vasárnap, december 27, 2015

2015/52. hét

Kerényi Grácia - A mohácsi síkon

Fa és vas a mohácsi síkon,
Emberszobrok a fű felett.
Szolimán harangoz a szélben...
Öv-szögén levágott fejek.

Szolimán harangoz a szélben,
arcunk, hajunk eső veri:
megvált a félszeg könnyezéstől,
a zsenge erdőt élteti.

Keresztfa-karú vas-Dorottyák,
álló és megdőlt kopjafák.
Ki más országban él, nem érti
Szolimánt, Alit, Musztafát.

Ahhoz itt kellett megszületni,
hogy legyen Csele-patakunk.
Hogy védekezeni harcba menjünk,
s támadjunk, bár nem akarunk.

Szolimán ifú volt Mohácsnál,
s vénen halt Szigetvár alatt:
Lajos, Zrínyi: kettő az egyhez.
A számarány, az áldozat.

Ki más országban él, nem érti:
hősvértől miért pirosul
a zöld mező, hol fehér csontok
nyugosznak némán, konokul.

Keresztfa-karú vas-Dorottyák
őrzik a csontos mélyeket,
egy nagy kereszt mégis hiányzik:
csak fű-fa igér életet

(1981)

vasárnap, december 20, 2015

2015/51. hét

Juhász Gyula - Zrinyi, a költő

Sötéten csillogó bogyószemed
mély századok kéjéből rám mered,
mint keserű vád és komor panasz,
csüggedt szívem mélyébe villan az!

Tudom, mit kérdez hű és bús szemed,
mely látott halni, győzni eleget
s jövő kárpitján nézett bizton át,
fénnyel nyilazva a sűrű homályt.

Ó, mit feleljek, mit mutassak itt?
Avarba hulló hadak halmait,
közönybe fúló sóhajt és sikolyt,
bitangul veszve álmot, ami volt?

Én hallgatok, susog a hűs avar,
jön a nagy ősz és hull, hull a magyar.
Jön a nagy ősz és hull, hull légiónk.
Ó bán, aludni s nem álmodni jobb!

vasárnap, december 13, 2015

2015/50. hét

Kazinczy Ferenc - A szabad Erdély a török elüzetése után

Szabadon lihegsz, szeretett haza!
Szabadon lihegsz, megint! Karunk
Béklyóidat összetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszu lövellé.

Nem ejte le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a pogánynak.
Esküdt, s mi jók, hivénk szavát;
S ő a hivőket, bizakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.

Hegyeink aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És amit táplál a mező.
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg a nyáj,
S amit nem vett el, ellopá.

Magyarra vivé ki a magyart,
S vicsorga dühében, hogy a két
Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék, ami még nem ing.

S mi nyögénk a vad dölyf kéjeit,
S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó súlyos igát.
Hunyadink nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink nagy lelkét nem hagyánk el,
S lepattogának láncaink.

Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!
Szeretett hazánk! szabadon lihegsz,
Hunyadink nagy lelke van veled.

vasárnap, december 06, 2015

2015/49. hét

Eötvös József - Mohács

Eldődeink siralmas harczhelyén,
Zöldebb a fű Mohácsnak mezején;
Több illat tölti a virágokat,
S a gazda, mondják, szebb kalászt arat.

E földet hősök vére áztatá,
Azért küld Isten ily áldást reá;
Mert szent határ az s puszta nem lehet,
Hol honfiszív honáért vérezett.

Oh ne sirasd meg annak végzetét,
Ki a hazáért adta életét!
Édesen alszik anyja kebelén,
S áldások őrzik csendes nyughelyén.

Mely a hazáért élt, a hű kebel,
Földjét termékenyítve hamvad el;
És szelleme a sír körűl marad,
Tettekre intvén az utódokat.