vasárnap, április 24, 2016

2016/ 16.hét


JAJ! RÉGI SZÉP MAGYAR NÉP...


Jaj! régi szép magyar nép,
Az ellenség téged mikép
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod -
Romlandó cserép!
Mint egy ékes eleven kép,
Voltál olyan szép,
Magyar nép!...
De a sasnak körme között
Fonnyadsz, mint a lép,
Szegény magyar nép!
Mikor léssz már ép?
Megromlottál, mint cserép,
Jaj hát szegény magyar nemzet
Jóra mikor lép?
Jaj, Rákóczi, Bercsényi,
Vitéz magyarok vezéri,
Bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Élő tüköri?
Nemzetünknek hírszerzői,
Fényes csillagi,
Ocskai?!
Az ellenség mindenfelől
Őket emészti,
Űzi, kergeti,
Búval epeszti,
Közinkben sem ereszti,
Jaj hát szegény nemzetünket
Miképen veszti!
Jaj országunk - jószágunk,
De főképen hát minmagunk
Mint nyomorkodunk;
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk.
Jaj! naponként mind elfogyunk,
Jót ne is várjunk
S kivánjunk;
Mert kegyetlen, embertelen
Nemzet van rajtunk.
Jaj meg kell halnunk!
Meg nem maradunk;
Nagy ellenség közt vagyunk,
Bizony méltán ezek miatt
Kesergünk, sírunk.
Országunknak - magunknak,
Jaj minden maradékunknak,
Jaj mindazoknak,
Kik e földön, nagy ínségben
Így nyomorkodnak.
Özvegyek panaszolkodnak,
Árvák zokognak,
S magoknak
Siralommal ártatlanok
Halált okoznak.
Csak síránkoznak
És fohászkodnak;
Bánatink nem apadnak:
Mert hazánkból az ínségek
El nem távoznak.
Rajtunk tenger - a fegyver:
Mert a német köztünk hever,
És igen ver;
Mutogatja magát, mint egy
Kényes gavallér,
Nemzetünket kínzó pallér,
Nem szán, mint hóhér;
Akit ér:
Addig vér,
Míglen neki mindent nem igér.
Látod mely kövér,
Bőrében sem fér, -
Mégis csak mind többet kér!
Alig vagyon országunkban
Miatta kenyér!
Nézz reánk, Úr! a mennybül...
Ments meg, kérünk, minket ily csúf
Ellenségtül!
Ki a híres magyaroknak
Vérébül épűl.
Ne hagyd ily dühös ínségtül,
Rút ellenségtül -
Némettül
Gyaláztatni, mocskoltatni
Az irigyektül,
Ily dölyfös néptül,
Kínzó eszköztül,
Megfosztatni nevétül -
Mindenkoron győzedelmes
Dicsőségétül!
Népszerű ének a XVIII. század elejéről.

vasárnap, április 17, 2016

2016/ 15.hét


TŰZ-VIZ KÖZÖTT...


Tűz-víz között
Megütközött
Kis Magyarország,
Végromlásra
S hervadásra
Jutott szép virág;
Jaj, mire jutál,
Hogy el nem futál!...
Kivül-belül
Mint egy asszú-ág.
Mert immár
Érted jár
Mindenfelől nagy veszély,
Elől tűz,
Hátul űz
S kerget az víz, mint az szél;
Mert nem méz,
Az mit neked
Hátad megett
Barátod beszél.
Mint ledűlt fa,
Kin valaha
Nagy bátorsággal
Az madarak
Fészket raktak
Oly vígassággal,
És már dűléshez
Készül eséshez,
Gyökerei
Felfordulni
Készek azonnal...
Leszegik,
Tördelik
Szállásadó gallyait,
Elhányják,
Nem szánják
Tűzre vetni ágait;
Vagdalják
S azt mondják:
Nem kár vágni,
Felbárdolni
Minden tagjait!
Ily keserves,
Veszedelmes
Most az te ügyed;
Ez világban
Oly habokban
Forgasz, elhiggyed,
Melyekben halál
Kétfelé kaszál:
Mert nem tudod,
Kit uralnod,
Vagy kit kell félned?
Ki szánja,
Ki bánja,
Ki neveti bajodat?
Ki rontja,
Ki tartja
Privilégiumodat?
Nem látod
S nem tudod,
Hogy kell hinni
S kire bizni
Szabadságodat!
Mézet vártál,
S ám találtál
Keserű mérget,
Édes ízben
Mint rút vízben
Elnyelsz sok férget:
Mert ártásodra
És bántásodra
Az álnok szív,
Mint felvont ív,
Mindent felkerget.
Noha most
Szép színt oszt
Festett szóknak pompája:
De megront,
Bút rád ont
Még ő terhes igája!
Mert úgy jár
- Elhidd bár -
Hogy végtére
Keserűre
Válik nótája.
Nyavalyádnak,
Melyben hajtnak
Most mindenfelől,
Mi az oka?...
Jaj, praktika! -
Ámbár vedd elől;
Mert veszélyedre
S nagy inségedre
Te véredben,
Kebeledben
Kígyót neveltél!
Tápláltad
S hízlaltad
Árulódat károdra.
Vétettél,
Mert vertél
Vasat saját lábodra!
Ódd magad,
Mert megládd,
Hogy fiaid -
Árulóid
Visznek rabságra.
Óh idegen,
Immár régen
Meghűlt álnok szív,
Ki hazádhoz,
Jó anyádhoz,
Nem lehettél hív!
Mérget forraltál
Kit fel is adtál;
Csak elnyelhessed
S megemészthessed -
Míg megfojt az ív.
Romlását,
Vég-kárát
Hogy' nem szántad hazádnak,
Hogy ily jajt,
Szörnyű bajt,
Szerzél édes dajkádnak?
S ha Isten
Van mennyben:
Mindezekért
Keserves bért
Ád még magadnak!
Te pediglen
Vénségedben
Megromlott haza!
Keserves kínt
Nyelsz óránkint
Nyögvén óhajtva...
S talán azt véled,
Hogy immár téged
Nem fiaid -
Árulóid
Ejtnek halálba!...
De ne félj,
Hitben élj;
Bízd Istenre dolgodat!
Elhidd, bár
Órát vár -
Megsegíti bajodat,
S végtére
- Későre! -
Mind elveszti,
Megemészti
Árulóidat!
Népszerű ének a XVII. század második feléből.

vasárnap, április 10, 2016

2016/ 14.hét

Ady Endre - Az utolsó kuruc

Súlyos inségimben
Se Bécsben Úristen,
Se Krisztus Pozsonyban,
Se Szentlélek Tordán,
Igazán nem hittenek.
Ez árvult országban
Vén századok óta
Gonoszak az istenek.

Véres már két lábam,
Sok országot jártam,
Csúnya Moldovától
Cifra, víg Majlandig
Poroszkálva vitt a ló,
Már a ló is eldült
És a gyalog-járás
Nem vén embernek való.

Óh, bolond, bús balság,
Keserű magyarság,
Óh, bolond, vad vélés,
Hires Buda vára
És ti, régi babonák,
Be megcsúfoltátok
A legigazabbat,
Legmagyarabb katonát.

Nincsen itt már semmi
S szépen tönkremenni
Budapest is tiltja,
Torda, Pozsony és Bécs.
És minden gyülekezet,
Fuvalkodott isten,
Sem szelidebb mása
Nem nyújthat nekem kezet.

Nincsen egy barátom
S vércsillogva látom
Utolsó kurucnak
Érdemelt, csúf sorsát
Ott az árokpart alatt.
Nincsen Lengyelország,
Nincs hely a kurucnak
S jaj annak, ki megmaradt.

vasárnap, április 03, 2016

2016/ 13.hét

Ady Endre - A magyar vigasság

Nótázó bűnök, hetyke gazság,
Törik-szakad és csak azért is,
Halál-hivás,
Csuhaj: ez a magyar vigasság.

Már nem várunk, semmit se várunk,
De egyet még ugrik a kedvünk,
Egye fene:
Hátha vigabb lesz a halálunk.