Nagykovácsi Ilona : Ne bántsd, a magyart!
Ágyú dörög, most széles e világon.
Talpra magyar, hív újra a haza!
Győzni fogunk, bár százezer veszéllyel,
Száll szembe most, a magyar katona.
Fényes Tejútról hadak ura nézi,
Nem hagyja veszni, Magyarok honát,
Esdeklő népünk forró ajka zengi:
Áldd meg Istenünk, a hős katonát!
Künn, a határban nyílnak a virágok.
Sarjadozik a földben a búza,
Vígan dalol, a mezei pacsirta,
Csöndben legel, valahol a gulya.
Csak nyíljatok, ti szép magyar virágok,
Zengjen a daltól, erdő és a rét!
Szorgos kezek, dolgozzatok serényen,
Értetek harcol, a magyar honvéd!
Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik vírul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!
Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik virul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!
Olyan verseket, dalokat helyezek el ide, amelyek segítik az igazi magyarok visszajövetelét, a honi magyarok segítése érdekében. Olyan honlapokat helyezek a linkek közé, amelyek véleményünk szerint nincsen benne hazugság, csak teljes IGAZSÁG!
hétfő, február 28, 2011
2011/ 9. hét
Krisztus Vérének Hordozói
Egyazon Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének Hordozói
Szent Kötelékből Valók
Hitetek Tiszta
Emeljétek fel végre fejetek
Hogy lássák szemetekben a Fényt
Mely lelketek mélységes tükre
S Új Világ jöttének Üdve
Szent kötelékből valók
Emeljétek fel végre fejetek
Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének hordozói
2009-09-14. 16.22.
Egyazon Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének Hordozói
Szent Kötelékből Valók
Hitetek Tiszta
Emeljétek fel végre fejetek
Hogy lássák szemetekben a Fényt
Mely lelketek mélységes tükre
S Új Világ jöttének Üdve
Szent kötelékből valók
Emeljétek fel végre fejetek
Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének hordozói
2009-09-14. 16.22.
kedd, február 22, 2011
Tiszavasvári dala
Hol a Nyírség összeér, a szikes Hortobággyal,
a tavakban Tokaj hegye tükröződik vággyal,
gazdag a föld, termő a rét, egy szép liget,
múlt idéző négy torony csábítón integet.
Ott van egy szép város, egy csodálatos táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.
Viharvert századok nehéz terhei alatt,
építettek hittből, vágyból, reményből falat.
Sors üldözte, vándorló, népek,
gyökeret eresztve ide visszatértek.
Övék lett a város, nyughelyük már e táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.
Nem lett hajdúváros, nem szerzett kiváltságot,
de tehetsége, hírneve bejárta a világot.
Nekünk így a legszebb, mindig úgy megcsodáljuk,
zegzugos kis utcáit, mikor végig járjuk.
Miénk ez a város, e kölcsönkapott táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.
A vers szerzője: Sulyok József
Zenét szerezte: Köblösné Hankó Edit
Szólót énekel: Kovács Zsuzsa, Gábor Zsolt
Közreműködik: a Tiszavasvári Városi Vegyeskar
Folytatása: Tiszavasvári dala 2. - Zenével
a tavakban Tokaj hegye tükröződik vággyal,
gazdag a föld, termő a rét, egy szép liget,
múlt idéző négy torony csábítón integet.
Ott van egy szép város, egy csodálatos táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.
Viharvert századok nehéz terhei alatt,
építettek hittből, vágyból, reményből falat.
Sors üldözte, vándorló, népek,
gyökeret eresztve ide visszatértek.
Övék lett a város, nyughelyük már e táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.
Nem lett hajdúváros, nem szerzett kiváltságot,
de tehetsége, hírneve bejárta a világot.
Nekünk így a legszebb, mindig úgy megcsodáljuk,
zegzugos kis utcáit, mikor végig járjuk.
Miénk ez a város, e kölcsönkapott táj,
Tiszavasvárivá lett Bűd és Szentmihály.
A vers szerzője: Sulyok József
Zenét szerezte: Köblösné Hankó Edit
Szólót énekel: Kovács Zsuzsa, Gábor Zsolt
Közreműködik: a Tiszavasvári Városi Vegyeskar
Folytatása: Tiszavasvári dala 2. - Zenével
szerda, február 16, 2011
2011/ 8. hét
Pál Markó
1992. szeptember
Jöjjön a szabadság,
jöjjön az igazság!
Jöjjön, jöjjön már,
ó, alig várjuk már!
Hogy az igazság töltse be fülünket,
átjárja szívünket,
megtöltse lelkünket,
alig várjuk már.
Mert nekünk hazudtak!
Ó, jaj a hazugnak,
ki agyunkat,
lelkünket tiporta,
kinek száját száz meg száz
hazug szó elhagyta,
kinek nem volt szent semmi,
ki zászlónk leköpte,
jaj a hazugnak,
ki mindezt megtette.
Mert az emberek,
negyven év után,
a tévé előtt,
minden délután,
mint hipnózis alanya
nézik a képernyőt,
hol ködösítő riporter,
ferdítő bemondó,
hazug szónokló,
áruló hírmondó,
mind-mind ontják fülünkbe a hazugságot,
a megvágott igazságot,
hogy lázadjunk hamis célokért,
hirdessünk hazugságot,
s pusztítsuk az igazságot.
Mert valami ismeretlen erő,
bukott hatalom,
még mindig suttog felénk
egynéhány karzaton,
s megbújva valahol lelkünk mélyén,
agyunk rejtekében,
de nem csupán ott,
hanem gyárak sötétjében,
asztalok mögött,
ahol még homály van,
megbújtak néhányan.
De nem túl sokáig,
mert látjuk: már nem bújnak,
mi bújunk,
ők újra szónokolnak,
bátran kilépnek a világosságba,
támadnak, mocskolnak újra,
újra minket,
mint aki igazságot hirdet,
s joggal hirdethet.
Mert nekik joguk van,
joguk van mindenre,
szórni a szitkokat,
lopni a pénzeket,
meghozni ítéletet,
vagy megtagadni, ha kell,
ha ők ítéltetnének,
ha mi ítélnénk őket,
ha mernénk ítélni,
ha mernénk beszélni,
ha mernénk szólalni.
Mert ki ellenük szól
az mindjárt fasiszta,
rasszista, vagy nacionalista,
kit földbe kell tiporni,
sárral bemocskolni,
pártjából kizárni,
börtönbe bezárni,
megkínozni s felakasztani.
Mert ha szóhoz jut félő,
hogy akkor már késő,
s hatalmuk mint kártyavár összedől.
1992. szeptember
Jöjjön a szabadság,
jöjjön az igazság!
Jöjjön, jöjjön már,
ó, alig várjuk már!
Hogy az igazság töltse be fülünket,
átjárja szívünket,
megtöltse lelkünket,
alig várjuk már.
Mert nekünk hazudtak!
Ó, jaj a hazugnak,
ki agyunkat,
lelkünket tiporta,
kinek száját száz meg száz
hazug szó elhagyta,
kinek nem volt szent semmi,
ki zászlónk leköpte,
jaj a hazugnak,
ki mindezt megtette.
Mert az emberek,
negyven év után,
a tévé előtt,
minden délután,
mint hipnózis alanya
nézik a képernyőt,
hol ködösítő riporter,
ferdítő bemondó,
hazug szónokló,
áruló hírmondó,
mind-mind ontják fülünkbe a hazugságot,
a megvágott igazságot,
hogy lázadjunk hamis célokért,
hirdessünk hazugságot,
s pusztítsuk az igazságot.
Mert valami ismeretlen erő,
bukott hatalom,
még mindig suttog felénk
egynéhány karzaton,
s megbújva valahol lelkünk mélyén,
agyunk rejtekében,
de nem csupán ott,
hanem gyárak sötétjében,
asztalok mögött,
ahol még homály van,
megbújtak néhányan.
De nem túl sokáig,
mert látjuk: már nem bújnak,
mi bújunk,
ők újra szónokolnak,
bátran kilépnek a világosságba,
támadnak, mocskolnak újra,
újra minket,
mint aki igazságot hirdet,
s joggal hirdethet.
Mert nekik joguk van,
joguk van mindenre,
szórni a szitkokat,
lopni a pénzeket,
meghozni ítéletet,
vagy megtagadni, ha kell,
ha ők ítéltetnének,
ha mi ítélnénk őket,
ha mernénk ítélni,
ha mernénk beszélni,
ha mernénk szólalni.
Mert ki ellenük szól
az mindjárt fasiszta,
rasszista, vagy nacionalista,
kit földbe kell tiporni,
sárral bemocskolni,
pártjából kizárni,
börtönbe bezárni,
megkínozni s felakasztani.
Mert ha szóhoz jut félő,
hogy akkor már késő,
s hatalmuk mint kártyavár összedől.
2011/ 7. hét
Szőke István Attila
Béfestetem a sorsomat...
Szép bölcsőben fekszem,
csillagok felettem,
kinyitom a szemeimet,
újra megszülettem.
Mostan megérkeztem,
magyar ember lettem,
köszönöm a Jóistennek,
hogy ide születtem.
Múltat megidézek,
varázsos igézet,
az Időnek kezdetétől,
száll, repül a lélek.
Megjöttem e földre,
ezt kaptam örökre,
béfestetem a sorsomat,
piros, fehér, zöldre.
2009. december 5.
Béfestetem a sorsomat...
Szép bölcsőben fekszem,
csillagok felettem,
kinyitom a szemeimet,
újra megszülettem.
Mostan megérkeztem,
magyar ember lettem,
köszönöm a Jóistennek,
hogy ide születtem.
Múltat megidézek,
varázsos igézet,
az Időnek kezdetétől,
száll, repül a lélek.
Megjöttem e földre,
ezt kaptam örökre,
béfestetem a sorsomat,
piros, fehér, zöldre.
2009. december 5.
Címkék:
sors,
Szőke István Attila,
vers
hétfő, február 07, 2011
2011/ 6. hét
Lengyel Károly: VAN MÉG EGY SZÓ
Úgy állok itt, mint kinek rend ruhája ha foszlik,
Bár moly sose látta, mégis ezerré hasad szét,
Eljöve egybe hű nemzete, mind kora éke,
Ha szakad a szív, még sem szűnik dobogni érte
Nemzet e földön egy van ma ki mindig kesereg,
Tudják bár hazugokról, hogy szavuk csak egy meg egy,
Pedig hát látjátok, mit se számít árulásuk,
Mégis rágódik éveket egy elcsalt vokson.
Tenne helyette tán új törvényt, hisz maga törvény,
Nem idegennek átjátszva népünknek erejét,
Hol van hát végtére is, hol van az ősi virtus?
Hallik-e szó, mire járhatjuk újra a táncot?
Győzelem ünnepe, nem felemás, rideg számok,
Mi szabunk mezsgyét eztán, nem az idegen bábok.
S halljad, halljátok hát jó magyar testvéreim,
Nincs szava maradásra, kik vérünk veszejtenék.
Kell ma szólni e nyelven, méltón, büszke magyarul!
Hol az ezerről mindnek eszébe hazája jut.
Pici vágya, ha van még, titok erdején dajkált,
Úgy foszlik, sorvad a népünk, jövőből mit se lát.
Egy szava, csak egy legyen életre kellő, vitéz!
Szél hátán viszi hírét, világnak csodát idéz.
Mert magnak népe, aki őrzi ősei lángját,
Holtig is, porban is követi egyre csillagát.
Mert nem kell új haza egynek sem, csak az, ami volt,
Vetné parázsára kíntáncra a céda Trianont.
Szólni kell, mert unokáknak meg csak így maradunk,
Álmokat őrző, bércekre súgni visszajárók.
Napra nap, ha keríteni kél vad nyoma mentén,
Úgy jár-kel táltosa most is áldásra közibénk.
S e nagy titkot mások ésszel sose érthetik,
Megtartani kevesek, osztani tudják másét,
Mondani idegenből cifra térítő igét,
Vetni a tűzre rovást, dobot, tiszta gyolcs ingét!
Halljad hát, Európa! Ki tartani véled a magas egeket,
Éneke kél minden magyarnak, neked rettenet,
Hogy egy vala mégis nemzete, úgy szíve szerint,
Küldhetsz csuhást, Kárpát mégis zengi énekeit.
Hangzik a szó szerte a síkon, megtart, haza hív.
Lásd, maradunk, és csak magyarul tesszük a törvényt!
Szórd hát szét, akinek lelke szerint kellhet a szó,
kik megmaradtak, s akiknek nem kell harsogó
csenevész látványország. Indul most útjára
gyújtani tüzeket ormán, régi-új határra.
Végeken innen, mind, aki él és élni akar,
hívja a testvért, magyart hívja most is a magyar.
Ferencváros, 2009. december 4.
Úgy állok itt, mint kinek rend ruhája ha foszlik,
Bár moly sose látta, mégis ezerré hasad szét,
Eljöve egybe hű nemzete, mind kora éke,
Ha szakad a szív, még sem szűnik dobogni érte
Nemzet e földön egy van ma ki mindig kesereg,
Tudják bár hazugokról, hogy szavuk csak egy meg egy,
Pedig hát látjátok, mit se számít árulásuk,
Mégis rágódik éveket egy elcsalt vokson.
Tenne helyette tán új törvényt, hisz maga törvény,
Nem idegennek átjátszva népünknek erejét,
Hol van hát végtére is, hol van az ősi virtus?
Hallik-e szó, mire járhatjuk újra a táncot?
Győzelem ünnepe, nem felemás, rideg számok,
Mi szabunk mezsgyét eztán, nem az idegen bábok.
S halljad, halljátok hát jó magyar testvéreim,
Nincs szava maradásra, kik vérünk veszejtenék.
Kell ma szólni e nyelven, méltón, büszke magyarul!
Hol az ezerről mindnek eszébe hazája jut.
Pici vágya, ha van még, titok erdején dajkált,
Úgy foszlik, sorvad a népünk, jövőből mit se lát.
Egy szava, csak egy legyen életre kellő, vitéz!
Szél hátán viszi hírét, világnak csodát idéz.
Mert magnak népe, aki őrzi ősei lángját,
Holtig is, porban is követi egyre csillagát.
Mert nem kell új haza egynek sem, csak az, ami volt,
Vetné parázsára kíntáncra a céda Trianont.
Szólni kell, mert unokáknak meg csak így maradunk,
Álmokat őrző, bércekre súgni visszajárók.
Napra nap, ha keríteni kél vad nyoma mentén,
Úgy jár-kel táltosa most is áldásra közibénk.
S e nagy titkot mások ésszel sose érthetik,
Megtartani kevesek, osztani tudják másét,
Mondani idegenből cifra térítő igét,
Vetni a tűzre rovást, dobot, tiszta gyolcs ingét!
Halljad hát, Európa! Ki tartani véled a magas egeket,
Éneke kél minden magyarnak, neked rettenet,
Hogy egy vala mégis nemzete, úgy szíve szerint,
Küldhetsz csuhást, Kárpát mégis zengi énekeit.
Hangzik a szó szerte a síkon, megtart, haza hív.
Lásd, maradunk, és csak magyarul tesszük a törvényt!
Szórd hát szét, akinek lelke szerint kellhet a szó,
kik megmaradtak, s akiknek nem kell harsogó
csenevész látványország. Indul most útjára
gyújtani tüzeket ormán, régi-új határra.
Végeken innen, mind, aki él és élni akar,
hívja a testvért, magyart hívja most is a magyar.
Ferencváros, 2009. december 4.
Címkék:
Lengyel Károly,
vers
kedd, február 01, 2011
2011/ 5. hét
Magyarok madara
Magyarok madara segítsed e népet,
simogasd a hittel ki utadra lépett!
Ne légyen az úton múltveszejtő homály,
ragyogjon a fényed, repülj Turulmadár!
Szárnyaiddal érintsd, érintsd meg az eget,
óvjad és vezessed magyar nemzetedet!
Úgy sarjad a növény, ha időben vetünk,
véled légyen boldog, s termő az életünk.
Magyarok madara segítsed e népet,
simogasd a hittel ki utadra lépett!
Ne légyen az úton múltveszejtő homály,
ragyogjon a fényed, repülj Turulmadár!
Címkék:
Áldás a magyarra,
madár
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)