Pál Markó
1992. szeptember
Jöjjön a szabadság,
jöjjön az igazság!
Jöjjön, jöjjön már,
ó, alig várjuk már!
Hogy az igazság töltse be fülünket,
átjárja szívünket,
megtöltse lelkünket,
alig várjuk már.
Mert nekünk hazudtak!
Ó, jaj a hazugnak,
ki agyunkat,
lelkünket tiporta,
kinek száját száz meg száz
hazug szó elhagyta,
kinek nem volt szent semmi,
ki zászlónk leköpte,
jaj a hazugnak,
ki mindezt megtette.
Mert az emberek,
negyven év után,
a tévé előtt,
minden délután,
mint hipnózis alanya
nézik a képernyőt,
hol ködösítő riporter,
ferdítő bemondó,
hazug szónokló,
áruló hírmondó,
mind-mind ontják fülünkbe a hazugságot,
a megvágott igazságot,
hogy lázadjunk hamis célokért,
hirdessünk hazugságot,
s pusztítsuk az igazságot.
Mert valami ismeretlen erő,
bukott hatalom,
még mindig suttog felénk
egynéhány karzaton,
s megbújva valahol lelkünk mélyén,
agyunk rejtekében,
de nem csupán ott,
hanem gyárak sötétjében,
asztalok mögött,
ahol még homály van,
megbújtak néhányan.
De nem túl sokáig,
mert látjuk: már nem bújnak,
mi bújunk,
ők újra szónokolnak,
bátran kilépnek a világosságba,
támadnak, mocskolnak újra,
újra minket,
mint aki igazságot hirdet,
s joggal hirdethet.
Mert nekik joguk van,
joguk van mindenre,
szórni a szitkokat,
lopni a pénzeket,
meghozni ítéletet,
vagy megtagadni, ha kell,
ha ők ítéltetnének,
ha mi ítélnénk őket,
ha mernénk ítélni,
ha mernénk beszélni,
ha mernénk szólalni.
Mert ki ellenük szól
az mindjárt fasiszta,
rasszista, vagy nacionalista,
kit földbe kell tiporni,
sárral bemocskolni,
pártjából kizárni,
börtönbe bezárni,
megkínozni s felakasztani.
Mert ha szóhoz jut félő,
hogy akkor már késő,
s hatalmuk mint kártyavár összedől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése