kedd, április 30, 2013

Ez a hely a tiéd (Jánoshida himnusza)

Hol szó szóhoz ér,
az jóért jót ígér.
Hol kéz kézhez ér,
ott ház épül az életért.
Hol kő kőhöz ér,
ott a csillag érted ég.
Ott tiéd a jel, tiéd a fény,
templom épült lelkedért.
Ez a hely a tiéd,
ahol érik a fény.
Ez a hely a tiéd,
hova lámpást küldött az Ég.
Itt élni jó,
itt élni jó,
a megfeszített dallamokban
megérint a szó.
Hol fiú leányhoz ér,
az ember az emberért.
Ott család lesz, új fészek,
hazát kapsz a szeretetért.
Hol a híd partot ér,
az út hazakísér.
Keresztelő János ujja
homlokodhoz ér.
Ez a hely a tiéd,
ahol érik a fény.
Ez a hely a tiéd,
hova lámpást küldött az Ég.
Itt élni jó,
itt élni jó,
a megfeszített dallamokban
megérint a szó.

vasárnap, április 28, 2013

2013/18. hét

BERZSENYI DÁNIEL
A magyarokhoz I.

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;

Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -

Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.


A magyarokhoz II.

Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
A népek érckorláti dőlnek,
S a zabolák s kötelek szakadnak.

Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
A bölcs tanács s kormány figyelmén
Állni-tudó legyen a habok közt.

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt hiressé.

vasárnap, április 21, 2013

2013/17. hét

Aranymiatyánk

Virágszombaton este, Mária fiát kérdezte:
Jövő héten mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?

Virágvasárnapján, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, király leszek,
A Jeruzsálemba bémejek.

Hát Nagyhétfőn, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, beteg leszek
A templomba nem mehetek.

Hát Nagykedden, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, vándorolok,
Az utcákon le s fel járok.

Nagyszeredán, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, hamis Judás
Éngem harminc pénzért elád.

Nagycsütörtökön, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Anyám, Gecczemányi kertbe
Felmejek az olajok hegyikbe.

Jézus Geczemányi kertbe,
Fenn az olajak hegyikbe
Térgyenállval imádkozik
Piros vérrel izzadozik.

Nagypénteken, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, egy keresztre
Fel leszek én majd feszítve.

Ha a kereszt alatt leszek,
Szent kezedvel el nem érhetsz,
Szent kezedvel el nem érhetsz,
Szűz ölödbe le nem tehetsz.

Hát Nagyszombaton, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám koporsómba,
Bészálok a gyászos síromba.

Húsvét napján, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz művelni?
Akkor, anyám feltámodak,
Mennyországban uralkodak.

Húsvét után ötven napra,
Piros pünkösd hajnalára,
Elküldöm a vigasztalót,
A fehér színű galambot.

Pünkösd után nyócvan napra,
Nagyboldogasszony napjára,
Felviszlek a mennyországba,
A mennyei boldogságba.

csütörtök, április 18, 2013

Debrecen Megyei Jogú Város Himnusza

„A pályázat célja a debreceni intézményes zeneoktatás létrejöttének 150. évfordulója tiszteletére egy olyan dal és a hozzá kapcsolódó produkció elkészítése volt, amely megjeleníti a kortárs zene és a debreceni zenei élet sokszínűségét, különböző zenei stílusok ötvözésével, alapvetően a pozitív európai, magyar és debreceni értékek felmutatásával, tükrözve a jelenkor hangulatát.”
http://civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/itt-van-debrecen-himnusza/0418141606

vasárnap, április 14, 2013

2013/16. hét

Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna), HITVALLÁS

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!

vasárnap, április 07, 2013

2013/15. hét




Ady Endre: A grófi szérűn

Nyár-éjszakán a grófi szérün
Reccsen a deszka-palánk
S asztag-városban pirosan
Mordul az égre a láng.
Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
Nincs párja, napja, neve.
Fut, reszket a riadt mezőn
Az égő élet heve.

Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
Lompos, bús kutya csahol.
Az egész táj vad fájdalom.
S a gróf mulat valahol.

Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
„Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?”

„Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.”

„Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.”

S mégis, amikor jön a reggel
S pernyét fújnak a szelek,
A grófi szérün ott zokog
Egy egész koldus-sereg.

Siratják a semmit, a másét,
- A gróf tán épp agarász -
Érzik titkon, hogy az övék
E bús élet s a kalász