
Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem.
Jaj, azt a földet nem adom!
Délen, kalászos rónaságon,
Ott, ott születtem, oda vágyom.
Nem, azt a rónát nem adom!
Keleten ős föld kínja jajgat,
Erdély szült engem bús magyarnak.
Oh Erdélyt soha senkinek!
Északra, Délre napkeletre
Nézek nagy búsan, keseredve:
E rab föld mind az én Hazám!
Születtem síkon, völgyben, halmon,
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!
Címkék:
E rab Föld mind az én hazám,
Sajó Sándor,
vers
vasárnap, szeptember 23, 2012
2012/38. hét
Móra László: Imádkozom
Ha jó anyámnak szíve jajdul
A sok-sok gondnak ezritől -
S atyám ha térve munkazajbúl,
A fáradástól majd kidől:
Imádkozom, az Égre nézve,
Az összetörtekért
S hogy váltson Isten új örömre
Sok összetört reményt.
Ha béna ember áll elémbe
A hűvös utca szegletén
És rá se néz az utca népe
S elhagyva fázik ott szegény:
Imádkozom a béna ember
Fájdalmas könnyeér',
Kinek az értünk hullott vére
Csak ennyit, ennyit ér!
Ha kis Hazámnak csonka képe
Szemembe könnyet hinteget,
Ha vérem messze síró vére
Felém segélyért integet:
Imádkozom egész Bánatország
Letiport földjeért,
Imádkozom egy árva ország
Fájdalmas könnyeért.
Tiszánk ha jajt hoz messze fentről,
Dunánk ha sír ott délre lent...
A szél ha hírt hoz emberekről,
Akik zokognak éjjelent':
Imádkozom a nagy folyókért
És minden cseppjeért,
Imádkozom a bujdosókért
S azoknak könnyeért.
Ha nyári reggel ég falánál
Égő virágba gyúl a Nap,
Ha esti Égnek nagy tavánál
A csillagok felgyúlanak:
Imádkozom a termőföldért
És minden gyöngyeért...
Imádkozom a görnyedőkért
S jövőnk vetéseért!
Ha jó anyámnak szíve jajdul
A sok-sok gondnak ezritől -
S atyám ha térve munkazajbúl,
A fáradástól majd kidől:
Imádkozom, az Égre nézve,
Az összetörtekért
S hogy váltson Isten új örömre
Sok összetört reményt.
Ha béna ember áll elémbe
A hűvös utca szegletén
És rá se néz az utca népe
S elhagyva fázik ott szegény:
Imádkozom a béna ember
Fájdalmas könnyeér',
Kinek az értünk hullott vére
Csak ennyit, ennyit ér!
Ha kis Hazámnak csonka képe
Szemembe könnyet hinteget,
Ha vérem messze síró vére
Felém segélyért integet:
Imádkozom egész Bánatország
Letiport földjeért,
Imádkozom egy árva ország
Fájdalmas könnyeért.
Tiszánk ha jajt hoz messze fentről,
Dunánk ha sír ott délre lent...
A szél ha hírt hoz emberekről,
Akik zokognak éjjelent':
Imádkozom a nagy folyókért
És minden cseppjeért,
Imádkozom a bujdosókért
S azoknak könnyeért.
Ha nyári reggel ég falánál
Égő virágba gyúl a Nap,
Ha esti Égnek nagy tavánál
A csillagok felgyúlanak:
Imádkozom a termőföldért
És minden gyöngyeért...
Imádkozom a görnyedőkért
S jövőnk vetéseért!
Címkék:
Imádkozom,
Móra László,
vers
vasárnap, szeptember 16, 2012
2012/37. hét
Székely Miatyánk
Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy!
Kitől jön élet és halál!
Hívó szavunk Tehozzád szárnyal
Vígaszra csak ott talál!
Nagyobbak voltunk minden népnél,
S ha meghalunk is, úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe
Megkönnyezi ravatalunk!
A Te neved megszenteltessék!
E nép mindig benned bízott...
Te székely Isten! Félünk téged,
Bár sújtva sújt az ostorod!
Atyánk! Bár itt van a halálunk,
Büszke lelkünk nem kesereg
Bár sorsunk meg nem érdemeltük,
Megszenteltessék a neved!
Óh, jöjjön el a Te országod!
Add, hogy még boldogok legyünk!
Add, hogy még egyszer reánk nézzen
A mi Szent Hargita hegyünk!
Add, hogy még egyszer legyen boldog
Székelyhon minden hű fia!
Add, hogy még felvirradjon egyszer
Ez a bús, gyászos éjszaka!
A Te akaratod legyen meg!
Hogyha már minket elhagytál,
Ha fohászkodunk, már nem hallod
A sorsunk egy hős halál,
De engedd meg, hogy kis fiunknak,
Kikért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein
Egy dicső székely kikelet!
Ne vígy minket a kísértetbe!
Ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben
Mindig csak Székely vére folyt!
Ne add, hogy Benned is csalódjunk!
Ne add, hogy Ne higgyünk Neked...
Nem lehet az Istenünk,
Hogy cserbenhagytad népedet
Tied lesz Hatalom, Dicsőség!
Ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk, múltunkban bízó
S, jövőnk szülő reményt vetett
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
Merészebb, mint más népeké!
Vállaljuk, ami lehetetlen
Mert felnézünk a nap felé
Tanuljatok, Ti földi népek!
Érezzétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből
A sír szélén is reményt fakaszt!
Érezzétek a Szent hitet
Minden hű Székely szív dobog!
Éteznétek!... s megértenétek.
Hogy a Székely csak győzni fog!
Győzünk! Ha nem mi: unokáink!
Mi szépen, csendben meghalunk...
Mert tudjuk: egyszer még felharsan
Erdély szent hegyein dalunk!
S bár mi szívünk szent keservével
Egy jégvilágban megfagyunk,
Hiszünk most... s hiszünk mindörökké!
Ámen! Mi székelyek vagyunk!
Címkék:
fohász,
ima,
Székely Miatyánk
vasárnap, szeptember 09, 2012
2012/36. hét
Oláh Gábor: Fölfeszített nemzet
Szomorúságom gyász palástját
Lelkem vállaira övezvén:
Fölfeszíttetem most magamat
Elárult nemzetem keresztjén.
Minden csapás testemre szálljon,
Minden szög véres szívem fúrja,
Haljak meg minden nap leszálltán,
Támadjak minden reggel újra.
Nem éltem át minden tusáját,
Nem adtam érte minden órám,
Magam kedvére dalolgattam
Az ő halálos dáridóján.
Mintha leszakadt ága volnék
A fejszére megítélt fának:
Bennem a rácsapódó, durva
Fájdalmak szinte bízva fájnak.
Megásott sír, koporsója:
Mintha csak tragikus tárgy lenne,
Mintha jelenem és jövendőm
Nem halottan feküdne benne.
Minden szégyen, minden gyalázat
Ecetje torkom s lelkem ölje,
Szaggassa májam víg tempóban
Az álnokság vas csőrű ölyve.
Oh, mert nem voltam hű eléggé
Nagy nemzetem tűnt idejéhez,
Nem véreztem eléggé, látván
Bús fajomat: míly szörnyen vérez
Szegény magyar! Ha legimádóbb
Fiad is ily mostoha hozzád,
Mit várj azoktól, kik lelkedre,
Testedre most vetik a kockát?
Meghalsz, mert nincs egy hű, igaz szív,
Ki megváltásod díja volna,
Meghalsz, mert minden akarat, vágy,
Az önzés ormát ostromolja.
Szomorúságunk gyász palástját
Lelkünk vállaira övezvén:
Feszíttessük fel mind magunkat
Elárult nemzetünk keresztjén.
Szomorúságom gyász palástját
Lelkem vállaira övezvén:
Fölfeszíttetem most magamat
Elárult nemzetem keresztjén.
Minden csapás testemre szálljon,
Minden szög véres szívem fúrja,
Haljak meg minden nap leszálltán,
Támadjak minden reggel újra.
Nem éltem át minden tusáját,
Nem adtam érte minden órám,
Magam kedvére dalolgattam
Az ő halálos dáridóján.
Mintha leszakadt ága volnék
A fejszére megítélt fának:
Bennem a rácsapódó, durva
Fájdalmak szinte bízva fájnak.
Megásott sír, koporsója:
Mintha csak tragikus tárgy lenne,
Mintha jelenem és jövendőm
Nem halottan feküdne benne.
Minden szégyen, minden gyalázat
Ecetje torkom s lelkem ölje,
Szaggassa májam víg tempóban
Az álnokság vas csőrű ölyve.
Oh, mert nem voltam hű eléggé
Nagy nemzetem tűnt idejéhez,
Nem véreztem eléggé, látván
Bús fajomat: míly szörnyen vérez
Szegény magyar! Ha legimádóbb
Fiad is ily mostoha hozzád,
Mit várj azoktól, kik lelkedre,
Testedre most vetik a kockát?
Meghalsz, mert nincs egy hű, igaz szív,
Ki megváltásod díja volna,
Meghalsz, mert minden akarat, vágy,
Az önzés ormát ostromolja.
Szomorúságunk gyász palástját
Lelkünk vállaira övezvén:
Feszíttessük fel mind magunkat
Elárult nemzetünk keresztjén.
Címkék:
Fölfeszített nemzet,
Oláh Gábor,
vers
vasárnap, szeptember 02, 2012
2012/35. hét
Csanádi György: Székely Himnusz
Ki tudja merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényén.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha,
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Keserves múltunk, évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált,
Jussunk e honban, székely-magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Édes Szűz Anyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet.
Jussunk e honban székely-magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Ki tudja innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a te néped,
Székely nemzeted Kárpád bérceken.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Ős szabadságot elveszti Segesvár
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik, s dúlják,
Fiaidnak sokszor még kenyere sincs.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Már másfél ezer év óta Csaba népe
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
Címkék:
Csanádi György,
himnusz,
Székely himnusz
hétfő, augusztus 27, 2012
Vác válaszdal
Tisztelt Hallgató!
Néhány mondat ide kívánkozik, amit még az elindítás előtt érdemes elolvasni.
Tavaly(2011) a vigalomban a nagyszínpadnál az egyik fellépő előtt lett felkonferálva Vác hivatalos dala.
Aztán az utolsó hangok lecsengése után rögtön megfogalmazódott bennem egy kérdés:
"Hogyha kihagyjuk a hivatalos Vác Dala refrénjéből a 'Vác' szót -az egyetlen(!!) egyértelmű utalást a városra-, miből ismer rá az ember tévedhetetlenül(!!), hogy Vácon járunk és nem például Szentendrén, Esztergomban,....stb????!!???"
Aztán azóta nem sokan merték megfogalmazni, vagy kimondani erre a kérdésre azt az 'S' betűs választ, ami szerintem kizárólag adható.
Néhány hónapja aztán találkoztam az egyik zenésszel Vác dala közreműködői közül és persze megkérdeztem, hogy ezt Ők (a munkában résztvevők) hogyan gondolták, hogyan látják. "Végül is, igen..., persze..." volt a válasz és adta magát a viszont kérdés is ettől a zenésztől, hogy: "Oké, de akkor te hogyan csináltad volna?"
És itt vagyunk a címben lévő "VÁLASZ" szónál.
Ez a feltöltésem egy válasz a zenész kérdésére:
"Én, kb így csináltam volna!"
És most mehet a lejátszás. :)
A hivatalos dal több zenészét is személyesen ismerem. Nem bírálom a hivatalos dal művészeti értékét sem zeneileg, sem szövegben. Nem próbálok versenyre kelni a zenészekkel sem!!!!
Ezért is használtam a hivatalos dal zenei alapját egy kis változtatással, meg persze sokkal kevesebb zenei gyakorlattal.(egy magam fabrikálta dob alapra gitároztam és énekeltem(??:) ) föl itthon két gyerkőc segítségével)
A szövege pedig:
Egy folyó írta szívnek csendes szélén
Hova Pestről az első vasút vezet
A templomtornyok és a Székesegyház büszkén
Azt tudatják, hogy haza érkezem
Az utcán járva sok gyermekkori emlék
Mintha most lenne, s történne velem
A házak színe talán már más lett
De, hogy Kisvác - Deákvár - Föcitér
Még tudjuk, mit jelent
Hol forrás kél, mit szarvas dobbant fel
S a Dunán egy kavics vár, amit csak Te dobhatsz el
Egy V-ágy, egy Á-lom, egy C-él, mit itt dédelgettél
Bármerre is járj, nem felejted el
Egy távolból intő remete nevét
Sok képet és sok színt megélt a Fő tér
A Naszályt mély sebeiről ismered
S a Kőkapu még állja, amit Te is tudsz rég
Hogy alatta bárki átmehet
Fagyos télen a Ligetig ha elmész
Megmozgat a befagyott tó jege
S tudod, hogy melegben a Duna hűsén
Leúszni csak a börtönig lehet
Hol forrás kél, mit szarvas dobbant fel
S a Dunán száz kavics vár, amit csak Te dobhatsz el
Egy V-ágy, egy Á-lom, egy C-él, mit itt dédelgettél
Bármerre is járj, nem felejted el....
Hol forrás él, mit szarvas dobbant fel
S a Dunán száz kavics vár, amit csak Te dobhatsz el
Egy V-ágy, egy Á-lom, egy C-él, mit itt dédelgettél
Bármerre is járj, nem felejted el
Egy távolból intő remete nevét
Tisztelettel Vácnak, Váciaknak:
Sinkó Gergely ................................................VÁC!
vasárnap, augusztus 26, 2012
2012/34. hét
Juhász Gyula: Trianon
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.
Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!
Címkék:
Juhász Gyula,
Trianon,
vers
szerda, augusztus 22, 2012
Nyíregyháza Város Himnusza
A milleniumra íródott Hitből és homokból c. musical fináléja. Mára Nyíregyháza városi "himnusza"
vasárnap, augusztus 19, 2012
2012/33. hét
Kis Gábor: Miénk lesz megint
Vágmenti Trencsén nagy-íves hídja,
Pozsony, Zoborhegy és a híres Nyitra,
Zsolna, melyet a zsebrák megrabolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Tátrán a csúcs, hegyormán lucfenyő,
Hernád, mely hozzánk rabhegyen lejő,
Hamv-őrző Kassán Dóm felett a hold,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Erdély, hol most a bús kétség dobol,
Várad terén a Szent László szobor,
Ady városa, Zilah, a karolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Szatmár mellett a szomorú Szamos,
A meggyalázott Csík és Aranyos,
Petőfi csontjai, Kolozsvár, az Olt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Szabadkán szüzek fején a párta,
Zomborban víg tánc, Zentán a várta,
Bácskán a dal, a hajnalig dalolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Vesztünk csak álom, rémes-rút lidérc,
Légy átkozott, ha menni és dúlni félsz!
Állj őrt, s ha óránk új tettekre int,
Ez mind magyar lesz,
Mind, mind magyar lesz, miénk lesz megint!
Vágmenti Trencsén nagy-íves hídja,
Pozsony, Zoborhegy és a híres Nyitra,
Zsolna, melyet a zsebrák megrabolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Tátrán a csúcs, hegyormán lucfenyő,
Hernád, mely hozzánk rabhegyen lejő,
Hamv-őrző Kassán Dóm felett a hold,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Erdély, hol most a bús kétség dobol,
Várad terén a Szent László szobor,
Ady városa, Zilah, a karolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Szatmár mellett a szomorú Szamos,
A meggyalázott Csík és Aranyos,
Petőfi csontjai, Kolozsvár, az Olt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Szabadkán szüzek fején a párta,
Zomborban víg tánc, Zentán a várta,
Bácskán a dal, a hajnalig dalolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.
Vesztünk csak álom, rémes-rút lidérc,
Légy átkozott, ha menni és dúlni félsz!
Állj őrt, s ha óránk új tettekre int,
Ez mind magyar lesz,
Mind, mind magyar lesz, miénk lesz megint!
Címkék:
Kis Gábor,
Miénk lesz megint,
vers
vasárnap, augusztus 12, 2012
2012/32. hét
Mécs László: Gyónnak a magyarok!
Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.
S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.
Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.
Vannak már Janus-arcú magyarok.
(Az egyik arcuk: régi vércse csőr,
toll-sipka rejti, mint tavaszt a hó).
Új napraforgó arcukon se tőr,
se vágy, hogy felnyilazza a magasba.
Új asztagokból eteti a gazda.
De néha arra szöknek titkosan,
hol sebzett vércsét sejtet a nyomnyi vér
és gyónnak, hogy másképp nem lehet,
mert élni kell, a gyermek enni kér,
hogy álmodói még a régi nyárnak,
könnyeznek és feloldozásra várnak.
Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.
S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.
Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.
Vannak már Janus-arcú magyarok.
(Az egyik arcuk: régi vércse csőr,
toll-sipka rejti, mint tavaszt a hó).
Új napraforgó arcukon se tőr,
se vágy, hogy felnyilazza a magasba.
Új asztagokból eteti a gazda.
De néha arra szöknek titkosan,
hol sebzett vércsét sejtet a nyomnyi vér
és gyónnak, hogy másképp nem lehet,
mert élni kell, a gyermek enni kér,
hogy álmodói még a régi nyárnak,
könnyeznek és feloldozásra várnak.
Címkék:
Gyónnak a magyarok,
Mécs László,
vers
vasárnap, augusztus 05, 2012
2012/31. hét
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most, vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughattak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Pest, 1848. március 13.
ROVÁS
Címkék:
Nemzeti dal,
Petőfi Sándor,
vers
vasárnap, július 29, 2012
2012/30. hét
Vörösmarty Mihály: Szózat
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogva bár, de törve nem,
Élt nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászkönny ül.
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
1836.
Címkék:
Szózat,
vers,
Vörösmarty Mihály
vasárnap, július 22, 2012
2012/29. hét
Kölcsey Ferenc:
Hymnus
A magyar nép zivataros századaiból
Isten, álld meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Cseke, 1823. január 22.
Címkék:
himnusz,
Kölcsey Ferenc,
vers
vasárnap, július 15, 2012
2012/28. hét
Tábori Piroska: Üzenet Erdélyből
Üzent az Olt, Maros, Szamos,
minden hullámuk vértől zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
mit zeng a szél a Hargitán,
mit visszhangzanak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar föld, és az is marad,
tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kel,
segít a víz, a tűz, a csillagok,
és nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős turul madár,
nem is lesz gát, és nem lesz akadály.
Ember lakol, ha ellenünk szegül,
a székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
megvannak még a régi farkasok.
Elő velük! Gyertek, segítsetek!
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
rabló hordák szívják vérünket;
ha nem harcoltok velünk... elveszünk!
A honszerző hősöknek hantja vár,
ha odavesz az ős magyar határ,
s ha rablónak kedvez a világ,
mutassunk akkor újabb magyar csodát!
Megmozdulnak mind a csíki hegyek!
A székely föld nem terem kenyeret,
elhervad minden illatos virág,
mérget terem mind a gyümölcsfaág,
Vizek háta nem ringat csolnakot,
székely anya nem szül több magzatot,
vadon puszta lesz az egész vidék,
s ha végzetül még ez sem elég,
a föld megindul, mennybolt megszakad,
de Erdély földje csak magyar marad!
Üzent az Olt, Maros, Szamos,
minden hullámuk vértől zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
mit zeng a szél a Hargitán,
mit visszhangzanak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar föld, és az is marad,
tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kel,
segít a víz, a tűz, a csillagok,
és nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős turul madár,
nem is lesz gát, és nem lesz akadály.
Ember lakol, ha ellenünk szegül,
a székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
megvannak még a régi farkasok.
Elő velük! Gyertek, segítsetek!
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
rabló hordák szívják vérünket;
ha nem harcoltok velünk... elveszünk!
A honszerző hősöknek hantja vár,
ha odavesz az ős magyar határ,
s ha rablónak kedvez a világ,
mutassunk akkor újabb magyar csodát!
Megmozdulnak mind a csíki hegyek!
A székely föld nem terem kenyeret,
elhervad minden illatos virág,
mérget terem mind a gyümölcsfaág,
Vizek háta nem ringat csolnakot,
székely anya nem szül több magzatot,
vadon puszta lesz az egész vidék,
s ha végzetül még ez sem elég,
a föld megindul, mennybolt megszakad,
de Erdély földje csak magyar marad!
Címkék:
Tábori Piroska,
Üzenet Erdélyből,
vers
vasárnap, július 08, 2012
2012/27. hét
Szőke István Attila: Esküszünk!
Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét,
Az égen győzi le örök ellenségét.
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.
Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben, senkitől se félünk!
Csaba, ifjú király, meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szőtted.
Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen: törjük szét a láncot!
Figyeljük a turulmadár érkezését:
A Tudás Népének újjászületését.
Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos s fia Árpád.
Áhítjuk óvó, szent magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki sem támad.
Nagy-Magyarország, te sosem maradsz árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét,
Az égen győzi le örök ellenségét.
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.
Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben, senkitől se félünk!
Csaba, ifjú király, meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szőtted.
Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen: törjük szét a láncot!
Figyeljük a turulmadár érkezését:
A Tudás Népének újjászületését.
Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos s fia Árpád.
Áhítjuk óvó, szent magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki sem támad.
Nagy-Magyarország, te sosem maradsz árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Címkék:
Esküszünk,
Szőke István Attila,
vers
vasárnap, július 01, 2012
2012/26. hét
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó,
és törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést,
ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
És üzenem a volt barátimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Maradnak az igazak és a jók,
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már az égben fönn a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz és a kő marad,
a kő marad...!
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó,
és törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést,
ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
És üzenem a volt barátimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Maradnak az igazak és a jók,
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már az égben fönn a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz és a kő marad,
a kő marad...!
Címkék:
Üzenet haza,
vers,
Wass Albert
vasárnap, június 24, 2012
2012/25. hét
Totth Jenő: Akármi jő, emlékezünk
Imádkozom, sötét az ég,
a földi kínból már elég.
Meghalni, mondják, oly nehéz
és fel sem foghatja az ész...
de élni tán még nehezebb -
s megküzdeni, világ, veled.
A világ szajha mostoha,
elad és nem segít soha,
bilincsbe ver, börtönbe vet,
bár szenvedtünk már eleget.
Küzdjünk, hogy szabadok legyünk.
S hogy megmaradjon nemzetünk.
Akármi jő, emlékezünk,
nehogy meghurcolt, vén szívünk
azt mondhassa, hogy nem szabad
megbolygatnunk a múltakat...
De én, bár szívem megszakad,
megidézem a holtakat!
Felriasztom a népemet,
másként a világ eltemet,
mert rab még, félre-vezetett,
hisz', Uram, ő is gyermeked
s ha nem is tesz még semmi mást,
már várja a feltámadást.
Várja e keserű toron,
melyet úgy hívnak: Trianon,
vagy talán magyar Golgota,
mit nem feledhetünk soha,
ahol testünk megtöretett,
hogy megküzdjön, világ, veled!
Higyj népem, bízz, védjed magad,
másként sohsem leszel szabad
és állj helyt, ameddig lehet,
hogy megmenthesd az életed'
s ha benned ég a tett s a hit,
meglásd, az Isten megsegít.
Imádkozom, sötét az ég,
a földi kínból már elég.
Meghalni, mondják, oly nehéz
és fel sem foghatja az ész...
de élni tán még nehezebb -
s megküzdeni, világ, veled.
A világ szajha mostoha,
elad és nem segít soha,
bilincsbe ver, börtönbe vet,
bár szenvedtünk már eleget.
Küzdjünk, hogy szabadok legyünk.
S hogy megmaradjon nemzetünk.
Akármi jő, emlékezünk,
nehogy meghurcolt, vén szívünk
azt mondhassa, hogy nem szabad
megbolygatnunk a múltakat...
De én, bár szívem megszakad,
megidézem a holtakat!
Felriasztom a népemet,
másként a világ eltemet,
mert rab még, félre-vezetett,
hisz', Uram, ő is gyermeked
s ha nem is tesz még semmi mást,
már várja a feltámadást.
Várja e keserű toron,
melyet úgy hívnak: Trianon,
vagy talán magyar Golgota,
mit nem feledhetünk soha,
ahol testünk megtöretett,
hogy megküzdjön, világ, veled!
Higyj népem, bízz, védjed magad,
másként sohsem leszel szabad
és állj helyt, ameddig lehet,
hogy megmenthesd az életed'
s ha benned ég a tett s a hit,
meglásd, az Isten megsegít.
Címkék:
Akármi jő,
emlékezünk,
Totth Jenő,
vers
vasárnap, június 17, 2012
2012/24. hét
Vargha Gyula: Ébresztő
Még megmaradt egy kis darab
A régi magyar hazából;
De véreink sok milliója rab.
Az elszakított testvér és rokon
Felénk kezét epedve nyújtja távol,
Rablóhad ül tort a szent sírokon.
Nem volt soha egünk íly sötét,
Mohács, Világos ily gyászt nem hozott ránk.
Érezzük a halál fojtó ködét.
De nem fojt meg, mert élni akarunk!
Árpád silány, méltatlan népe volnánk,
Ha láncait szét nem törné karunk.
Romokba ezredév munkája dőlt.
A szent romot kezünk építse újra,
Henyén ne lásson senkit ez a föld.
Kalapács, véső, kapa és kasza,
S könyv a mi fegyverünk. S zászlónkra írva
Két szó ragyogjon: Isten és Haza.
Szeressük egymást, mert úgy áld a sors,
Nemzetrontó viszályokra most az ér rá
Ki vak, vagy önző, s aljas, céda, korcs.
Élő hit eddze már a gyermeket,
Tegye szívét lánggá, karját acéllá,
S fölkél a Nap megint a hegy megett!
Még megmaradt egy kis darab
A régi magyar hazából;
De véreink sok milliója rab.
Az elszakított testvér és rokon
Felénk kezét epedve nyújtja távol,
Rablóhad ül tort a szent sírokon.
Nem volt soha egünk íly sötét,
Mohács, Világos ily gyászt nem hozott ránk.
Érezzük a halál fojtó ködét.
De nem fojt meg, mert élni akarunk!
Árpád silány, méltatlan népe volnánk,
Ha láncait szét nem törné karunk.
Romokba ezredév munkája dőlt.
A szent romot kezünk építse újra,
Henyén ne lásson senkit ez a föld.
Kalapács, véső, kapa és kasza,
S könyv a mi fegyverünk. S zászlónkra írva
Két szó ragyogjon: Isten és Haza.
Szeressük egymást, mert úgy áld a sors,
Nemzetrontó viszályokra most az ér rá
Ki vak, vagy önző, s aljas, céda, korcs.
Élő hit eddze már a gyermeket,
Tegye szívét lánggá, karját acéllá,
S fölkél a Nap megint a hegy megett!
Címkék:
Ébresztő,
Vargha Gyula,
vers
vasárnap, június 10, 2012
2012/23. hét
Szentmihályi Szabó Péter: Trianon sebei
Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Idegenek özönlöttek be a földre,
ki fegyverrel érkezett, ki fegyvertelen.
Aki fegyverrel jött, azt fogta a fegyver,
aki fegyvertelenül, azt befogadtuk,
fedéllel, földdel, szeretettel,
nem néztük, ki volt az anyjuk, az apjuk.
Feledd el, jó magyar, jobb, ha feleded
hófödte hegyeid, kincses városaid -
még a fejfákról is letörölték a neved,
templomaidban más nyelven szólal a hit.
Mint gazda, kit ősi házából kivetettek,
s megjelennek a rablók, fosztogatók,
gyorsan leverik a címert s a keresztet,
s a magyarnak bottal osztanak útravalót,
szomorú szemmel néz vissza a gazda,
letérdel, megcsókolja ősei földjét,
aztán csak porát szívja, sarát dagasztja,
néhány régi írás, fakult kép az örökség.
Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Régi gazdaként lépek a magyar földre,
és szent szavait sohasem feledem.
Címkék:
Szentmihályi Szabó Péter,
Trianon sebei,
vers
vasárnap, június 03, 2012
2012/22. hét
Hiszekegy
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Ámen!
vasárnap, május 27, 2012
2012/21. hét
Timon Tibor: Öröktűz
Az örök tűz a hazaszeretet.
Lobogjon árva, bús hazám felett!
Lobogva törjön fel az egekig,
Most, hogy kihúnytát annyian lesik.
Mindenfelől csak ellenség figyel,
Még így csonkán is félve irigyel;
Téged, imádott, drága, szent hazám,
Napod szomorú, véres alkonyán.
De nem lesz ez így mindig, felragyog,
Büszkén felkel még a szabad napod!
Az őrtüzeket már élesztem én.
Pírjuk már látszik, az ég peremén.
Túl fénylenek a bús határokon
S kigyúlnak a havas Kárpátokon.
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket;
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.
Az örök tűz a hazaszeretet.
Lobogjon árva, bús hazám felett!
Lobogva törjön fel az egekig,
Most, hogy kihúnytát annyian lesik.
Mindenfelől csak ellenség figyel,
Még így csonkán is félve irigyel;
Téged, imádott, drága, szent hazám,
Napod szomorú, véres alkonyán.
De nem lesz ez így mindig, felragyog,
Büszkén felkel még a szabad napod!
Az őrtüzeket már élesztem én.
Pírjuk már látszik, az ég peremén.
Túl fénylenek a bús határokon
S kigyúlnak a havas Kárpátokon.
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket;
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.
Címkék:
Öröktűz,
Timon Tibor,
vers
vasárnap, május 20, 2012
2012/ 20. hét
Nemzeti Önvédelmi Alaptételek
(Lajdi-féle kiskáté)
1.Istentől, embertől, szellemtől független valóság nincs. A Nemzet, a Haza javulása a Te javító tevékenységedtől függ, jobbítását csak magad jobbítása által érheted el!
2.Merjél Hazádban Magyar lenni!
3.A nemzeti hovatartozást nem egyedül a származás határozza meg, hanem a lelki azonosulás, az elkötelezettség irányultsága. Ezért mindenkit és mindent elemien tarts a magadénak és becsüld meg aki, és ami magyar!
4.Vond meg a hatalmat az életedben, s a családod életében azoktól az erőktől, amelyek téged, családodat és nemzetedet megalázzák, gyalázzák, rosszra, bajra, lefelé viszik!
5.Ne végy többé részt egyetlen szívdobbanásoddal sem mozgalmaikban, akaratukat ne teljesítsd, ne beszéld az ő 'nyelvüket', 'termékeiket' sem lelki, sem fizikai valóságukban ne vásárold, hatalmukat a magad belső életében ne ismerd el!
6.Ne Hazudj! Ne vegyél részt hazugságban! Ne támogass hazugságot!
7.Tekintsd ellenségnek azokat az egyházalakulatokat, politikai organizációkat, melyek gyűlöletet szítanak, megalázzák az emberi lelket, törvénykezésük által nemzetgyilkosságot terveznek, népességünk számának csökkenését idézik elő, mert a mi hitünk nem tűri a sötétség jelenlétét! A fény sosem gyűlöletből szünteti meg a sötétséget, hanem szükségszerűségből, mert ez a természete. A magyarnak is alaptermészetéből adódik a sötétség erői elleni hadjárat.
8.Utasíts el mindenféle szégyenérzetet, amit lelki tisztaságod, családi és magánéleti, vallási elkötelezettségeid fölött éreztetni szeretnének veled!
9.Minden erőddel helyezkedj szembe a lét- és nemzetrontó erőkkel! Passzív rezisztenciával, és ha kell, tettlegesen is harcolj ellenük. Ebben eszközeid az egyenes, nyílt magyar beszéd, nyílt állásfoglalásaidban az igen és a nem nyilvánvaló tétele, tanúságtétel a jóról, az emberszeretet, az életigenlés, Isten rád szabott törvényeinek betartása, jellemesség, bátorság, az átmeneti nehézségek vállalása, társaid csendes, békés meggyőzése, tanulás, személyes életpéldád. De mindenekelőtt a nemzeti önbecsülésed, mely magyar szeretetben, nemzeted iránti elkötelezettségedben nyilvánuljon meg!
Kitartás! Küzdelem! Áldozat!
(Lajdi-féle kiskáté)
1.Istentől, embertől, szellemtől független valóság nincs. A Nemzet, a Haza javulása a Te javító tevékenységedtől függ, jobbítását csak magad jobbítása által érheted el!
2.Merjél Hazádban Magyar lenni!
3.A nemzeti hovatartozást nem egyedül a származás határozza meg, hanem a lelki azonosulás, az elkötelezettség irányultsága. Ezért mindenkit és mindent elemien tarts a magadénak és becsüld meg aki, és ami magyar!
4.Vond meg a hatalmat az életedben, s a családod életében azoktól az erőktől, amelyek téged, családodat és nemzetedet megalázzák, gyalázzák, rosszra, bajra, lefelé viszik!
5.Ne végy többé részt egyetlen szívdobbanásoddal sem mozgalmaikban, akaratukat ne teljesítsd, ne beszéld az ő 'nyelvüket', 'termékeiket' sem lelki, sem fizikai valóságukban ne vásárold, hatalmukat a magad belső életében ne ismerd el!
6.Ne Hazudj! Ne vegyél részt hazugságban! Ne támogass hazugságot!
7.Tekintsd ellenségnek azokat az egyházalakulatokat, politikai organizációkat, melyek gyűlöletet szítanak, megalázzák az emberi lelket, törvénykezésük által nemzetgyilkosságot terveznek, népességünk számának csökkenését idézik elő, mert a mi hitünk nem tűri a sötétség jelenlétét! A fény sosem gyűlöletből szünteti meg a sötétséget, hanem szükségszerűségből, mert ez a természete. A magyarnak is alaptermészetéből adódik a sötétség erői elleni hadjárat.
8.Utasíts el mindenféle szégyenérzetet, amit lelki tisztaságod, családi és magánéleti, vallási elkötelezettségeid fölött éreztetni szeretnének veled!
9.Minden erőddel helyezkedj szembe a lét- és nemzetrontó erőkkel! Passzív rezisztenciával, és ha kell, tettlegesen is harcolj ellenük. Ebben eszközeid az egyenes, nyílt magyar beszéd, nyílt állásfoglalásaidban az igen és a nem nyilvánvaló tétele, tanúságtétel a jóról, az emberszeretet, az életigenlés, Isten rád szabott törvényeinek betartása, jellemesség, bátorság, az átmeneti nehézségek vállalása, társaid csendes, békés meggyőzése, tanulás, személyes életpéldád. De mindenekelőtt a nemzeti önbecsülésed, mely magyar szeretetben, nemzeted iránti elkötelezettségedben nyilvánuljon meg!
Kitartás! Küzdelem! Áldozat!
Lajdi Róbert - Aranykopjások N.H.H.
Címkék:
Fölfeszített nemzet,
Lajdi Róbert,
vers
vasárnap, május 13, 2012
2012/ 19. hét
Tarsoly Lajos: Végtelen folyó
Végtelen folyó, végtelen rengeteg,
Megannyi háború, a föld beleremeg.
Végtelen folyó, védtelen emberek,
Szabadság, melyért egy nemzet szenvedett.
Végtelen folyó, ragyogó fergeteg
Hegyek-völgyek, népek, ismeretlen életek.
Nemes borok, ősi mesterségek, szegény emberek,
Jó itt veletek élni, magyar emberek.
Végtelen folyó, felhőtlen királyság,
Színes táncok, s megannyi vidámság.
Végtelen folyó, Isten és a csillagos égbolt
Sötét évszázadok közt is mindig veletek volt.
Végtelen folyó, végtelen fellegek,
Szegény népek, gazdag népek - mind egyre megy.
Szokások, kultúrák, ünnepek:
Érted küzdenek a magyar emberek.
Végtelen folyó, végtelen hegyek,
Ősi mítoszok, hús-vér emberek.
Végtelen folyó, végtelen rónaság,
Írók, költők, hősök: ez a magyarság
Végtelen folyó, végtelen rengeteg,
Megannyi háború, a föld beleremeg.
Végtelen folyó, védtelen emberek,
Szabadság, melyért egy nemzet szenvedett.
Végtelen folyó, ragyogó fergeteg
Hegyek-völgyek, népek, ismeretlen életek.
Nemes borok, ősi mesterségek, szegény emberek,
Jó itt veletek élni, magyar emberek.
Végtelen folyó, felhőtlen királyság,
Színes táncok, s megannyi vidámság.
Végtelen folyó, Isten és a csillagos égbolt
Sötét évszázadok közt is mindig veletek volt.
Végtelen folyó, végtelen fellegek,
Szegény népek, gazdag népek - mind egyre megy.
Szokások, kultúrák, ünnepek:
Érted küzdenek a magyar emberek.
Végtelen folyó, végtelen hegyek,
Ősi mítoszok, hús-vér emberek.
Végtelen folyó, végtelen rónaság,
Írók, költők, hősök: ez a magyarság
Címkék:
Tarsoly László,
végtelen folyó,
vers
vasárnap, május 06, 2012
2012/ 18. hét
Lipcsey József: Magyarok népe
Magyarok népe, szittyák, hunok vére
Harcol s él e földön több mint ezer éve
Ellenség gyakran támadt, feldúlta szép hazánkat
Nagy királyink hadai sok csatát megjártak
Őseink tengernyi kiontott vére
Szentelte meg földünk örökös reményre
Zrínyi Miklós, s katonái Budapest Erődnek
Meg nem adták magukat soha ellenségnek
Kitörtek! S ezáltal él a remény ma is
Hogy drága magyar népünk soha el nem veszik
Becsület, bátorság az útmutató fáklya
Áldott nemzetünknek egy szebb magyar világba
De jajj! Szent István népe, Mária országa!
Istentől orcád elfordítottad
Hagytad pénz urainak leigázni magad
Kígyó sziszegése megmérgezte lelked
Tolvajok, árulók uralkodnak feletted
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
mivé lettél?
Idegent imádsz de véredet nem érted?!
A bűn tüzével saját pecsenyéd sütögeted?!
Hol a kürtszó? Miért nem zeng messze hangja?!
Hol a gyerekzsivaj? Elcserélted gépi ricsajra?!
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
mivé lettél?
A remény él. Őseink véréből új hajtás sarjad
Mutatni az utat minden hű magyarnak
Így élj magyar! Hittel, büszkén, bátran
S ha eljő a nap, bízz Isten irgalmában
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
tündökölsz még újra!
Jézus Urunk ne félj, nem hagy téged magára
Mit tenned kell, hogy figyelsz hívó szavára
A mennyei seregben neked is van egy hely
És ott az igaz magyar elöl menetel
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
tündökölsz még újra!
Magyarok népe, szittyák, hunok vére
Harcol s él e földön több mint ezer éve
Ellenség gyakran támadt, feldúlta szép hazánkat
Nagy királyink hadai sok csatát megjártak
Őseink tengernyi kiontott vére
Szentelte meg földünk örökös reményre
Zrínyi Miklós, s katonái Budapest Erődnek
Meg nem adták magukat soha ellenségnek
Kitörtek! S ezáltal él a remény ma is
Hogy drága magyar népünk soha el nem veszik
Becsület, bátorság az útmutató fáklya
Áldott nemzetünknek egy szebb magyar világba
De jajj! Szent István népe, Mária országa!
Istentől orcád elfordítottad
Hagytad pénz urainak leigázni magad
Kígyó sziszegése megmérgezte lelked
Tolvajok, árulók uralkodnak feletted
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
mivé lettél?
Idegent imádsz de véredet nem érted?!
A bűn tüzével saját pecsenyéd sütögeted?!
Hol a kürtszó? Miért nem zeng messze hangja?!
Hol a gyerekzsivaj? Elcserélted gépi ricsajra?!
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
mivé lettél?
A remény él. Őseink véréből új hajtás sarjad
Mutatni az utat minden hű magyarnak
Így élj magyar! Hittel, büszkén, bátran
S ha eljő a nap, bízz Isten irgalmában
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
tündökölsz még újra!
Jézus Urunk ne félj, nem hagy téged magára
Mit tenned kell, hogy figyelsz hívó szavára
A mennyei seregben neked is van egy hely
És ott az igaz magyar elöl menetel
Kárpáti szép haza, magyarok otthona,
tündökölsz még újra!
Címkék:
Igazságot Magyarországnak,
Lipcsey József
vasárnap, április 29, 2012
2012/ 17. hét
Groholy Milán: Háromszor is nem!
Három "Nem"-et mondok, hallgasd meg barátom,
Nem lesz hosszú, s utána veszem kabátom.
Elmegyek Versailles-ig, a nagy palotáig,
Hol mindenki a magyaron hahotázik.
Röhögjön csak! Engem nem tud érdekelni,
Ha kell, karddal, bottal fogunk harcra kelni!
És mért hahotázik a kövér francia?
Mert a magyar neki országát eladta!
NEM adjuk a népünk idegen országnak,
Hogy belőlük kisebbséget csináljanak?!
Hát ezer év után ezért fáradoztunk?
S törökkel évekig ezért háborúztunk?
Hát tudd meg most, te szlovák, ukrán és román,
Hogy népünk átverd, nem tudsz kelni oly korán!
Mert te az országnak nevét átírhattad,
De a magyar lelket meg nem változtattad!
NEM adjuk a nyelvünk sem idegeneknek,
A magyar magyar legyen! Ezt kívánom nektek!
Ha már az Anyaországod így elhagyott,
Hát beszélj magyarul! Nem kérek én nagyot!
Egy napon konduljanak meg a harangok,
Kiknek szemében könny ül - ők a magyarok.
Mert nem elég az, hogy magyar nyelven beszélsz,
Lelked is legyen magyar- ennyi az egész!
NEM adjuk hitünk veszett, pogány népnek,
Kik áldoznak minden állatnak, növénynek!
Katolikus hitünk nem veszed el tőlünk,
Mi csak egy, valódi, igaz Istent félünk.
Színe előtt születünk, esküszünk, halunk,
És ha házasodunk, Isten rá a tanúnk.
Egyhez imádkozunk, és nem az egyikhez,
Életed mellette boldogabb, szebb is lesz.
Három "Nem!"-et mondtam, köszönöm figyelmed,
Fogadd meg jól e versben írt kis intelmet.
Mert három dolog fontos: nemzet, nyelv és hit,
Ezek nélkül elveszünk: magyar nem lesz itt!
Csak mindenféle értelmetlen keverék,
Babilon lesz: nem értjük majd egymás nyelvét!
Hát gondolkozz, beszélj, imádkozz magyarul,
Ha Gonosz tőrbe csal, ellenállj makacsul!
2005. június 03.
Három "Nem"-et mondok, hallgasd meg barátom,
Nem lesz hosszú, s utána veszem kabátom.
Elmegyek Versailles-ig, a nagy palotáig,
Hol mindenki a magyaron hahotázik.
Röhögjön csak! Engem nem tud érdekelni,
Ha kell, karddal, bottal fogunk harcra kelni!
És mért hahotázik a kövér francia?
Mert a magyar neki országát eladta!
NEM adjuk a népünk idegen országnak,
Hogy belőlük kisebbséget csináljanak?!
Hát ezer év után ezért fáradoztunk?
S törökkel évekig ezért háborúztunk?
Hát tudd meg most, te szlovák, ukrán és román,
Hogy népünk átverd, nem tudsz kelni oly korán!
Mert te az országnak nevét átírhattad,
De a magyar lelket meg nem változtattad!
NEM adjuk a nyelvünk sem idegeneknek,
A magyar magyar legyen! Ezt kívánom nektek!
Ha már az Anyaországod így elhagyott,
Hát beszélj magyarul! Nem kérek én nagyot!
Egy napon konduljanak meg a harangok,
Kiknek szemében könny ül - ők a magyarok.
Mert nem elég az, hogy magyar nyelven beszélsz,
Lelked is legyen magyar- ennyi az egész!
NEM adjuk hitünk veszett, pogány népnek,
Kik áldoznak minden állatnak, növénynek!
Katolikus hitünk nem veszed el tőlünk,
Mi csak egy, valódi, igaz Istent félünk.
Színe előtt születünk, esküszünk, halunk,
És ha házasodunk, Isten rá a tanúnk.
Egyhez imádkozunk, és nem az egyikhez,
Életed mellette boldogabb, szebb is lesz.
Három "Nem!"-et mondtam, köszönöm figyelmed,
Fogadd meg jól e versben írt kis intelmet.
Mert három dolog fontos: nemzet, nyelv és hit,
Ezek nélkül elveszünk: magyar nem lesz itt!
Csak mindenféle értelmetlen keverék,
Babilon lesz: nem értjük majd egymás nyelvét!
Hát gondolkozz, beszélj, imádkozz magyarul,
Ha Gonosz tőrbe csal, ellenállj makacsul!
2005. június 03.
Címkék:
Groholy Milán,
vers
vasárnap, április 22, 2012
2012/ 16. hét
MAGYAR VAGYOK
magyar vagyok
hun és avar
íjfeszítő szkíták
büszke utóda
tudom hogy Róma
romjain a barbár hordák
egymást ölték halomra
és dühöngött a pestis
amikor itt már régóta
Isten országa volt
tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt
ne magyarázza senki nekem
hogy halbőrszagú a múltam
hogy innen-onnan loptam a szavakat
hogy mindent mástól tanultam
a lényeg a lélek a középkor
máshol volt sötét
máglyahalálba Galileit
nem nálunk küldték
tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt
magyar vagyok
hun és avar
íjfeszítő szkíták
büszke utóda
tudom hogy Róma
romjain a barbár hordák
egymást ölték halomra
és dühöngött a pestis
amikor itt már régóta
Isten országa volt
tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt
ne magyarázza senki nekem
hogy halbőrszagú a múltam
hogy innen-onnan loptam a szavakat
hogy mindent mástól tanultam
a lényeg a lélek a középkor
máshol volt sötét
máglyahalálba Galileit
nem nálunk küldték
tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt
Címkék:
Igazságot Magyarországnak,
vers
vasárnap, április 15, 2012
2012/ 15. hét
Mária Húsvétja
A Szíve szótlanul dobogja:
Feltámadt.Győzött.Nem lesz többé,
Nem lesz a szenvedések foglya.
Már pirkad.Vár.A csönd telítve
Sugárzani kezdő titokkal
S ő ráborulhat sebeire.
Hisz tőle kérte s kapta szent testét;
Azért dajkálta,óvta egykor,
Hogy végre halálig sebezzék.
Ütései a vasszögeknek,
Tövisei üvöltő zajnak
Alélt Szívében behegedtek.
Sírhoz siet sírva Magdolna,
Ő vár a tegnapi könnyektől
Fürösztött keblére hajolva.
Szívétől indult a Keresztre,
Szívéhez tér majd újra vissza,
Mellette lesz,mindig Mellette.
Már jön!Az angyal súgja halkan
S imát keres,mint Betlehemben,
Fia fölött fénylő hajnalban.
A Szíve szótlanul dobogja:
Feltámadt.Győzött.Nem lesz többé,
Nem lesz a szenvedések foglya.
Már pirkad.Vár.A csönd telítve
Sugárzani kezdő titokkal
S ő ráborulhat sebeire.
Hisz tőle kérte s kapta szent testét;
Azért dajkálta,óvta egykor,
Hogy végre halálig sebezzék.
Ütései a vasszögeknek,
Tövisei üvöltő zajnak
Alélt Szívében behegedtek.
Sírhoz siet sírva Magdolna,
Ő vár a tegnapi könnyektől
Fürösztött keblére hajolva.
Szívétől indult a Keresztre,
Szívéhez tér majd újra vissza,
Mellette lesz,mindig Mellette.
Már jön!Az angyal súgja halkan
S imát keres,mint Betlehemben,
Fia fölött fénylő hajnalban.
vasárnap, április 08, 2012
2012/ 14. hét
Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!
Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
1918 december 20
Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
1918 december 20
Címkék:
fohász,
Reményik Sándor,
vers
vasárnap, április 01, 2012
2012/ 13. hét
Áprily Lajos: Tetőn
Kós Károlynak
Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott..."
Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.
Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.
Időkbe látó, meztelen tetőjén
tisztást vetett a bujdosó verőfény.
Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.
És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.
Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.
Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám- horizontot
s tetőit, többet száznál és ezernél -
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély...
Kós Károlynak
Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott..."
Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.
Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.
Időkbe látó, meztelen tetőjén
tisztást vetett a bujdosó verőfény.
Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.
És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.
Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.
Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám- horizontot
s tetőit, többet száznál és ezernél -
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély...
Címkék:
Áprily Lajos,
vers
vasárnap, március 25, 2012
2012/ 12. hét
Zúg március
...........
Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,
a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?
Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!
...........
Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,
a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?
Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!
Címkék:
március,
Utassy József,
vers
vasárnap, március 18, 2012
2012/ 11. hét
Simonyi Imre:
Rendületlenül
S ha másként nem - hát legbelül:
hazádnak rendületlenül!
S ha restelled, hogy hangosan;
Nehogy meghalja más kívül?
Hát szakálladba dörmögd hogy:
Nincs hely számodra e-kívül.
De aztán - rendületlenül!
Ezt aztán - rendületlenül!
Hogy e-kívül, hogy e-kívül:
nincs más belül, nincs más belül!
Rendületlenül
S ha másként nem - hát legbelül:
hazádnak rendületlenül!
S ha restelled, hogy hangosan;
Nehogy meghalja más kívül?
Hát szakálladba dörmögd hogy:
Nincs hely számodra e-kívül.
De aztán - rendületlenül!
Ezt aztán - rendületlenül!
Hogy e-kívül, hogy e-kívül:
nincs más belül, nincs más belül!
Címkék:
A hazaszeretet,
Simonyi Imre,
vers
vasárnap, március 11, 2012
2012/ 10. hét
Árpád imája
BOLDOG ISTENASSZONY ANYÁNK, NÉZZ LE RÁNK, A MAGAS EGEKBŐL.
ÁRASZTD RÁNK MOSOLYOD, A TE FENYLŐ NAPSZEMEDBŐL!
NEMZETEK ISTENASSZONYA! ADD NEKÜNK -E FÖLDET!
MAGYAROK ISTENASSZONYA! TARTS MEG ITT BENNÜNKET!
ÉVEZREDEKEN ÁT, ÁLLD MEG ÉLETÜNKET , VIHAROKBAN ÉS VÉSZBEN OLTALMAZZ MEG MINKET!
ADJ SZÍVÜNKBE BÉKÉT, DERÜS BOLDOGSÁGOT.
NE ÉREZZÜK SOHA A HONTALANSÁGOT!
DUNA, TISZA PARTJÁN MAGYARSZÓVAL ÁLLDJUK, EZ LEGYEN ÖRÖKRE A MI SZENT ORSZÁGUNK.
LEGYEN MINDEN MAGYAR A TE FÉNY GYERMEKED, PIHENTESD MEG RAJTUNK ÁLDOTT TEKINTETED.
AMEN, AMEN, AMEN.
BOLDOG ISTENASSZONY ANYÁNK, NÉZZ LE RÁNK, A MAGAS EGEKBŐL.
ÁRASZTD RÁNK MOSOLYOD, A TE FENYLŐ NAPSZEMEDBŐL!
NEMZETEK ISTENASSZONYA! ADD NEKÜNK -E FÖLDET!
MAGYAROK ISTENASSZONYA! TARTS MEG ITT BENNÜNKET!
ÉVEZREDEKEN ÁT, ÁLLD MEG ÉLETÜNKET , VIHAROKBAN ÉS VÉSZBEN OLTALMAZZ MEG MINKET!
ADJ SZÍVÜNKBE BÉKÉT, DERÜS BOLDOGSÁGOT.
NE ÉREZZÜK SOHA A HONTALANSÁGOT!
DUNA, TISZA PARTJÁN MAGYARSZÓVAL ÁLLDJUK, EZ LEGYEN ÖRÖKRE A MI SZENT ORSZÁGUNK.
LEGYEN MINDEN MAGYAR A TE FÉNY GYERMEKED, PIHENTESD MEG RAJTUNK ÁLDOTT TEKINTETED.
AMEN, AMEN, AMEN.
Címkék:
Árpád apánk,
ima,
vers
vasárnap, március 04, 2012
2012/ 9. hét
Bodó Róbert:
LEHET, NEM LEHET
Egy nemzet ünnepelhet, hogy ha boldog.
De addíg nem, míg nyakán ül a zsarnok.
Addíg amíg a lelkét tapossák,
addíg amíg gyermekét rugdossák,
addig nincsen mit ünnepelni.
Mert lehet harcolni és meghalni,
lehet feláldozni életet,
de ha a nemzet fele vak, süket és beteg,
akkor csak sírni vagy beletörődni lehet.
De ünnepelni nem.
Mert lehet bármily dicső a múlt,
igazán szépen majd csak akkor fest,
ha a nemzet végre egy lélek és egy test lesz.
De addig ünnepelni nem lehet...
LEHET, NEM LEHET
Egy nemzet ünnepelhet, hogy ha boldog.
De addíg nem, míg nyakán ül a zsarnok.
Addíg amíg a lelkét tapossák,
addíg amíg gyermekét rugdossák,
addig nincsen mit ünnepelni.
Mert lehet harcolni és meghalni,
lehet feláldozni életet,
de ha a nemzet fele vak, süket és beteg,
akkor csak sírni vagy beletörődni lehet.
De ünnepelni nem.
Mert lehet bármily dicső a múlt,
igazán szépen majd csak akkor fest,
ha a nemzet végre egy lélek és egy test lesz.
De addig ünnepelni nem lehet...
Címkék:
Bodó Róbert,
Csonka-Magyarország,
vers
vasárnap, február 26, 2012
2012/ 8. hét
Bódás János
A MENNYBE MENT JÉZUSHOZ
Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bűn, kapzsiság van
e szüléstől nyögdécselő világban.
Még nem mérték az igaz ember,
az az "igaz," kinél a fegyver,
az akar "jót," aki hatalmas,
a szegény, gyenge neve: hallgass!
... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja
s a kapzsi ember meg se hallja,
sõt, a nevedben ölni készül,
s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:
-- így váltottad meg a világot?
Engem nem tántorít el Tőled,
ha nem mindig látom erődet
de száz ok, érv, kínos eset
szól napról napra ellened
s a gyenge hit megtántorul,
ha nem látja: Te vagy az Úr!
Uram, nem magamért esengek,
de százmillió ember szenved,
tetű, éhség, rabszolga-járom
gyötri őket. Ezeket szánom.
Mocsok, sötét odúk penésze
s börtönfenék... Ez sokak része.
Csontváz-anyák korcsokat szülnek
s mind átkozódva, sírva tûrnek,
szívük már robbanásig megtelt
atom-erejű gyűlölettel...
A szenvedők nevében kérlek,
add, hogy legyen élet az élet,
ne köss békét herék hadával:
a munkát övezd glóriával.
Nem kívánjuk, hogy Tündérország
legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk
harmata - de legyen az ember
ember, nemes, szép küzdelemben.
Tedd ujjongóbbá dalainkat,
ritkítsd meg sűrű sóhajunkat
s adj jó békét - ne majd a mennyben,
de a Földön is!... Ámen, ámen.
A MENNYBE MENT JÉZUSHOZ
Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bűn, kapzsiság van
e szüléstől nyögdécselő világban.
Még nem mérték az igaz ember,
az az "igaz," kinél a fegyver,
az akar "jót," aki hatalmas,
a szegény, gyenge neve: hallgass!
... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja
s a kapzsi ember meg se hallja,
sõt, a nevedben ölni készül,
s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:
-- így váltottad meg a világot?
Engem nem tántorít el Tőled,
ha nem mindig látom erődet
de száz ok, érv, kínos eset
szól napról napra ellened
s a gyenge hit megtántorul,
ha nem látja: Te vagy az Úr!
Uram, nem magamért esengek,
de százmillió ember szenved,
tetű, éhség, rabszolga-járom
gyötri őket. Ezeket szánom.
Mocsok, sötét odúk penésze
s börtönfenék... Ez sokak része.
Csontváz-anyák korcsokat szülnek
s mind átkozódva, sírva tûrnek,
szívük már robbanásig megtelt
atom-erejű gyűlölettel...
A szenvedők nevében kérlek,
add, hogy legyen élet az élet,
ne köss békét herék hadával:
a munkát övezd glóriával.
Nem kívánjuk, hogy Tündérország
legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk
harmata - de legyen az ember
ember, nemes, szép küzdelemben.
Tedd ujjongóbbá dalainkat,
ritkítsd meg sűrű sóhajunkat
s adj jó békét - ne majd a mennyben,
de a Földön is!... Ámen, ámen.
Címkék:
Bódás János,
ima,
Jézus,
vers
vasárnap, február 19, 2012
2012/ 7. hét
Sajó Sándor: Magyar énekKÉP
Uram! tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull;
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán,
És aztán belesírom minden ősi rögbe:
El innen, rablók ez az én Hazám!
És leszek szégyen, és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép Hazámat
A Jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd Hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy Ország lesz itt, egyetlen s Magyar!"
Uram! tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull;
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán,
És aztán belesírom minden ősi rögbe:
El innen, rablók ez az én Hazám!
És leszek szégyen, és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép Hazámat
A Jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd Hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy Ország lesz itt, egyetlen s Magyar!"
Címkék:
Gyónnak a magyarok,
Sajó Sándor,
vers
vasárnap, február 12, 2012
2012/ 6. hét
Áron
Uram, Teremtőm, Istenem,
megleltem hazám, de még nem ismerem.
Van egy régi térkép mit kaptam rég.
Apámé volt, így mondta: legyen tiéd.
S mondta még azt is, él itt egy büszke nép,
ahonnan a folyók vize messze ér.
Hol a madár, ha felszáll, s eljut az Égig,
távol a Föld, közel neki mégis.
Messze vagy Istenem, messze vagyok én is.
De itt vagy velem, itt vagy velem mégis.
Testvér a testvérnek, nem lehet gyilkosa,
egy fáradt sólyom szárnyán érkeztem haza.
Ide, ahol a napfény, baráti szó,
Ide, ahol tudják, jó az, ami jó.
Ide, ahol védik, az ősi határt,
Ide, ahol a jó szó, szívekre talál.
Uram Földön, Égben, legyen akaratod,
él itt egy nép, védd meg a magot.
Uram Földön, Égben, szívünk adtuk érted,
Ne engedd elvegyék az ősi büszkeséget!
Kapaszkodunk a semmiben,
üldöznek mert élünk.
Adj nekünk erőt, hogy messzire érjünk.
Adj erőt Istenem, bírjam küldetésem!
Megmaradjon a szó, megmaradjon a népem!
Messze vagy Istenem, oly közel mégis,
Az igazság miénk, felér hozzád az Égig!
Sokan álmodunk - mégis - egyedül vagyunk,
amíg lehet magyarul, magyarul imádkozunk.
Sokáig éltem a hegyekben, tán bűnös vagyok én is,
de ím most itt vagyok, vigyél a keresztúton végig!
Segíts nekem apám, ki itt fekszel a sírban,
Segíts, hogy megtaláljam népem, küldetésem!
Uram, Teremtőm, Istenem,
megleltem hazám, de még nem ismerem.
Van egy régi térkép mit kaptam rég.
Apámé volt, így mondta: legyen tiéd.
S mondta még azt is, él itt egy büszke nép,
ahonnan a folyók vize messze ér.
Hol a madár, ha felszáll, s eljut az Égig,
távol a Föld, közel neki mégis.
Messze vagy Istenem, messze vagyok én is.
De itt vagy velem, itt vagy velem mégis.
Testvér a testvérnek, nem lehet gyilkosa,
egy fáradt sólyom szárnyán érkeztem haza.
Ide, ahol a napfény, baráti szó,
Ide, ahol tudják, jó az, ami jó.
Ide, ahol védik, az ősi határt,
Ide, ahol a jó szó, szívekre talál.
Uram Földön, Égben, legyen akaratod,
él itt egy nép, védd meg a magot.
Uram Földön, Égben, szívünk adtuk érted,
Ne engedd elvegyék az ősi büszkeséget!
Kapaszkodunk a semmiben,
üldöznek mert élünk.
Adj nekünk erőt, hogy messzire érjünk.
Adj erőt Istenem, bírjam küldetésem!
Megmaradjon a szó, megmaradjon a népem!
Messze vagy Istenem, oly közel mégis,
Az igazság miénk, felér hozzád az Égig!
Sokan álmodunk - mégis - egyedül vagyunk,
amíg lehet magyarul, magyarul imádkozunk.
Sokáig éltem a hegyekben, tán bűnös vagyok én is,
de ím most itt vagyok, vigyél a keresztúton végig!
Segíts nekem apám, ki itt fekszel a sírban,
Segíts, hogy megtaláljam népem, küldetésem!
vasárnap, február 05, 2012
2012/ 5. hét
Szőnyi Bartalos Mária:
Igen, büszke nő vagyok!
Nem úgy, mint a vörösen izzó,
erőt ígérő, felkelő Nap.
Úgy sem, mint a vörösre duzzadó,
vihart kavaró lemenő Nap.
Úgy, mint a delelő Nap,
amely előtt nincs felhő,
és nem figyel rá
Emberfia, senkisem.
Szeliden, szolidan, magamra,
magamban vagyok büszke;
s nem veszem zokon,
ha más leköröz sietve,
és a forgószél közepén
állok dideregve,
mert nem kések el.
Nincs honnan elkésnem.
Igen, büszke, figyelő,
gondolkodó nő vagyok.
Látom, hallom a szóáradatot,
amelyben csak a vágy marad igaz,
mert a vágy szabad. A szavak hazugok.
A kimondott, leírt érzések, gondolatok:
Átfestett ruhákba öltöztetett, s átszabott
alakzatok, amelyektől káprázik a szem.
A külcsínt látva más a belső rend.
A belsőt hallva más külső zaj a csend.
Igen, büszke, magyar nő vagyok.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűr a morálom!
Rabszolgaerkölcs nem fér tiszta, magyar szívembe.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűri magyar észjárásom.
Rabszolgaerkölcs nem fér a magyar lelkembe.
Igen, büszke, magyar anya vagyok!
Fiam, unokáim
magyar büszkeséggel megáldottak,
mint a nemes lelkű
magyar őseim.
S akit zavar nyíló virág - átok rajta.
Zavarszűrő vízililiom viperafészket takar.
Tulipános ládákon trappolnak már régen az urak.
Trambulinugrás nélkül is tudható ki a magyar.
Ti, Urak - Pesten és Budán!
Ti, Urak! Ti, országházi, hűtlen kutyák!
Mondom nektek: Porba hullhat általatok tisztaságom,
de büszkeségem, hogy anya és magyar vagyok - SOHA.
Igen, büszke nő vagyok!
Nem úgy, mint a vörösen izzó,
erőt ígérő, felkelő Nap.
Úgy sem, mint a vörösre duzzadó,
vihart kavaró lemenő Nap.
Úgy, mint a delelő Nap,
amely előtt nincs felhő,
és nem figyel rá
Emberfia, senkisem.
Szeliden, szolidan, magamra,
magamban vagyok büszke;
s nem veszem zokon,
ha más leköröz sietve,
és a forgószél közepén
állok dideregve,
mert nem kések el.
Nincs honnan elkésnem.
Igen, büszke, figyelő,
gondolkodó nő vagyok.
Látom, hallom a szóáradatot,
amelyben csak a vágy marad igaz,
mert a vágy szabad. A szavak hazugok.
A kimondott, leírt érzések, gondolatok:
Átfestett ruhákba öltöztetett, s átszabott
alakzatok, amelyektől káprázik a szem.
A külcsínt látva más a belső rend.
A belsőt hallva más külső zaj a csend.
Igen, büszke, magyar nő vagyok.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűr a morálom!
Rabszolgaerkölcs nem fér tiszta, magyar szívembe.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűri magyar észjárásom.
Rabszolgaerkölcs nem fér a magyar lelkembe.
Igen, büszke, magyar anya vagyok!
Fiam, unokáim
magyar büszkeséggel megáldottak,
mint a nemes lelkű
magyar őseim.
S akit zavar nyíló virág - átok rajta.
Zavarszűrő vízililiom viperafészket takar.
Tulipános ládákon trappolnak már régen az urak.
Trambulinugrás nélkül is tudható ki a magyar.
Ti, Urak - Pesten és Budán!
Ti, Urak! Ti, országházi, hűtlen kutyák!
Mondom nektek: Porba hullhat általatok tisztaságom,
de büszkeségem, hogy anya és magyar vagyok - SOHA.
Címkék:
Szőnyi Bartalos Mária,
vers
vasárnap, január 29, 2012
2012/ 4. hét
Szőke István Atilla:
Árpád sírjánál
Holdvilág-árokban száll az ősi ének,
Magasztosan áldoz Árpád szellemének,
Lelke beivódott a rögökbe mélyen,
Tovább él majd vélünk a Nagy Mindenségben!
Reménység világít a pilisi tájon,
Örök csillag ragyog magyar éjszakákon,
Egymást öleli a valóság és álom,
Árpád hős alakját fényesedve látom.
Ő volt, aki nékünk e földet szerezte,
Turulmadár röpte idáig vezette,
Atilla honába, őseink földjére,
Jó hun-magyar múltú Kárpát-medencénkbe.
Bátor harcosival sok csatát megvívott,
Segítségül mindig égi erőt hívott,
Zengte-zúgta nevét puszta, Pilis, Kárpát:
"Atilla rokona, Álmos fia, Árpád!"
Eme szép, szent helyen mikor eltemették,
Sírjára az Örök Fogadalmat tették:
"Árpád fejedelem, neved nem felejtjük,
Véres-ezüst zászlód magasba emeljük!"
Holdvilág-árokban száll az ősi ének,
Magasztosan áldoz Árpád szellemének,
Összeölelkezett valóság és álom,
Árpád üzenetét fényesedve látom!
Árpád sírjánál
Holdvilág-árokban száll az ősi ének,
Magasztosan áldoz Árpád szellemének,
Lelke beivódott a rögökbe mélyen,
Tovább él majd vélünk a Nagy Mindenségben!
Reménység világít a pilisi tájon,
Örök csillag ragyog magyar éjszakákon,
Egymást öleli a valóság és álom,
Árpád hős alakját fényesedve látom.
Ő volt, aki nékünk e földet szerezte,
Turulmadár röpte idáig vezette,
Atilla honába, őseink földjére,
Jó hun-magyar múltú Kárpát-medencénkbe.
Bátor harcosival sok csatát megvívott,
Segítségül mindig égi erőt hívott,
Zengte-zúgta nevét puszta, Pilis, Kárpát:
"Atilla rokona, Álmos fia, Árpád!"
Eme szép, szent helyen mikor eltemették,
Sírjára az Örök Fogadalmat tették:
"Árpád fejedelem, neved nem felejtjük,
Véres-ezüst zászlód magasba emeljük!"
Holdvilág-árokban száll az ősi ének,
Magasztosan áldoz Árpád szellemének,
Összeölelkezett valóság és álom,
Árpád üzenetét fényesedve látom!
Címkék:
Árpádok,
Szőke István Attila,
vers
vasárnap, január 22, 2012
2012/ 3. hét
Akármi jő, emlékezünk
Imádkozom, sötét az ég,
a földi kínból már elég.
Meghalni, mondják, oly nehéz
és fel sem foghatja az ész...
de élni tán még nehezebb -
s megküzdeni, világ, veled.
A világ szajha mostoha,
elad és nem segít soha,
bilincsbe ver, börtönbe vet,
bár szenvedtünk már eleget.
Küzdjünk, hogy szabadok
legyünk.
S hogy megmaradjon
NEMZETÜNK !
Akármi jő, emlékezünk,
nehogy meghurcolt, vén szívünk
azt mondhassa, hogy nem szabad
megbolygatnunk a múltakat...
De én, bár szívem megszakad,
megidézem a holtakat!
Felriasztom a népemet,
másként a világ eltemet,
mert rab még, félre-vezetett,
hisz', Uram, ő is gyermeked
s ha nem is tesz még semmi
mást,
már várja a feltámadást.
Várja e keserű toron,
melyet úgy hívnak:
Trianon, vagy talán magyar Golgota,
mit nem feledhetünk soha,
ahol testünk megtöretett,
hogy megküzdjön, világ, veled!
Higyj népem, bízz, védjed
magad,
másként sohsem leszel szabad
és állj helyt, ameddig lehet,
hogy megmenthesd az életed'
s ha benned ég a tett s a hit,
meglásd, az Isten megsegít. az ISTEN MEGSEGÍT !!
Isten Isten !!
Imádkozom, sötét az ég,
a földi kínból már elég.
Meghalni, mondják, oly nehéz
és fel sem foghatja az ész...
de élni tán még nehezebb -
s megküzdeni, világ, veled.
A világ szajha mostoha,
elad és nem segít soha,
bilincsbe ver, börtönbe vet,
bár szenvedtünk már eleget.
Küzdjünk, hogy szabadok
legyünk.
S hogy megmaradjon
NEMZETÜNK !
Akármi jő, emlékezünk,
nehogy meghurcolt, vén szívünk
azt mondhassa, hogy nem szabad
megbolygatnunk a múltakat...
De én, bár szívem megszakad,
megidézem a holtakat!
Felriasztom a népemet,
másként a világ eltemet,
mert rab még, félre-vezetett,
hisz', Uram, ő is gyermeked
s ha nem is tesz még semmi
mást,
már várja a feltámadást.
Várja e keserű toron,
melyet úgy hívnak:
Trianon, vagy talán magyar Golgota,
mit nem feledhetünk soha,
ahol testünk megtöretett,
hogy megküzdjön, világ, veled!
Higyj népem, bízz, védjed
magad,
másként sohsem leszel szabad
és állj helyt, ameddig lehet,
hogy megmenthesd az életed'
s ha benned ég a tett s a hit,
meglásd, az Isten megsegít. az ISTEN MEGSEGÍT !!
Isten Isten !!
péntek, január 20, 2012
szombat, január 14, 2012
2012/ 2. hét
Vigasztaló levél, magyarok földjére
Jézus zsidó volt és zsidók voltak
kik fölszögezték a keresztre.
De Isten-voltát reánk hagyta
emberséges emberekre.
Bár latroké ma a világ
s annak minden rablott pénze:
sem az arany, sem az ezüst
nem váltható békességre!
Zűrzavar van ma a földön,
istentelen lopás, csalás.
De akik ezt reánk hozták:
azok számára nincs maradás!
Gonosz a gonoszság bére,
ki szemetet vet: gazt arat.
Elpusztul mind aki hitvány,
csak a becsületes marad.
Mert a derék embert Isten őrzi
s Ő bünteti a bűnösöket!
Bár Isten malma lassan őröl,
de felőrli a szemetet!
S lesz Krisztusban békessége
annak, kinek lelke tiszta,
s mindaz, ami rossz volt s elmúlt,
nem tér többé soha vissza.
Szeretet s nem gyűlölködés,
tisztesség és nem csalás:
a magvető munkájára
ez hoz csupán jó aratást!
Tanulj ember, tanulj magyar,
az élet ma oskola!
Ki szeretetből levizsgázik,
annak lesz csak jó sora!
A hitványat, mint a pelyvát
jóféle szél tova fújja,
míg az igazat megőrzi
az Úristen akarata.
Egyszerű kis versikémet
vidd el jó szél szép hazámba,
hogy aki szavát megérti,
legyen annak vigaszára!
Jézus zsidó volt és zsidók voltak
kik fölszögezték a keresztre.
De Isten-voltát reánk hagyta
emberséges emberekre.
Bár latroké ma a világ
s annak minden rablott pénze:
sem az arany, sem az ezüst
nem váltható békességre!
Zűrzavar van ma a földön,
istentelen lopás, csalás.
De akik ezt reánk hozták:
azok számára nincs maradás!
Gonosz a gonoszság bére,
ki szemetet vet: gazt arat.
Elpusztul mind aki hitvány,
csak a becsületes marad.
Mert a derék embert Isten őrzi
s Ő bünteti a bűnösöket!
Bár Isten malma lassan őröl,
de felőrli a szemetet!
S lesz Krisztusban békessége
annak, kinek lelke tiszta,
s mindaz, ami rossz volt s elmúlt,
nem tér többé soha vissza.
Szeretet s nem gyűlölködés,
tisztesség és nem csalás:
a magvető munkájára
ez hoz csupán jó aratást!
Tanulj ember, tanulj magyar,
az élet ma oskola!
Ki szeretetből levizsgázik,
annak lesz csak jó sora!
A hitványat, mint a pelyvát
jóféle szél tova fújja,
míg az igazat megőrzi
az Úristen akarata.
Egyszerű kis versikémet
vidd el jó szél szép hazámba,
hogy aki szavát megérti,
legyen annak vigaszára!
Címkék:
Igazságot Magyarországnak,
levél,
vers
szombat, január 07, 2012
2012/ 1. hét
Gyombolai Márton :
A Szürkék üzenete
Nem nyílt levél ez - napjaink divatja -
Sokmillió szürke emberszív íratja,
Ki tollat fogni nem tud, nem akar,
De zaklatja a zajló zűrzavar.
Aki csak élt, dolgozott és látott:
Fehér, zöld vagy piros vérbe fordult álmot,
Barnát és feketét; mit hirdettek ,,érte''
S mindre reáfröccsent szürkék piros vére...
Szürke az üzenet, amilyen a létük.
,,Velük'' számoljanak, ne mint eddig ,,értük''!
Kevés tiszta szóval, ha kemény, ha fáj is,
Mondják ki már végre szürkék igazát is!
Illatos a virág, díszesek a lombok,
De alul a gyökér oldja meg a gondot.
Ő küld élet-nedvet virághoz gyümölcshöz,
Ágtörő viharban ő tapad a földhöz.
Kevés, amit kíván, azt viszont akarja!
Az egész fa léte fordulhat meg rajta.
Bosszú, vád, gyűlölet hagyattassék másnak,
Egynek van ideje: az összefogásnak.
Holnapra szükség lesz minden szívre, kézre,
Holtaknak kegyelet, az élőknek béke,
Férfitől hűséget, alkotó kezeket,
Asszonyoktól mosolyt, megértést, gyereket,
A földtől kenyeret, az embertől békét,
Igazmondó szürkék nemzeti egységét!
Emberkéz ne legyen soha többé véres,
Csak úgy juthatunk el újabb ezer évhez.
Az első ezerből tanuljunk meg egyet,
Amilyen a család, olyan lesz a nemzet!
Ahogy emberségből szeretetből futja:
Úgy alakul jövőnk bontakozó útja.
Üzeni a gyökér, értse meg a fája,
Ennyi az üzenet: szürkék hitvallása.
Címkék:
Gyombolai Márton,
Üzenet haza,
vers
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)