vasárnap, szeptember 30, 2012

2012/39. hét

Sajó Sándor: E rab Föld mind az én hazám

Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem.
Jaj, azt a földet nem adom!

Délen, kalászos rónaságon,
Ott, ott születtem, oda vágyom.
Nem, azt a rónát nem adom!

Keleten ős föld kínja jajgat,
Erdély szült engem bús magyarnak.
Oh Erdélyt soha senkinek!

Északra, Délre napkeletre
Nézek nagy búsan, keseredve:
E rab föld mind az én Hazám!

Születtem síkon, völgyben, halmon,
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!

vasárnap, szeptember 23, 2012

2012/38. hét

Móra László: Imádkozom

Ha jó anyámnak szíve jajdul
A sok-sok gondnak ezritől -
S atyám ha térve munkazajbúl,
A fáradástól majd kidől:
Imádkozom, az Égre nézve,
Az összetörtekért
S hogy váltson Isten új örömre
Sok összetört reményt.

Ha béna ember áll elémbe
A hűvös utca szegletén
És rá se néz az utca népe
S elhagyva fázik ott szegény:
Imádkozom a béna ember
Fájdalmas könnyeér',
Kinek az értünk hullott vére
Csak ennyit, ennyit ér!

Ha kis Hazámnak csonka képe
Szemembe könnyet hinteget,
Ha vérem messze síró vére
Felém segélyért integet:
Imádkozom egész Bánatország
Letiport földjeért,
Imádkozom egy árva ország
Fájdalmas könnyeért.

Tiszánk ha jajt hoz messze fentről,
Dunánk ha sír ott délre lent...
A szél ha hírt hoz emberekről,
Akik zokognak éjjelent':
Imádkozom a nagy folyókért
És minden cseppjeért,
Imádkozom a bujdosókért
S azoknak könnyeért.

Ha nyári reggel ég falánál
Égő virágba gyúl a Nap,
Ha esti Égnek nagy tavánál
A csillagok felgyúlanak:
Imádkozom a termőföldért
És minden gyöngyeért...
Imádkozom a görnyedőkért
S jövőnk vetéseért!

vasárnap, szeptember 16, 2012

2012/37. hét


Székely Miatyánk

Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy!
Kitől jön élet és halál!
Hívó szavunk Tehozzád szárnyal
Vígaszra csak ott talál!
Nagyobbak voltunk minden népnél,
S ha meghalunk is, úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe
Megkönnyezi ravatalunk!

A Te neved megszenteltessék!
E nép mindig benned bízott...
Te székely Isten! Félünk téged,
Bár sújtva sújt az ostorod!
Atyánk! Bár itt van a halálunk,
Büszke lelkünk nem kesereg
Bár sorsunk meg nem érdemeltük,
Megszenteltessék a neved!

Óh, jöjjön el a Te országod!
Add, hogy még boldogok legyünk!
Add, hogy még egyszer reánk nézzen
A mi Szent Hargita hegyünk!
Add, hogy még egyszer legyen boldog
Székelyhon minden hű fia!
Add, hogy még felvirradjon egyszer
Ez a bús, gyászos éjszaka!

A Te akaratod legyen meg!
Hogyha már minket elhagytál,
Ha fohászkodunk, már nem hallod
A sorsunk egy hős halál,
De engedd meg, hogy kis fiunknak,
Kikért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein
Egy dicső székely kikelet!

Ne vígy minket a kísértetbe!
Ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben
Mindig csak Székely vére folyt!
Ne add, hogy Benned is csalódjunk!
Ne add, hogy Ne higgyünk Neked...
Nem lehet az Istenünk,
Hogy cserbenhagytad népedet

Tied lesz Hatalom, Dicsőség!
Ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk, múltunkban bízó
S, jövőnk szülő reményt vetett
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
Merészebb, mint más népeké!
Vállaljuk, ami lehetetlen
Mert felnézünk a nap felé

Tanuljatok, Ti földi népek!
Érezzétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből
A sír szélén is reményt fakaszt!
Érezzétek a Szent hitet
Minden hű Székely szív dobog!
Éteznétek!... s megértenétek.
Hogy a Székely csak győzni fog!

Győzünk! Ha nem mi: unokáink!
Mi szépen, csendben meghalunk...
Mert tudjuk: egyszer még felharsan
Erdély szent hegyein dalunk!
S bár mi szívünk szent keservével
Egy jégvilágban megfagyunk,
Hiszünk most... s hiszünk mindörökké!
Ámen! Mi székelyek vagyunk!

vasárnap, szeptember 09, 2012

2012/36. hét

Oláh Gábor: Fölfeszített nemzet

Szomorúságom gyász palástját
Lelkem vállaira övezvén:
Fölfeszíttetem most magamat
Elárult nemzetem keresztjén.

Minden csapás testemre szálljon,
Minden szög véres szívem fúrja,
Haljak meg minden nap leszálltán,
Támadjak minden reggel újra.

Nem éltem át minden tusáját,
Nem adtam érte minden órám,
Magam kedvére dalolgattam
Az ő halálos dáridóján.

Mintha leszakadt ága volnék
A fejszére megítélt fának:
Bennem a rácsapódó, durva
Fájdalmak szinte bízva fájnak.

Megásott sír, koporsója:
Mintha csak tragikus tárgy lenne,
Mintha jelenem és jövendőm
Nem halottan feküdne benne.

Minden szégyen, minden gyalázat
Ecetje torkom s lelkem ölje,
Szaggassa májam víg tempóban
Az álnokság vas csőrű ölyve.

Oh, mert nem voltam hű eléggé
Nagy nemzetem tűnt idejéhez,
Nem véreztem eléggé, látván
Bús fajomat: míly szörnyen vérez

Szegény magyar! Ha legimádóbb
Fiad is ily mostoha hozzád,
Mit várj azoktól, kik lelkedre,
Testedre most vetik a kockát?

Meghalsz, mert nincs egy hű, igaz szív,
Ki megváltásod díja volna,
Meghalsz, mert minden akarat, vágy,
Az önzés ormát ostromolja.

Szomorúságunk gyász palástját
Lelkünk vállaira övezvén:
Feszíttessük fel mind magunkat
Elárult nemzetünk keresztjén.

vasárnap, szeptember 02, 2012

2012/35. hét


Csanádi György: Székely Himnusz

Ki tudja merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényén.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha,
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Keserves múltunk, évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált,
Jussunk e honban, székely-magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Édes Szűz Anyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet.
Jussunk e honban székely-magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan!
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Ki tudja innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a te néped,
Székely nemzeted Kárpád bérceken.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Ős szabadságot elveszti Segesvár
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik, s dúlják,
Fiaidnak sokszor még kenyere sincs.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Már másfél ezer év óta Csaba népe
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.
Maroknyi székely, porlik mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!