vasárnap, január 25, 2015

2015/ 4.hét

Tóth Kálmán - Árpád sírja

A Kárpátok oldalában
Egy nagy fehér omladvány van.
Azt beszéli a nép róla,
Hogy ez nagy temetõ volna.

Nyugosznak ott régi hõsök,
Keresztjük a törpe törzsök. . .
A leomlott négyszög sziklák
Évezredes, titkos kripták.

És a nyugvó hõsök között
Árpád is, az elköltözött,
Ottan fekszik, de nem halva,
Meg nem halva, csupán alva.

Ha a lelkek órája ver,
Eljön paripája, - a pej,
S mint a szellem, olyan halkal,
Árpáddal a hegyre nyargal.

S Árpád vezér oda szállván,
Szétnéz az õ nyert országán,
Nézi, hogy van az õ népe,
Boldogan és itten él-e?

És ha egykor széjjel nézvén,
Nagy bajt látna az õ népén,
Ha valaki egyszer jõne,
Elvenni e hazát tõle:

Akkor Árpád kürtjébe fúj,
Meghallják a sírban alul,
És a sziklák meghasadnak
És vitézi föltámadnak.

Föltámadnak haddal, vésszeI,
Buzogánnyal, kelevézzel,
Kifeni mind nehéz kardját
S a hont újra elfoglalják.

vasárnap, január 18, 2015

2015/ 3.hét

Vörösmarthy Mihály - Az átok

"Férfiak!" így szólott Pannon vészistene hajdan,
"Boldog földet adok, víjatok érte ha kell."
S víttanak elszántan nagy bátor nemzetek érte,
S véresen a diadalt végre kivitta magyar.
Ah de viszály maradott a népek lelkein: a föld
Boldoggá nem tud lenni ez átok alatt.

vasárnap, január 11, 2015

2015/ 2.hét

Vörösmarty Mihály - Árpád eltemetése

Nézz Árpádra, magyar, ki hazát állíta nemednek;
Nézd, s tiszteld képét Álmos fejedelmi fiának.
Őt magas Ung mezején vérontó férfiak, és bölcs
Hadvezetők szabadon választván harcos urokká,
Bátor örömriadás közepett pajzsokra emelték.
Mint kel erős viharok tetején a sziklai nagy sas,
Úgy kele a fejedelmi fiú országos erőben,
Párduca lebbenvén és kardja az égre ragyogván.
S amint lelkében végigpillanta temérdek
Hunnia térségén, láng lett egyszerre szeméből,
És rettentőbben rezegett buzogánya kezében. -
Úgy lőn, mint érzé. Tisza boldog partjait és a
Nagy Duna mellékét ellepték gyenge fiakkal
S hó kebelű deli hölgyekkel diadalmas apáink,
S a bús csendbe merűlt országok puszta határit
Napkelet ifjainak dobogó paripái tiporták.

vasárnap, január 04, 2015

2015/ 1.hét

Juhász Gyula - A szeri pusztán

Be szörnyű csönd ül e vén táj felett:
Halálos csönded, elhagyott Kelet.

A sátorok elmúltak és a rom
Oly néma, mint kővé vált fájdalom.

A felleg, amely ballag az egen,
Ezer év gyászát hordja vemhesen.

A varjú, mely rebbenve száll tova,
Tán érzi, minek áll ma itt tora?

A nap vezéri sátora, az ég
Aranybíborral, régi volna még

S a csillagok, az örök őrszemek
Az ősi vigyázással fénylenek.

S a szél a régi dalt dúdolja csak
S a jegenyék a vártán állanak,

De jaj, hol van ma ama hét vezér,
Hol egy is, egy csak, aki nem beszél,

De vérét a serlegbe önti és
A néppel együtt győzni, veszni kész.

És hol a nép, amelytől fél Nyugat?
A szeri pusztán kósza eb ugat.

Bagoly huhog a bús rom rejtekén,
Ó szeri eskü: hadd idézlek én!