Olyan verseket, dalokat helyezek el ide, amelyek segítik az igazi magyarok visszajövetelét, a honi magyarok segítése érdekében. Olyan honlapokat helyezek a linkek közé, amelyek véleményünk szerint nincsen benne hazugság, csak teljes IGAZSÁG!
csütörtök, október 30, 2014
vasárnap, október 26, 2014
2014/ 44.hét
Karinthy Frigyes: Moslék-ország
Jött értem a fekete hajó,Jött értem a fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt, tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen.
Moslék-ország, hajh cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívü rém; -
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.
Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld.
Moslék-ország a nyakamon ül,
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagu föld.
Már nem megyek el, fekete hajó,
Moslék-ország hagy’ örülj szegény!
Hadd ugassanak, hadd ugassanak,
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját szomorú legény.
Címkék:
Karinthy Frigyes,
vers
vasárnap, október 19, 2014
2014/ 43.hét
Fáy András: A'Hazához
Most – midőn Hazám’ bús egének
Bíztatva nyílik szép hajnala,
Oszol a’ sűrű köd, melly hegyének
Szent bérczein mélyen fekszik vala;
A’ komor éj’ setéte szétterűl,
Rózsás szürkület váltja-fel azt,
A’ vak homály nyájas fényre derűl,
’S minden keblet édes remény dagaszt:
Szűn a’ fülsértő rekedt ének
A’ baglyaké és denevéreké,
’S fülmile zeng a’ szebb nap’ kőltének -
Most – én magam vesztegeljek é?
’S kit kit izzasztván a’ köz édes teher,
Ne döngessem Diogénnel hordómat?
Nem Hazám, vétkes ki most hever
’S tehetvén nem tesz! bírja átkomat!
Ím, csak derűlni lássam komor borúd,
- Magamnak nem szükség fénylenem -
Lássam vígan zőldelni koszorúd,
Vedd erőm, vedd éltem’, vedd mindenem!
Most – midőn Hazám’ bús egének
Bíztatva nyílik szép hajnala,
Oszol a’ sűrű köd, melly hegyének
Szent bérczein mélyen fekszik vala;
A’ komor éj’ setéte szétterűl,
Rózsás szürkület váltja-fel azt,
A’ vak homály nyájas fényre derűl,
’S minden keblet édes remény dagaszt:
Szűn a’ fülsértő rekedt ének
A’ baglyaké és denevéreké,
’S fülmile zeng a’ szebb nap’ kőltének -
Most – én magam vesztegeljek é?
’S kit kit izzasztván a’ köz édes teher,
Ne döngessem Diogénnel hordómat?
Nem Hazám, vétkes ki most hever
’S tehetvén nem tesz! bírja átkomat!
Ím, csak derűlni lássam komor borúd,
- Magamnak nem szükség fénylenem -
Lássam vígan zőldelni koszorúd,
Vedd erőm, vedd éltem’, vedd mindenem!
Címkék:
Fáy András,
Hazám,
vers
2014/ 42. hét
Arany János: A walesi bárdok
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim –
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. –
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”
Máglyára! el! igen kemény –
Parancsol Eduárd –
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!…”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
„Elhullt csatában a derék –
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még –
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
Meglátom én! – S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. –
S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. –
Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma…
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
Címkék:
A walesi bárdok,
Arany János,
ballada
vasárnap, október 12, 2014
2014/ 41. hét
Ady Endre: UTÁLATOS, SZERELMES NÁCIÓM
Ha százszor is elfordulnék
Tõled okkal vagy nem okkal,
Míg birtomban tart az Élet,
Nem mehetek a gazokkal
S melléd kell állnom, csalfa nációm.
Így csalódom s hogy csalódom,
Fájva is köszönök érte
Az életnek, Sorsnak, Mának:
Fájó bal-hit, de megérte
S cselekedés, szükségünk van reád.
Tenni, ha csak írott szóval,
S mégis nyugtalanul tenni,
Dacos és fölhajtott fõvel
Szólni, hogy itt nem lesz semmi,
Míg marad egyetlen tiltakozás.
Nyuladoz rám honiságom
S a szivem úgy dalol mégis,
Mintha régen bujtogatnék
Elég jókor s elég rég is,
De nem volt teljes harcos a szivem.
Most pedig jöjj, jó magyarság,
Nomádságnak szabad élte,
Nyugat ellen Nyugatot hozz
S csörtess új erõt a vérbe:6
Sokáig nem tarthat ez a zavar.
Ha százszor is elfordulnék,
Csaló tánc ez véges-végig:
Baj van ma Magyarországban
S meg fogom várni a végit,
Utálatos, szerelmes nációm.
Ha százszor is elfordulnék
Tõled okkal vagy nem okkal,
Míg birtomban tart az Élet,
Nem mehetek a gazokkal
S melléd kell állnom, csalfa nációm.
Így csalódom s hogy csalódom,
Fájva is köszönök érte
Az életnek, Sorsnak, Mának:
Fájó bal-hit, de megérte
S cselekedés, szükségünk van reád.
Tenni, ha csak írott szóval,
S mégis nyugtalanul tenni,
Dacos és fölhajtott fõvel
Szólni, hogy itt nem lesz semmi,
Míg marad egyetlen tiltakozás.
Nyuladoz rám honiságom
S a szivem úgy dalol mégis,
Mintha régen bujtogatnék
Elég jókor s elég rég is,
De nem volt teljes harcos a szivem.
Most pedig jöjj, jó magyarság,
Nomádságnak szabad élte,
Nyugat ellen Nyugatot hozz
S csörtess új erõt a vérbe:6
Sokáig nem tarthat ez a zavar.
Ha százszor is elfordulnék,
Csaló tánc ez véges-végig:
Baj van ma Magyarországban
S meg fogom várni a végit,
Utálatos, szerelmes nációm.
Címkék:
Ady Endre,
Utálatos szerelmes nációm,
vers
csütörtök, október 09, 2014
Újpest város dala - Nagyon Újpest
Egy újabb sikeres Újpesti összefogás. Újpesti zenészek, Újpesti
iskolások kórusa és az Újpesti emberek megint nagyszerűt alkottak.
Köszönet érte mindenkinek. Énekeljétek, szeressétek, osszátok! Hirdessük
büszkén, hogy Újpestiek vagyunk! Wintermantel Zsolt polgármester.
Nagyon Újpest
Rendező, operatőr, vágó: Gerócs Balázs
Zene, szöveg, hangszerelés, hangszerek: Ujvári Zoltán Szilveszter "Zola"
Rap: Patocska Olivér
Hangmérnök, keverés, master: Gresicki Tamás (Grestamastering)
Énekesek:
Géczi
Erika, Czető Zsanett, Gruber Zsanett, Mihalik Attila Cactus, Patocska
Olivér, Czető Roland, Czető Ádám, Feltóti Dániel, Ujvári Zoltán
Szilveszter
Karvezető: Szaniszló Lajos
A gyerekkórusban résztvevő iskolák:
Megyeri Úti Általános Iskola
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola
Halassy Olivér Általános Iskola
Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola
Lázár Ervin Általános Iskolába
Újpesti Homoktövis Általános
Újpesti Bajza József Általános Iskola
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
Újpesti Babits Mihály Gimnázium
Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
Újpesti Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola
Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
2014.08.31-én az Újpest Város napon élő dalpremieren résztvevő zenekar tagjai:
Renge Zsolt (basszusgitár), Varga Sámuel (gitár), Pázmándi Soma (dob)
NAGYON ÚJPEST
Kettesben két keréken
Parkon, tereken át
Bringázunk a széllel szemben
Elengedve a kormányt
A víztoronynak lábánál
Hol az emlék összetart
Télen-nyáron áll a bál
Hallja az egész rakpart
Megkívántam az életet
Itt van a hely, ahol élhetek
A bájos város szélén
Itt élek, én döntöttem
Elbújtam a „négy ker”-ben
Hogy minden rendben legyen a legvégén, egy, két há’, négy!
Refrén:
Ez úgy fest, ez nagyon Újpest,
Ha fakul a szíved, lilára fesd!
Ez Újpest, ez nagyon úgy fest,
Ha lilul a szív akkor éreztesd!
Rap:
Kint a fűben, lent a fák alatt
Ragyog a nap, míg a szél szalad
Tudod én itt nőttem fel ezért lila szívvel
Világítok sötétben mert ez a négy ker, haver
Ha jó nőt akarsz látni
Tereken, buszokon, kápon a vonaton, gyere mert mutatom én
Talán elfogult vagyok, de itt kékebb az ég
ha látod amit én neked is szép lesz a kép
Valaki sörben,
Valaki borban,
Valaki minden igaz szóban
Méri vagy kéri az élményt,
Számolhatnám literben,
De maradok inkább a kerületben
És hidd el nekem, hogy az élményben végtelen, egy, két, há’, négy!
Refrén
Talán még nem késő
Hogy újrakezd, mikor elfáradt a test
Neked is ébresztő hogyha máshol élsz hogy költözni kötelező
Refrén 2x
vasárnap, október 05, 2014
2014/ 40. hét
Illyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsõben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó õr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hûvös
ítéletében: bûnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tûz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelzõ ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergõdõ jajsikolyban,
a csöndet
növelõ néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengõ szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
elõtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak,
s bedõl a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
õ, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamezõ; a csillag:
kémlelõ ablak,
a nyüzsgõ égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérõ rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelõdsz ki e körbõl?
õ néz rád a tükörbõl,
õ les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evõdik
velõdig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit õ eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdõtûz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is õ vigyáz már,
gyárban, mezõn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, õt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belõled bûzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hû,
akármilyen mû,
mert ott áll
eleve sírodnál,
õ mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
(1950)
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsõben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó õr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hûvös
ítéletében: bûnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tûz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelzõ ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergõdõ jajsikolyban,
a csöndet
növelõ néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengõ szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
elõtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak,
s bedõl a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
õ, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamezõ; a csillag:
kémlelõ ablak,
a nyüzsgõ égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérõ rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelõdsz ki e körbõl?
õ néz rád a tükörbõl,
õ les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evõdik
velõdig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit õ eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdõtûz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is õ vigyáz már,
gyárban, mezõn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, õt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belõled bûzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hû,
akármilyen mû,
mert ott áll
eleve sírodnál,
õ mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
(1950)
Címkék:
Illyés Gyula,
vers,
zsarnokságról
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)