vasárnap, március 30, 2014

2014/ 13.hét



Gyóni Géza: Csak egy éjszakára...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, -
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

vasárnap, március 23, 2014

2014/ 12.hét

Kovács Gábor: Nemzeti Dal 2006.

Száz évek távolából szólnak hozzád
Oseid, kik rád hagyták hazád.
Asszonyt és a gyermeket – a jövo életet –
A halál ellen karjuk óvta meg.
Itt állsz a Haza életének keresztútjánál,
A jövo nemzedékek sorsa most terajtad áll!

Ha szívedben félelem, vagy kétely az úr,
Tudd; az éjben ezer csillag gyúl!
Ezer osöd példája vezesse lépteid,
S mint csillagot, követnek véreid!
Itt állsz a Haza életének keresztútjánál,
A jövo nemzedékek sorsa most terajtad áll!

Hány bölcsot ringattak itt félto kezek?
Hányszor dübörögtek fegyverek?
Mennyi élet lobbant el, hogy megszülethessél,
Az Örök Élet része lehessél?
A hosök minden áldozata gyermekeikért
A jelen bátor tetteivel kapja értelmét!

Sorsod a Mindenható mérte reád,
Tudnod kell, hogy mit vár el Hazád!
Nyitnod kell egy kaput, melyen át a magyar nép
A megbunhodött jövendobe lép!
A hosök minden áldozata gyermekeikért
A jelen bátor tetteivel kapja értelmét!

Századok távolából halld meg a szót,
Fogadd szívedbe a bíztatót!
Egy hangon szól hozzád most a múlt és a jövo:
- Cselekvésre fordult az ido!
Úgy állj az igaz küzdok közé, hogy akkor se add fel,
Ha véráldozat, amit értünk holnap hoznod kell!

Sorsod a Nemzet sorsa – így rendeltetett,
Nincs más utad, mely tovább vezet!
Nyitnod kell egy kaput, melyen át a magyar nép
A megbunhodött jövendobe lép!
Úgy állj az igaz küzdok közé, hogy akkor se add fel,
Ha véráldozat, amit értünk holnap hoznod kell!

Örök fény, örök láng éltet Magyarország!
Örök tuz, örök láz, örök bizonyosság:
Megtartó ero és hit, mely lángol ezer éve már,
Fiainkban lobog majd tovább!
Fordítsd a fénybe arcod, Hazám!
Szálljon a napfény áldása reánk!
Új nemzedékek lépnek elo,
Készül egy boldogabb, szebb és jobb jövo

május 18., 03:37

vasárnap, március 16, 2014

2014/ 11.hét

MAHGAR HIMNUSZ

(rovásírás alapján, dr.Bobula Ida nyelvész könyvéből)

Ó, Mada/r/!

Országok országa,
Törvénytudás népe,
Napkelet, s Nyugat közt
A világnak fénye.
Nagy a Te nemzeted,
Nagy a Te végzeted,
Oly messze magasztos,
Hogy föl sem érheted.

Mint a magas mennyég
Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere
Szent és sérthetetlen.
Hegyek, árnyas erdők,
Hős föld büszke népe,
Ez a Te végzeted
Ősi öröksége:

Erős, gazdag vár vagy,
De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt,
Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön
Győzelmes végzeted
Úr oltára Te vagy,
Emeld fel a fejed!

vasárnap, március 09, 2014

2014/ 10.hét

Ima Magyarországért

Ó Uram, nézd ezt a viharvert nemzetet, akinek a Kárpát-medencét adtad otthonul, mely bércekkel, folyókkal körülölelt öleddé vált.

Magyarországért imádkozunk hozzád!

- hogy óvd meg minden természeti csapástól,
- hogy védelmezd meg minden külső és belső ártó szándéktól,
- hogy vezetői áldassék meg az igazság lelki-
ismeretével,
- hogy elkerülje a mai kor, embert és lelket ölő hatásaitól,
- hogy minden " tégla" , amit egymásra emelnek, csakis a haza javát szolgálja,
- hogy minden tankönyv , amit kiadnak az
igazságot tartalmazza,
- hogy minden nevelő csakis az igazság és az
erkölcs hangján tudjon megszólalni,
- hogy minden anya méhében a jövő "igaz
nemzedéke " fejlődjön,
- hogy minden apa ezentúl tudjon gondoskodni a családjáról,
- hogy minden ember, aki e hazában él, csakis a testvériség hangján tudjon egymáshoz szólni,
- hogy bár meg nem érdemeljük.......
HALLGASS MEG MINKET URUNK!

vasárnap, március 02, 2014

2014/ 9.hét

Még öt-hét!
A medvebocsot lépre csalják
és elverik rajta a port.
Még nyolc-kilenc!
A Duna két partján
vérben úszik a hulló lomb,
és ösvények tapostatnak
a hanyatló Nap palástján.
Nevet kiáltanak.
A nevén szólított Öreg tétovázik,
de vállalja sorsát.
Ifjak ragadnak fegyvert,
nők és férfiak egyaránt.
Közel a győzelem.
Ekkor megelevenednek az árnyékok.
Az igazi harcosnak kedvét szegik.
Az ügyet Nyugattól-Keletig elárulják.
Szerencsés, ki időben kereket oldhat.
Nagy az érvágás!
A Négy Folyó Városának Igaz Emberét
kiejtik az ablakon.
A győzők eltanácsolják a kopasz zsarnokot,
és a Vasmacskák Városának fattyát
teszik meg helytartónak.
Ő megöleti a Tétovázó Öreget.
Az ifjúságon bosszút áll.
Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet.
Jutalmazzák az elvtelenséget,
mindent pénzben mérnek.
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
A gyerek nyűg.
Még húsz-huszonegy!
A kétfarkú oroszlán elbődül,
de ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre.
A víg mosoly torz vigyorra változik.
Itthon a földművest már megtörték.
Még nevén a föld,
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.
Még negyven és néhány!
A nagykövet cselt vet, összeesküvést sző.
Korábbi ellenfelek összefognak.
Rést vágnak a kerítésen.
Meglazítják a medvebocs láncát,
a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is.
Nem hálásak.
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik.
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.
A szürke marhát napos legelőre engedik.
A csorda megszédül a szabadságtól.
A barmok egymást öklelik.
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.
A Jóindulatú Beteg kerül élre.
Mások intézkednek.
A földművestől elveszik örökét,
és dobra verik.
A senkiháziak vérszemet kapnak.
Bitangok tékozolják a fényt.
Gyülekeznek a dögmadarak.
A Nagy Tengert átröpüli
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
Megérkezik a kánya is – osztozkodni.
Megint terelgetik a népet.
Hiteket erőltetnek.
Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók.
BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik,
buta lúddá tekerítik.
Jaj pedig, ha ISTENÜNK ASSZONY-FELE
Elfordul tőlünk, vagy mink őtőle!
A Régi Nagy Csata Városában
EZEK papjai dűlőre jutnak, és új lovat nyergelnek.
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
a Könyörtelenség Hatalmasaival.
A galambnak álcázott karvaly és a kánya
Égigérő fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.
Letaszítják – újra mászik.
Még ötvenöt-hatvan!
Az íjfeszítő sarja lukas hajóra száll.
Az ő ingével-gatyájával tömítik a rést.
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.
A döglött sárkány kutyáit
a koronázatlan Cár veszi pórázra.
A szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tűri – nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.
Nemes lovag-ősök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat – az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!
Még hatvan-hetven!
A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.
Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot –
a bikát nyergelő asszonyra.
Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
A tevék magyar hajcsárai
Manó bőrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni.
Ekkor a MAGYAROK ISTENE őrül állítja
a zenélő sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az ŐS-TENGEREK ISTENE nevében.
A JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE győzedelmeskedik

szombat, március 01, 2014

De-Pression Letenye Himnusz

Ének:Kálmán György DINAMIT Zene:Darab-Nyiba Szöveg:Nyiba

1347-es oklevélben Letnye, a mai nevén Letenye.
25 éve város lett.

Az Öreg-hegy hátán hódított a török veszély.
Mura mentén, pestisben pusztult a nép.
A Szapáry- kastély, Letenye titkairól mesél.
Tapint a csend sok évszázad suttogva, regél.

Huszonöt év Letenye él,
legbelül él több száz év.

Megkövült a múlt- a harang megkondult.
Ősökhöz fordul a belül megélt múlt.
Huszonöt év, Letenye él.
Mura városa Letenye remél.


A Platánfa árnyékában a méltóság megmér.
A történelem tükrében a múlt lelkeket idéz.
A Julián- hegy hátán , a Csitári erdő mélyén,
A Mura örvénylő völgyén. Letenye örökké él.

Huszonöt év Letenye él,
legbelül él több száz év.


Megkövült a múlt- a harang megkondult.
Ősökhöz fordul a belül megélt múlt.
Huszonöt év, Letenye él.
Mura városa Letenye remél.

Megkövült a múlt- a harang megkondult.
Ősökhöz fordul a belül megélt múlt.
Huszonöt év, Letenye él.
Mura városa Letenye remél.

Megkövült a múlt- a harang megkondult.
Ősökhöz fordul a belül megélt múlt.
Huszonöt év, Letenye él.
Mura városa Letenye remél.

Letenye él
Letenye él
Letenye remél