vasárnap, december 29, 2013

2013/ 53. hét

Ima Magyarországért

Mindenható , jóságos Isten, hálát adunk Neked,
hogy erős kezeddel vezetted népünket,
és megadtad neki a szabadságot .
Te tetted , hogy eleink itt szorgoskodtak,
itt készítettél nekünk lakóhelyet, itt nőttek fel gyermekeink.
Te adtad földjeinknek a nővekedést.
Népünk minden tagja örvendhetett jóságodnak .
Balsors vagy jólét , minden a Te kezedtől származik.
Te voltál menedékünk nemzedékről nemzedékre .
Dicsértessék a Te neved .
Könyörgünk Hozzád: légy velünk,
ahogy velük voltál atyáinkkal.
Engedd , hogy kegyelmed állandóan ott ragyogjon
Magyarország földje fölött,
hogy lakóhelyre találjon itt az igazság és a becsület.
Add meg nekünk , hogy megelégedjünk sorsunkkal !
Adjál egységet és egyetértést !
Add áldásodat azokra akik hazánk javát akarják ,
szégyenítsd meg azonban a gonoszok terveit kik ellene törnek :
Add , hogy ezért a földért éljünk !
Hallgass meg bennünket a mi Urunk,
Jézus Krisztus által. Ámen.

vasárnap, december 22, 2013

2013/ 52. hét

KAPASZKODJ MEG!
Szerző: Pajor Tamás


Nem vagyok felmentve tornából,
Nem vagyok teljesen korlátolt.
Tudom, hogy itt minden élesben megy,
De van valamim, ami kellhet neked.

Van egy új HITEM,
És van egy új HAZÁM.
Van egy új SZÍVEM,
És fűt, mint a KAZÁN

És lemegyek érted a Fekete Lyukba,
És megmondom neked a szemedbe újra!
Kapaszkodj Meg, Él az Úr!

Engem nem érdekel a száraz valóság,
Én ott kezdem el, ahol mások feladják.
A legnagyobb hőfokon akarok élni,
Soha nem akarok magamhoz térni.
Egy olyan erő húz engem,
Hogyha kell, félrelököm az úthengert.
És felhívom az elnököt váratlanul,
És megmondom neki szépen magyarul:
Kapaszkodj Meg, Él az Úr!

Megfogom a gitárt és felugrom a székből,
Féktelen öröm jön egész mélyről.
Szikráznak az atomok, a levegő remeg,
Elindul a lábam és elindul a zene.
Eleven szívem van, akár egy cowboy,
Megelőzöm korom, mint egy száguldó autó.

És lemegyek érted a Fekete Lyukba,
És megmondom neked a szemedbe újra!
Kapaszkodj Meg, Él az Úr!

vasárnap, december 15, 2013

2013/ 51. hét

IMA A MAGYAR NÉPÉRT
Szerző: Mézes Áron

Uram, jövök hozzád e nemzetért,
a Magyar népért könyörgöm.
Add hogy megtaláljon téged,
és megláthasson a problémák között!

Refr.:
Bocsájtsd meg vétkeinket!
Gyógyítsd meg sebeinket!
Szent lélek, söpörj végig az országon!
Hozd az ébredést, és a felüdülést!
Hozd az ébredést, és a felüdülést!
Hozd a gyógyulást és a szabadulást!

vasárnap, december 08, 2013

2013/ 50. hét

EGY ÚJ NÉP KELT FEL
Szerző:

|: Egy új nép kelt fel magyar országon
ki előre tör, ki előre tör, mint még soha :|

Jézus ledönt minden akadályt előtünk
Mert ő az Úr és harcol értünk
Ő legyőz minden akadályt előtünk
Harcol a népéért


|: Az Úr harcol a népéértm az Úr harcol a népéért
Mindörökké harcol a népéért:|

vasárnap, december 01, 2013

2013/ 49. hét




Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa

Volt egyszer egy ország,
ahol élt a magyar.
A Kárpátok védték,
ha jött a zivatar.

Az idők folyamán
ráéheztek mások.
Széjjeldarabolták
Nagy-Magyarországot...

Akartuk? Mi élők?
Tehetünk mi róla?
Felelős mindezért:
a vén Európa!

Széttépték országunk',
sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk
öt országban, így lett.

Ki kérdez ma minket
- Jó nektek így élni?
Kinek van jogában
szíveinket tépni?

Trianont sínylődi
hat ország magyarja.
Köztük nem sok akad
aki így akarja...

Fel is sorolhatom:
a szép Kárpátalja
lakossága magát,
ős-magyarnak vallja.

Ott nyílt meg számunkra
a Kárpát-medence,
ontotta a magyart
az áldott Verecke.

De megjött Trianon
és sorsokkal játszva,
csodás országunkat
darabokra vágta.

Ekkor szlovák, végül
orosz lett Verecke.
Ez a magyarságnak
mindenkorra: lecke!

És így van ma Bánát,
Baranya és Bácska.
Hetven év után lenn,
Jugoszláviába'.

Ezért román Erdély,
szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot,
eképpen tépték szét.

Szlovákiában még
azt várják a néptől:
- váljon meg örökre
a múlt emlékétől.

Erdélyieknek sem
fényesebb a sorsa.
Őértük ugyanúgy
felel: Európa!

Vasvillával, bottal
erőltetnék rájuk,
hogy a magyarokból
legyenek románok...

Nem csak minket sújt a
trianoni átok.
Kik bennünk' tipornak,
azokra is szállott.

Számukra sem hozhat
mindig boldogságot,
míg más üldözöttként
éli a világot...

Fontosnak tartom, hogy
Bácskáról meséljek,
mert születésemtől
e vidéken élek.

Ez tanított arra,
hogy mi nekünk sóhaj,
másik nemzeteknek
az ne legyen óhaj!

Ne legyen a magyar
mások keze-lába.
És ne alattvaló,
saját hazájába'.

Beszélhesse nyelvét
úgy, ahogy tanulta.
Hisz' ő tekinthet a
leggazdagabb múltra.

Sokaknak nem tetszik,
ha mi ezt kimondjuk;
- de él az igazság
akárhogy' titkoljuk...

Együvé tartozunk.
S büntetnek. Azóta
e hét évtizedért
vádlott: - Európa!

vasárnap, november 24, 2013

2013/ 48. hét

Flórián Csaba: REKVIEM

csángók székelyek ma-gyarok akár a tiltott é-nekek csak suttogva
csak a bérceken katla-nok mélyén mégis dél-
cegen a felégetett partokon mostoha partokon árvalányhajjal szemükből felénk intenek dolgos tegnapok néma századok s hol kézhez símul fű fa madár esténként árnyék oson s ökölbe menekül a mosoly csitt te csillagszemű gyermek még meghallják a vadak itt még az utcára
szórt hamunak is ára
van s a házban a fala-kon az emlékek fájók
Bukovina Bácska Bákó de mindig hűen szolgá-lók de nem szolgalel-kűek testvéreim csángók székelyek kik hordták talán hordják
az előregyártott szabadság
kényszerzubbonyát.

vasárnap, november 10, 2013

2013/ 47.hét





Móra László: Magyar zászló

Szeressük a hófehér színt,
Szeressük a zöldet,
Szeressük a piros vértől
Ázott magyar földet.
Mert a piros, fehér és zöld
Magyar zászlónk színe,
Benne fénylik, benne ragyog
Dicső múltunk híre,
Hősök arany szíve.

Szeressétek ezt a zászlót,
Híven szeressétek.
Fonjatok rá hőstettekből
Új koszorút, szépet!
Hadd lengje be dicsőséggel
Kárpát ősi ormát
És hirdesse, hogy feltámad
Szép Magyarország,
Régi Magyarország...

vasárnap, november 03, 2013

2013/ 46.hét

Totth Jenő: Pereg a dob

Pereg a dob, lassan pereg...
gyászol az ég, a föld remeg,
s mert fáj, a felhőtakaró
esőt sír, hiszen sírni jó,
vagy jéggel veri a vetést
s gyászból szül újabb szenvedést.
A föld halált hord, vagy csodát...
életet, 'mit csak Isten ád.

Pereg a dob, lassan pereg...
a barna gyászmenet felett
fáradtan bukik le a nap,
'ki mint vetett, úgy is arat...
és gördül már az ágyútalp,
amelyen ezer diadalt
temetnek el, a sír felé
viszik, s a föld is fáj belé!

Amint a dob lassan pereg,
némán állnak az emberek
a sír szájánál, s benne, lenn,
te fekszel, árva nemzetem...
Győzött az ármány? El lehet
temetni ezt a nemzetet,
bár él, remél s a szíve ver,
'mint csonka testtel itt hever?

Világ! Nem temetheted el,
hiszen kiontott vérivel
szent minden talpalatnyi föld,
mely reng inkább, nehogy megöld!
Mert véd az Úr és Földanyánk
Kárpát ölében vár reánk,
legyünk hű fiai megint
és az Úr áldón ránk tekint.

Pereg a könny, lassan pereg...
Trianonban fél-emberek,
fél-ördögök ásták a sírt...
mégis, szívünk mindent kibírt
és most is él, hisz és remél
itt, Babylon vizeinél,
s otthon, míg egy is hű marad,
hívjuk, Csaba, szellemhadad!

vasárnap, október 27, 2013

2013/ 45.hét




Árpád apánk

Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted!
Nem vész az el, ha eddig el nem veszett.
Hervad régi búnk, és bánatunk,
Ej, haj, újra élünk, vigadunk!

Tud szeretni a magyar szív igazán.
Kit szeretne, ha téged nem szent hazám?
Érted élünk, égünk lángolunk,
Érted honfi szívet áldozunk.

Magyar szívet magyar dolmány takarjon!
Magyar ajkról csak magyar szó fakadjon!
Magyar szívben magyar barátság,
Így majd boldog lesz Magyarország!

vasárnap, október 20, 2013

2013/ 44.hét

Igazságot Magyarországnak!

Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte.

Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a miénk volt,
Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak!

vasárnap, október 13, 2013

2013/ 43.hét




Székelyek, székelyek...

Fenn az égen hadak útja, csillagkaviccsal kirakva
Szittyák serge rajta erede.
Csaba király kivezeti, székelyeket megsegíti
Harci kürtje éjjel üzeni.

Refrén:
Székelyek, székelyek, mindig bizakodva énekeljetek!
Székelyek, székelyek, ősi dallal legyen tele szívetek!
Víg kedéllyel, szorgos kézzel igyekezzen minden székely
Építeni egy boldogabb jövőt!
De ha mégis vész jön rátok, magatokat ne hagyjátok,
Ősi virtus ad nektek erőt.
Ezt a sorsot örököltük, bajtól, vésztől sose féltünk,
Bátran álltuk az idők viharát,
Volt ez sokszor rosszabul is, bízva bízunk lesz még jobb is,
Erre segíts égi jó atyánk!

Ezeregyszáz esztendeje őseink itt teremtettek
Hazát, hazát a Kárpátok alatt.
Ezt védték és úgy szerették, bárhol voltak, nem feledték
Erdély földjét, mely otthonuk maradt.

Refrén

Itt élünk, mert itt születtünk, nem hagyjuk el szülőföldünk,
Jóban, rosszban itten maradunk.
Ez a föld, mely szeret minket, ez adja a kenyerünket,
S ez takar be, hogyha meghalunk.

Refrén

Szálljon végre ránk is boldogság!

vasárnap, október 06, 2013

2013/ 42.hét


Ősi székely himnusz

Hej, én édes jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem!

Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét
Jézus, áldd meg Erdély földjét!

Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazajöttem, megáldott a
Csíksomlyói Szűz Mária.

vasárnap, szeptember 29, 2013

2013. 41.hét




Kolozsvári vigadóban

Kolozsvári vigadóban szépen szól a magyar nóta.
Viszi a szél, fújja a szél ki az orosz frontra,
26-osnak szívébe golyó száll beléje,
És a lelkét magyar nóta viszi fel a magas égbe.

Horthy Miklós bevágtatott Erdélyország közepébe.
Azt adta ki parancsában: Székelyek, előre!
Erdélyország többi részét mind vissza kell venni!
Szent Istvánnak határára piros-fehér-zöldet tenni!

vasárnap, szeptember 22, 2013

2013/ 40.hét

Lesz, lesz, lesz...

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Hegyen-völgyön lakodalom, ünnep lesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Miénk lesz még Kassa, Pozsony, Eperjes!
A miénk volt ezer évig,
Egy falut sem hagyunk nékik,
Minden magyar hitvallása ez, ez, ez:
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Ez az ország újra csak a miénk lesz.

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Kolozsvár is újra magyar város lesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Szabadka is újra magyar címert vesz.
Akárhogy is berzenkednek,
Acsarkodnak, hetvenkednek,
Erről majd a magyar virtus tesz, tesz, tesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Magyarország újra nagy és boldog lesz!

vasárnap, szeptember 15, 2013

2013/ 39.hét

Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa




Volt egyszer egy ország,
ahol együtt élt a magyar,
a Kárpátok védték,
ha jött a zivatar.

Az idők folyamán
ráéheztek mások,
széjjeldarabolták
Nagymagyarországot.

Ki akarta? - Ma élők
tehetünk mi róla?
Felelős mindezért
a vén Európa!

Széttépték országunk'
és sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk
öt országban így lett.

Ki kérdez meg minket:
jó nektek így élni?
Kinek van jogában
szíveinket tépni?

Trianont sínyli
hat ország magyarja,
köztük nem sok akad,
aki így akarja.

Fel is sorolhatom:
a szép Kárpátalja
lakossága magát
ősmagyarnak vallja.

Ott nyílt meg számunkra
a Kárpát-medence,
ontotta a magyart
az áldott Verecke.

Ezeréves múltat
biztosított nekünk,
s mi erre a múltra
mindig büszkék leszünk.

De megjelent Trianon
és sorsokkal játszva,
csodás országunkat
darabokra vágta.

Ekkor szlovák, végül
orosz lett Verecke,
ez a magyarságnak
mindenkorra lecke.

De mindegy ki hogy számol,
összead vagy szoroz,
ha magyar a magyar,
nem lesz abból orosz!

És így van ma Bánát,
Baranya és Bácska
hetven év óta lenn
Jugoszláviába'.

Ezért román Erdély,
szlovák a Felvidék,
Nagymagyarországot
ekképpen tépték szét.

És Szlovákiában még
elvárnák e néptől:
váljon meg örökre
a múlt emlékétől.

A szlovák a magyartól
- fájdalom - irígyli,
ha Felvidéket mond
őt még az is sérti.

Az erdélyieknek sem
fényes a sorsa,
értük is felelős
marad, - Európa!

Ők azok, kiket a sors
kevésbé kényeztet,
de annál gazdagabbak:
szeretnek, éreznek.

Ott vasvillákkal, bottal
erőltetnék rájuk,
hogy a magyarokból
legyenek románok.

Ebből kifolyólag
békétlenség zajlik,
de az igaz magyar,
nincs amiért hajlik!

Így nem csak minket sújt
a trianoni átok,
kik bennünket tipornak,
azokra is szállott.

Számukra sem hozhat
eszményi boldogságot,
míg más, üldözöttként
éli a világot.

Ausztriában sem
mindenkinek mindegy,
ha jól megy is sora
mégsem cserél szívet.

Van, ki nem feledi
honnan jön, hova tart,
nem hagyja kiölni
magából a magyart!

Nézem így sorjába'
mi maradt még hátra?
Sok-sok széjjelűzött
magyar a világba.

Fontosnak tartom, hogy
még Bácskáról meséljek,
mert születésemtől
e vidéken élek.

Ennek a porában
játszottam mint gyerek,
ez oltotta belém, hogy
mindig magyar legyek!

Ez tanított arra,
hogy ami nekünk sóhaj,
más nemzeteknek
az ne legyen óhaj.

Erről a síkságról
látni a végtelent,
ez tár fel számunkra
múltat, jövőt, jelent.

Itt van a Kárpátok lánca
a szívben bent;
ej, ha érezhetnék:
nekünk ez mit jelent...

A magyar nem kér mást,
nem a régi földet,
egy, amit nem ad fel,
hogy értsék végre őket!

Lássa be a világ
a békétlenség okát:
e nép azért harcol,
ne vegyék el jogát!

Ne legyen a magyar
mások keze-lába,
ne, ne alattvaló
a saját hazájába'.

Beszélhesse nyelvét
úgy, ahogy tanulta,
hisz' ő tekinthet vissza
a leggazdagabb múltra.

Sokaknak nem tetszik,
ha mi ezt kimondjuk,
de - ÉL AZ IGAZSÁG -
akárhogy titkoljuk.

Együvé tartozunk,
de büntetnek azóta...
e hét évtizedért
a vádlott Európa!

1991. 04. 21.
Andróczky Etelka
Topolya

http://magyarszo.com/fex.page:2009-11-19_Bonyodalmak_az_Adosunk_Europa_cimu_vers_korul.xhtmlhttp://magyarszo.com/fex.page:2009-12-05_Egy_ellopott_nev.xhtml

vasárnap, szeptember 08, 2013

2013/ 38. hét

Páros csillag induló

Páros csillag nincsen többé az égen,
Ott ragyog az Horthy Miklós szemében.
Az a páros csillag kelet felé mutat,
Szép Erdélybe mutatja az utat,
Kincses Kolozsvárra.

Magyar bakát az Úristen szereti,
Nagybányai Horthy Miklós vezeti.
Lovon, gyalog, autón, biciklin, vasúton,
Nótás kedvvel menetel az úton
Kincses Kolozsvárra.

vasárnap, szeptember 01, 2013

2013/37. hét

Kedves hazám I.(saját)

Kedves hazám,
Kedves házam,
Kedves váram,
Kedves vágyam,
Kedves hazám.

Keszthely, 1986. október 14.



Kedves hazám II.

Szabad vagy kedves hazám,
Mikor mindent meg lehet,
Meg lehet csinálni nálad?

Szabad vagy kedves hazám,
Mikor nem is uralkodsz,
Uralkodsz egész országodon?

Szabad vagy kedves hazám,
Mikor a jó értelmiségek,
A jó értelmiségek kivándorolnak?

Szabad vagy kedves hazám,
Mikor a politikai szabadságod,
Szabadságod nincs meg?

Szabad vagy kedves hazám,
Mikor a béke messze kerül,
Messze kerül tőled?

Szabad vagy kedves hazám,
Mikor az országod,
Csak kizsigerli a népet?

Szabad vagy kedves hazám,
Mikor a művészetet,
A művészetet nem fogadják el?

Mondd milyen szabadság ez,
Mikor éppen a harc nem dúl,
Harc nem dúl országodban!

Mondd milyen szabadság ez,
Mikor éppen támadást nem,
Nem kell elszenvedned!

Mondd milyen szabadság ez!
Ez nem Szabadság,
Ez a ŐsKárhozat.

Ez az Őskárhozat.
Mely mióta magyar van,
Magyar van a földön,
Azóta van a földön.


Székesfehérvár - Kápolnásnyék, 1996. október 29.

vasárnap, augusztus 25, 2013

2013/36. hét

Hazádért I.(saját)

Édes hazádért élni,
Kedves hazánkért meghalni,
Míg élünk mindig védeni,
Mindenki tegyen is igy!
Mindenki tegyen is így!

Sármellék, 1992. április 22.



Hazádért II.

Mit tettél eddig hazádért,
Szerintem semmit még,
De szeretem míg élek,
Bár nem viszonozza nékem,
De erről csakis ő tehet?
De erről nemcsak ő tehet!

Sármellék, 1992. május 20.


Hazádért…IV.

Hazádat védd,
Hazádat óvd,
A külső ellenségtől,
A külső politikától.

Hazádért élj,
Hazádért halj,
Hisz az élet oly rövid,
Hisz az élet oly drága.

De a hazádért élj,
Mert a haza csak,
Haza csak Egy van,
Ezen a világon.

Ezen a világon,
Melyen élek,
Melyen meghalok,
Ha eljön az idő.

Ha eljön az idő,
Gondolnak reám,
Hiányolnak majd,
Ha eljön az idő.

Ha eljön a vége,
Ennek a világnak,
Melyen mi élünk,
Melyen mi halunk.

A hazádat védd,
A hazádat óvd,
A külső bajoktól,
A külső emberektől.

Hazádért élj,
Hazádért halj,
Hisz az élet oly rövid,
Hisz az élet oly drága.

De a hazádért élj,
Mert haza csak,
Haza csak egy van,
Ezen a Világon.

Világ, s haza
Csak egy van,
De a hazádért élj,
S a hazádért halj.

Hazánk a világ,
A világ egy kis,--
Egy kis része,
De a hazáért ---

De a hazáért,
Érdemes meghalni,
Érdemes is élni,
Csak a Hazáért!


Zalaegerszeg, 1996. Január 10.

vasárnap, augusztus 18, 2013

2013/ 35.hét


Csángó Himnusz


Csángó magyar, csángó magyar.
Mivé lettél csángó magyar?
Ágról szakadt madár vagy te,
El vettetve, el felejtve!

Egy pusztába telepedtél,
Melyet országnak neveztél,
Most se országod, se hazád,
Csak az Úr Isten gondol rád.

Idegen nyelv béborítja nyom,
Olasz papocskák nyakadon,
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni.

Én Istenem hová leszünk?
Gyermekeink, s mi elveszünk!
Melyet apáink őriztek,
Elpusztítják szép nyelvünket.

Halljuk áll még Magyarország,
Úr Istenünk Te is megáldd.
Hogy rajtunk könyörüljenek,
S elveszni ne engedjenek.

Mert mi is magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk,
Úr Isten sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszíts.

vasárnap, augusztus 11, 2013

2013/ 34.hét

Nem! Nem! Soha!

Árpád honának népe, ébredj már, veszélyben a haza!
Határid megrabolják ellenid, ha nem sietsz oda!
Nem, nem, soha! Ezt mennydörögd nekik:
Nem, nem, soha! Pusztuljon mindenik!
Szent e földnek minden rögje, védi minden honfi ökle,
Vérét ontja, hogyha kell, sokszázezer magyar kebel.
Harsogjon a kürtök hangja, mely a magyart hívja harcba,
Haljon meg mindahány, vesszen inkább oda,
De e szent földet itt nem adjuk soha!
Nem! Nem! Soha! Nem! Nem! Soha!

vasárnap, augusztus 04, 2013

2013/ 33.hét


Boldogasszony Anyánk

Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk!
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Ó Atya Istennek kedves szép leánya,
Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
Anyai palástod fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet,
Segéld meg áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Mert sírnak, zokognak árváknak szívei,
Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Vedd el országodról ezt a sok ínséget,
Melyben torkig úszunk, Ó nyerj békességet.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Irtsd ki, édes Anyánk, az eretnekséget,
Magyar nemzetedből a hitetlenséget!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Hogy mint Isten Anyját régen tiszteltenek,
Úgy minden magyarok most is dicsérjenek.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott,
Szent László király is minket reád bízott.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Fiad ellen sokat, megvalljuk, vétettünk.
De könyörögj értünk, s hozzája megtérünk.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Jézus fiad előtt hajts térdet érettünk,
Mert ha nem cselekedsz egy lábig elveszünk.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Dicséret, dicsőség legyen az Atyának,
A te szent Fiadnak, s Szentlélek mátkádnak.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

vasárnap, július 28, 2013

2013/32. hét

Nagy úr ám a Horthy-baka Zalában

Hej, de nagy úr ám a Horthy baka Zalában, Zalában, Zalában.
Kedve szerint válogathat a lyányban, a szőkében, a barnában.
Ha felhúzza Zöld hajtókás mundérját, betyárosan kipödri a bajuszát,
Lyány-menyecske mind bolondul utána, minálunk, Zalában.

Piros vér a szívem vére, nem lőre, nem lőre, nem lőre.
Horthy bakák nem mennek csak előre, előre, előre.
Piros bor az én itókám, piros bor, gyere rózsám igyunk rája, de sokszor.
Igyunk rája, ropjunk táncot utána, mint régen, Zalában.

vasárnap, július 21, 2013

2013/ 31.hét

Hajnalodik, közeleg a reggel

Hajnalodik, közeleg a reggel,
Indul Horthy a magyar sereggel.
A zászlója piros-fehér-zöld,
A hazája drága magyar föld.
Ezt védi a Horthy katonája.

Ha felmegyek a Solymosi hegyre,
Onnan nézek a magyar seregre.
Onnan nézek régi hazámba,
Kiáltom, hogy minden hiába,
Hogyha jön a Horthy katonája.

A határtól nem messze van Brassó.
Szaladj ellen, ha élted nem olcsó!
Nem kell néki szurony se golyó,
Elég lesz a magyar lobogó,
Hogyha jön a Horthy katonája.

vasárnap, július 14, 2013

2013/ 30.hét

Szabadság ünnepére virradva a négy szobrot meg-meg szólaltatja a muzsikája a négy országrésznek a Szabadság téren így beszélnek:


I. Észak szobra
Ne nézzétek hát kőnek keblemet,
Néha hullnak záporként könnyeim,
Áll Tátra Dobsina völgyein -
Fürdik képem Tisza forrásában,
Elbolyongok Kassa városában
Nem csend nekem az éjszakák csendje
Fülem gyászdal bugásával tele
Sír a hab a Garamon és Vágon -
Száz vadgalamb száz harmatos ágon.
Pozsonyi dombon harang kondul,
Késmárk felett a szél délre fordul
Sötét szárnyán könyörgés üzenet -
Észak szobra de sokat szenvedek.

II. Dél szobra
Én itt állok hallgatok,
Zsoltárszóra nyitom meg ajkamat,
Bácska, Bánát, Telecskai halmok,
Búzátokat őrlik e még malmok,
Ad-e annyit Bánát televénye,
Mind adott a magyarok idejében,
Jaj annak a földnek magva gyérül -
Százsorosan vissza nem térül,
Az eke szarvát búsan tartja,
Szántogató csüggedt rab magyarja,
Nem fontos néki a munka, szántás
Csak várja mikor jőn a megváltás.

III. Kelet szobra
Kiben Erdély lelke sír zokogva,
Maros mind ballag kőről kőre,
A Petőfi sírkőre –
Bejárja a Barcasági síkot,
Megfújja a tárogató sípot.
Szép éjszaka felkel a nagy tábor -
Bocskai, Rákóczi, Bethlen Gábor-
Addig kelnek, míg fent nem maradnak,
Míg egyszer diadalt nem aratnak.

IV. Nyugat szobra
Mit szóljak én mikor szembetör a keleti fény -
Felújul bennem a népem vágya, -
Egészen más volt a szabadság álma,
Testvérünk volt, soha el nem hagyott -
Hűségért kit az Isten áldott.
Volt itt háza, telke elegendő –
Kecsegtette jóval a jövendő –
Védelmeztük török, tatár ellen.
Elrabolták mégis gyűlölettel,
Odavarrták, de a szakadóz a szál,
Szíve-lelke mindnek csak ideszáll.

kedd, július 09, 2013

Dunakeszi (közönségdíj) győztes dala!

A videoklip készítése folyamatban...
Addig is hallgassátok olyan szeretettel amilyennel mi készítettük!
Ének: Szmolicza Vivien
Dal: Loksa Levente
Szöveg: Loksa Levente
Vokál: Beszkid József
Gitár: Rácz Roland
Hangszerelés, keverés: Beszkid József
Homemade recording!

Dunakeszi Dala

Szerzők: Gyombolai Bálint (zene) - Gyombolai Pál (szöveg)
Ének: Feke Pál, Kováts Vera

Gyombolai Bálint - akusztikus gitár
Kákonyi Árpád - zongora, billentyűs hangszerek
Mátray Csanád - elektromos gitár
Miskolczi Márk - basszusgitár
Urbán Marcell - dob
A felvétel a Tom-Tom stúdióban készült Dorozsmai Gergő vezetésével.

vasárnap, július 07, 2013

2013/ 29.hét




Gyergyótölgyes kellős közepében...

Gyergyótölgyes kellős közepében van egy nagy kaszárnya.
Ott székel a huszonegyes vadász parancsnoki szárnya.
Huszonegyes határvadász Horthy katonája,
Mert ő néki széles e világon, sehol nincsen párja.

A kaszárnya széles udvarában nyílik a muskátli,
Sír a kislány, hulldogál a könnye, el sem is akar állni.
Ne sírj, ne sírj te barna lány, büszke lehetsz rája,
Bús szívednek egy huszonegyes vadász a hűséges párja!

vasárnap, június 30, 2013

2013/ 28.hét

Pósa Lajos: A HAZÁÉRT

Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,
Még a féregtől se fordítod el arcod,
Látod a jövendőt csakúgy, mint a múltat,
Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat,
Nemzetek sorsát intézed egedbűl,
Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:
Függjön tekinteted a mi szép hazánkon,
Minden porszemére tőled áldás szálljon!

Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,
Minden talpalatját megáztatta vérünk.
Őseink porából fakad itt a fűszál,
Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.
Századok keservét hordozza a szellő,
Honfigyász az égen a fekete felhő,
Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt –
Óh nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat!

Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak,
Parancsolj, Uram, az égi madaraknak:
Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan
Sírjaikon szerte a magyar hazában.
Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot,
Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott!
Kegyeletes utód szórja be virággal
S tanuljon a portól századokon által.

Áldd meg, kik javát munkálják a honnak,
Hírnevén, örömén híven fáradoznak!
Gyújts lelkükben erős, tündöklő világot!
Lehelj a szívükbe olthatatlan lángot!
Hadd mutassa e két égő fáklya fénye:
Hol van a haladás nemzeti ösvénye.
És ha megtalálták: útjokat ne fedd el!
Igazítsd a célhoz szent segedelemmel!

Add, hogy virágozzék békén Magyarország,
Ragyogja be földjét az arany szabadság.
Hegyei közt boldog népnek dala zengjen,
Messze róna síkján sárga kalász rengjen.
Sátoros erdőben szapora vad járjon,
Ízes hal cikázzék gyöngyöző hullámon.
Mesterség, művészet, tudomány fejlődjék,
Szálljon a hazára koszorú, dicsőség!

És ha vész fenyeget, harsona megharsan:
Kardjaink élére szállj zúgó viharban!
Csapj le, mint a villám, ellenség hadára!
Ne érezze sarkát szép hazánk határa!
Szállj, mint eleven tűz, lobogással égve,
Honszerelem gyanánt mindnyájunk szívébe!
Bátoríts, vezérelj tartós diadalra!
Szabadság Istene, vigyázz a magyarra!

vasárnap, június 23, 2013

2013/ 27.hét

Az én népem, a székely nép,
Tagbaszakadt, eleven, ép.
Arca derűs, szeme ragyog,
Még akkor is, ha benn sajog.
Ős hagyomány rég azt tartja,
Hogy a hunok büszke sarja,
Ő volt mindig szent hazája
Határvédő katonája.
Szíve tiszta, lelke nemes,
Bárki előtt nyílt, egyenes.
Jusson akármilyen térre,
Sohse hajlik meg a térde.
De ha munka várja, hívja,
Neki görbül, ahogy bírja.
És ha sokszor sziklán szánt is
Megél még a jéghátán is.
Nemcsak kezeli az ekét,
Csinál szőttest, cifra zekét,
Megépíti csinos házát,
Galamb búgós szép portáját.
Élősködtek sokan rajta
S bizalmát könnyen nem adja,
De, ha szívéhez juthattál,
Beteggé tesz, úgy megtraktál.
Vallásos és becsületes,
Szóban, tettben épületes.
Ok nélkül nem jár a szája.
Kontraktus a parolája.
Tépázza a sors haragja,
Segít azon a furfangja:
Mit nem bír meg a kezével,
Megcsinálja «két eszével.''
Hogyha örvend, vagy szíve fáj,
Dala, nyelve csupa bűbáj,
öltözete, ős szokása
A dicső múlt ragyogása.
Ilyen derék nép a székely .

Fülei-Szántó Lajos

vasárnap, június 16, 2013

2013/ 26.hét

Nyirő József végső fohásza a magyarságért

"Tégy velem, amit jónak látsz, de áldd meg ezeket a magyarokat és minden magyarokat, fizess nekik bőségesen, mindig rajtuk és sorsukon legyen a szemed, vezesd vissza újra szép Magyarországba, az örömnek és békességnek elveszett világába s mondd meg a búzának, hogy kétszeresre nőjön számukra, tanítsd meg a madarat nekik dalolni, törüld le a pusztulás, szenvedés és halál ítéletét a homlokukról, ne engedj egyet is elveszni közülük, aranyként csengjen a drága anyanyelv ajkukon, virágozzanak ki nagy magyar erények, és erdők fái, szűnjön meg minden igaztalanság és áldás fakadjon számunkra minden elejtett vércseppből és verejtékből.

Értük legyen minden gyötrődésem, és elviselni négy embernek is sok szenvedésem.......

Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ...

vasárnap, június 09, 2013

2013/25. hét

Petőfi Sándor: MAGYAR VAGYOK

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl. Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
(Pest, 1847. február.)
.

vasárnap, június 02, 2013

2013/24. hét

Petőfi Sándor: SZÜLŐFÖLDEMEN

Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár.”
Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
„Cserebogár, sárga cserebogár.”
Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már...
„Cserebogár, sárga cserebogár”... – –
(Félegyháza, 1848. június 6–8.)

vasárnap, május 19, 2013

2013/22. hét

Több ezer fenyő áll az öreg Hargitán,
Székely zászló lobog évszázadokon át.
Hirdetve a székelyek szent üzenetét,
Csaba királyfi csillagösvénye még él.

Bitorolhatják a földünket mások,
Tilthatják szokásaink, ti ott álltok.
Büszkén nézve a kék ég kapujára,
Hallgatva csendben Csíksomlyó harangjára.

Maroknyi Székely, büszke, nemes nemzet,
Szűz Mária, édesanyánk tekintete mellett.
Idők s eszmék előttünk s mögöttünk,
Székely zászló lobog, szívünk dobog.
Székely Himnusz örök s tisztán harsog!

2013/21. hét

Arany László:
A HUNOK HARCA


Sietős munkája lehet a világnak,
Mindenki farag, fúr, kalapál, fut-fárad;
Sürög-forog a nép az egész föld hátán,
Éhes tömegekben ide-oda árad;
Csak te, jó magyarom, te maradsz a régi,
Bomolhat a világ, oda sem nézsz néki,
Ha veszély nincs rajtad, ha tatár nem kerget,
Bizony a gyors tettvágy most sem igen sürget,
Verseny heve nem bánt, munkavágy nem sarkal,
Mit bánod akárki akárhova nyargal;
Sőt nyugodalmadban tán észre se vetted,
Micsoda ellenség leskődik mögötted.
Hogy verne le tollal, tiporna le pörrel
Hős Eduard Kattner, vitéz Franz von Lőher,
Hogy költi holt híred, hogy lesi a veszted,
Iszonyún fölborzolt tollal hogy ijesztget,
S huhogja, - fölülvén a kakasülőre:
"Haldoklik a magyar, miénk lesz a bőre."
De nem úgy, hős baglyok, még ne olyan fönnyen!
Az ilyen népirtás nem megy olyan könnyen.
Bár ontana tintát Lech-etek és Spree-tek,
Százszor keserűbbé sürülne epétek,
Bár, mint stymphalidák tollainak szála,
Valahány tollatok csupa nyillá válna,
S vaskos csataménné vessző-paripátok:
Ti ugyan nyugtunkból föl se zavarnátok.
Más harcot is éltünk, más szelet is láttunk,
Más nép volt ősötök, kikkel szemközt álltunk,
Mert régi viszály ez: faj vivja faj ellen,
Örökölt adáz harc, kiegyenlíthetlen.
Száz ivadék jő-megy, löki egymást sírba,
E küzdelem átka van róla megírva:
Változik alakban, de nem fogy erőben,
Nincs kezdete multban, sem vége jövőben;
Eredete titkát senki föl nem nyitja,
Ezer meg ezer év rétege borítja;
S hol a hagyományok fénye is kialszik,
A puszta homályból, a levegő égből
Harsona-zaj, kürtszó, hadi lárma hallszik.
Mikor ama zord hős, ura hunnak, gótnak,
Bálványa keletnek, ostora nyúgotnak,
Viharos néptenger szigonyos Neptunja,
Mikor nagy Attila szemeit behunyta,
S vele sírba tették az isteni kardot,
Mellyel egész földrészt remegésben tartott
Az uratlan nép, mely addig az ő fékén
Moccanni se merve összelapult békén,
Hun, alán, gót, svéd faj, gepidák, herúlok,
Mint riadó ménes egymásra tolultak,
Míg újra csitulván, mint víz az olajtól,
Atyafi törzsekben vált ki faj a fajtól,
S a szerteriadt nép rémült zavarából
Két részre verődött két iszonyú tábor
S kiki önvérével, itt hunok, ott gótok,
Netád vize mellett egymásra csapódtak.
Milyen özön volt az, milyen emberirtás,
Hol egész nemzedék önmagának sírt ás;
Harc, hol a megholtnak sem volt menedéke,
Harc, mit a síron túl sem követett béke.
Diadal nem végzé, halál szét nem vágta,
Túlélte az éltet gyűlöletök átka,
S mikor élő már több nincs a csatatéren,
Aki sebért sebet s vért váltana véren,
Csak a letarolt rend hever szanaszélyel,
S a nagy temetőre leborul az éjjel
Im a csatasíkról fölfakadó pára,
Mint darabos ködfolt lengvén, idomulván,
Emberi formákat kezd venni magára.
Eleinte szállong, viszi a szél kénye,
Majd tömörebbé lesz foszladozó lénye,
Nem vesz erőt a szél otromba alakján,
Köd leple kiduzzad izmosodó tagján,
Már önerejével nyomul a magosba,
Ruganyos léptekkel levegőt taposva;
Metszi a híg étert karja, feje, válla,
Mögötte lobogva huzódik uszálya,
S mint ha kilőtt nyílnak zizeg éles tolla,
Süvölt a lég, amint nyilaló röptében
Előre feszített pallosa széttolja.
És párolog a tér szerte közel-távol,
Csupa hős válik ki az üres párából;
Minden szakatag köd repülő harcossá,
Lenge alak válik marcona izmossá,
Seregökkel a lég népesedik gyorsan,
S új zaj riad ott fenn, tárogató harsan,
Kavarognak, zúgnak, mint mikor a fegyver
Pihenő nádasból vad madarat felver.
Majd csapat és had gyűl, szállva alább-fellebb,
Egymásra toluló két viharos felleg.
A tömeges, súlyos, sűrű csatarendtül
Erőlködik a lég, meginog, megzendül,
Mint jégrianásnak csengő repedése;
Vagy viharos égnek haragos zengése.
Mert nem csatarend az, oszloposan fejlő,
Csak kavarog, kóvályg két eleven felhő,
Nincs terv, nincs vezető, ki parancsát adja
Tömegekben mozdul a levegő hadja,
Öntehetetlenül, végzetes ösztönben,
Mig összecsapódnak egy bonyolult tömbben,
Mely idomul, hömpölyg, se árnya, se fénye,
Örökös bomlásban szakadoz szét lénye;
Bár az alak ember: nincs húsa, se csontja,
Testébe ütött kard vérét ki nem ontja,
Átverheti a nyíl, mint az üres léget,
Küzdő erejének nem vet vele véget;
Ha kétfele vágják, két tagra oszolva
Folytatja tusáját, ujjá alakulva;
Nincsen olyan bennök, mit meg lehet ölni,
Nem halni születtek, csak dúlni, gyűlölni.
S nem látva halottat, nem félve haláltól.
A düh nem irtózván a vér iszonyától:
A tehetetlen harc maga-magát szítja,
Had hadat űz, egymást nyomja, veri, győzi,
Alul ostromolja, felülről tetőzi,
Felhőkbe szorítja, földig letaszítja;
Néhol kiszakadnak, küzdve ketten-hárman,
Tova elszáguldnak, majd vissza lehullnak,
Újra elenyészvén a tömeges árban,
Máshol gubalyonként átölelik egymást,
Karukon, mellökön, derekuknál fogvást,
S a tehetetlen tömb, a lég magasábul,
Küzdve esés közt is, a földig aláhull,
Itt szétszakad ismét s föl, visszacsapódik,
Kettes-hármasával harcát tovább víjja,
S mint a levegőben veszekedő héja,
Űzi, veri egymást, felhőkbe furódik,
El, tova, végetlen, föl egész a holdig.
Lent pedig a földön, a dult csatatéren
A holt tetem e zajt hallja, de nem ébren;
Látja, mi ott fönn foly, noha behunyt szemmel,
Érzi, miként harcol szelleme szellemmel,
Neki e rém-látvány egy iszonyú álom,
Szelleme fönn harcol, de teste nem ébred
Amaz örök éjből, mit a halál rá nyom;
Mint néha az alvó, akinek, álomban,
Lelke tusakodik szörnyű izgalomban,
Hasztalanul óhajt serkenni tudatra,
A szökevény lelket hasztalanul hívja,
Fogva van az, nem bír hüvelyéhez térni,
Álma varázsterhét lerázni nem bírja,
De az élénk kíntól, mit gonosz álom fest,
Vergődve vonaglik a tehetetlen test.
Delejes ár ömlik csontja velőin át,
A szellemi harcnak érzi egész kínját,
Őt égeti a seb, őt üti át kopja
Ideges rángással összeszorul jobbja,
És minden izében remeg a látványtul,
Hang akadoz torkán, idege megrándul,
S vergődve vonaglik - míg eljön a hajnal,
Szétverni az éjnek ködeit és árnyát,
S had eloszlik, zaj szűn, harc kihal s a síkon
Az enyészet ismét kiteríti fátylát.
De azon éj óta, mint örök igézet,
Marad e két népen az iszonyú végzet,
Hogy soha gót s hun közt ne lehessen béke,
Küzdjön a két fajnak minden nemzedéke,
Örökösön egymást támadva, gyötörve,
Leveretve százszor, soha meg nem törve,
S bár a kimerült test lankadva lerogyjon,
Szellemök egymástól nyugodni ne tudjon,
Életöket folyvást fenekedve töltsék,
Éjöket, napjokat zaklassa gyülölség,
Ha az egyik nyugszik, verje föl a másik,
Erejök fogytáig, lélekszakadásig.
A harc foly azóta, földön, levegőben,
Volt bizony a hun faj sokszor kiveszőben,
Néha csak egy-egy folt, besnyő, palóc, székely,
Félre hegyek mélyén bújva menekvék el,
De szorongó harcát, felhők magasából,
Figyelemmel nézte amaz őrző tábor,
S ha erejök lankadt, ha bizalmok csüggedt,
Ha életök már csak imádságon függött,
Akkor riadó kürt harsog megin ott fön,
S védő seregével Csaba vezér megjön,
Szállva alá a menny ívezetes hidján,
Amaz örök mívű, fényes Hadak-útján,
Védve marok népét, már-már kiveszőket,
Míg messze keletről, újabb hatalommal,
A magyar is eljött megmenteni őket.
Jött legutolsónak, faja közt legvégül,
S rá maradott e harc súlyos örökségül,
Folytatja azóta, se nyeri, se veszti,
Soha nem végezvén, mindig elül kezdi:
Folytatta csatában, bajnoki fegyverrel,
Folytatja, ha szükség, ravasz, álnok csellel.
Néha vérontással, majd tinta özönnel,
Néha igen nyájas krokodilus-könnyel.
Néha reánk törtek irtani, pusztítni,
Máskor vad fajunkat szépen finomítni,
Mosolyos jósággal, békés olajággal,
Kínálva bennünket csupa boldogsággal.
Im csata és fegyver más alakot ölte,
Levegőből a harc rég lejutott földre,
Majd nyilt csatasíkról beszorult fal közzé,
S most ujra alább száll, le a föld gyomrába,
Bányák üregébe, gépek odujába.
Nem is a lőpor küzd, jobban küzd a kőszén,
Nem fellegek ormán, de kazánok gőzén,
Otromba kürtőkből kigomolygó füstben,
Mozdonyok öblében, katlanokon, üstben,
Ott jön a hódító, nesztelenül, rejtve,
Egy ujjal sem bántva, egy szitkot sem ejtve.
De ha zsibbadt álom szállott a magyarra,
Ha szunnyadt erélye, ha lelankadt karja,
Felriadt egy szózat, amaz ősi szellem:
Talpra magyar, ébredj! nyakadon az ellen.
Oda vigyázz, ott légy, most vagy soha, rendben
Hol ama munkásraj közeledik csendben,
Ki nem éget-pusztít, nem öl és nem sarcol.
De kemény munkával szótalanul harcol.
Kit nem ijeszt ágyú, kit nem sebez a kard,
Kit hősi vitézség soha vissza nem tart,
Mert nem erővel jön, nem tör be hadastul,
De kitart, tűr, fárad, soha meg nem lassul.
Nem koszorúért vív, nem harci babérért,
De az éhhom készti, küzdeni a létért.
Nem bánt, de eláraszt zord idegen szóval,
Bizvást megy előre, vasuttal, hajóval,
Őt hozza magával a siető mozdony,
Ott van előörse minden kicsi poszton.
Ott ül türelemmel, gyár, huta, gép, hámor
Zugaiban s vés, fúr, dolgozik és számol.
Csáklya, gyalu, pöröly forog a kezében,
Csatarendjök megfér egy-egy kicsi gépben,
Nem alél, nem csügged, ha korán vagy későn,
Izzad koha mellett, kalapácson, vésőn,
Szivós türelemmel vasat is meggyúrja,
Célja felé útját mindig odább fúrja:
Mint hangya seregnek portyáz elül őrse,
S ha ennivalót lát, azt meglepi törzse,
Fészket üt a földben, váj bele tág magtárt,
Folyosókat, cellát, alagutat, raktárt,
És a laza földet addig szedi, bontja,
Míg össze nem omlik aláásott hantja.
Te pedig, ó magyar!... mennyi üres látszat!
Mennyi hiú légvár és mennyi káprázat!
Délibábban úszol, csalfavizű árban,
Mely hol fényben mutat, hol csunya hinárban,
Melyben fenekestől felforgani látszol,
Mi szilárd is rajtad, mind inog és táncol,
A látkör előtted csupa ködben vész el
Félbehagyod munkád lehanyatló kézzel;
Önbizalom csügged, hit, erély megrendül,
Az egész nemzetre zsibbadt, tunya csend ül,
Iszonyú rémképek s mily tétlen ijedség!
Hol van az önhit, mely kétségbe ne esnék?
Ó lesz-e segítőd? Lesz-e, ki megóvjon,
Hogy ez a föltúrt föld reád ne omoljon?
Lebirod-e győzni az összetolúlt bajt?
Jön-e csuda ismét, védeni a hun fajt?
Mint eljőve egykor felhők országából
Fenn a Hadak-útján a szellemi tábor,
Mint földi csatákban Magyarok Istene,
Mint rabigádban is nagy nemzeti szellem,
Mentő hatalommal, nem földi erővel,
Védett beözönlő népek hada ellen...
Elég az álomból! - De bizony nem védett,
El ne higyj valahogy ily mesebeszédet.
Mi megóvott eddig, nem bűv-csuda volt az,
Nem szellemi tábor s holmi külön isten,
De erőd, de kardod, de hazaszerelmed,
Mely vész idejében sutba nem ül resten;
Védett okos ildom, ép, józan, erős ész,
Akarat, mely bátran nagy célja felé néz,
Száz vészt kikerültél, rabigád áttűrted,
Mi hajolt: hajlítád, ami nem: eltörted;
Bölcsen az időkhöz idomulni tudtál,
Ha szunyókáltál is, még el nem aludtál. -
Félre kishitűség: szégyen, ki most retteg.
Jön már az erősb kor: szavak után tettek.
Ál-lelkesedésnek kezd fogyni határa,
Az üres hű-hónak lefelé száll ára;
Kezdj csak te dologhoz, vedd csak magad észre,
Fogd csak ez új fegyvert igazán két kézre,
Leld ki csak a csínyját, tudj vele jól bánni,
A régi hatvágást ezzel is kivágni
S jöhet a hódító, nyiltan avagy titkon,
Tied ez a föld még, te vagy itt még itthon.
1873

vasárnap, május 12, 2013

2013/20. hét

 
Takács Mária:
Magyar vagyok...

Magyar vagyok... és önzőn
Mondom, én magyarnak születtem,
Mert itt ringatták bölcsőm,
És itt élhetek becsületben.

Magyar vagyok... vállalom
Akkor is, ha másnak nem tetszik,
Büszke vagyok... s válaszom:
Büszkeségem egyre növekszik.

Magyar vagyok... és hitem
Erős, mély érzés, nem homokvár.
De nem bízom bárkiben,
Ki tudja, hol az országhatár.

Égbe kiáltom, hallhasd,
Magyar vagyok kicsiny hazámban,
Kell, hogy hangomat hallasd,
Hittem anyámban és apámban.

Ébredjünk fel végre már,
Mert fetrengünk csak rothadásban,
Nézd, mily gyönge kártyavár,
Hát ne segítsd a roskadásban.

A szíved legyen nyitott,
Magyart ne származásban keress,
Nem lehetsz oly bigott,
Hogy jóérzést imával temess.

Magyar vagyok... fogadd el,
Kis hazámban egy érző magyar,
S bár hajónk csak vesztegel,
Várom, hogy végre vihart kavar.

vasárnap, május 05, 2013

2013/19. hét




Erdély induló

Felhangzott a szó, zeng az induló,
Győztesek megint, régi zászlaink.
Nézd a gúnyhatárt, széttiporva már,
Várnak újra mind, ősi bérceink.

Édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk,
Győz a szittya fergeteg, a rohanó sereg!

Lépteink nyomán, fenn a Hargitán,
Völgyeinkben lenn, tornyok hangja zeng.
Már semerre sincs átkozott bilincs,
Énekeljetek, völgyek és hegyek!

Édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk,
Győz a szittya fergeteg, a rohanó sereg!

vasárnap, április 28, 2013

2013/18. hét

BERZSENYI DÁNIEL
A magyarokhoz I.

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;

Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -

Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.


A magyarokhoz II.

Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
A népek érckorláti dőlnek,
S a zabolák s kötelek szakadnak.

Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
A bölcs tanács s kormány figyelmén
Állni-tudó legyen a habok közt.

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt hiressé.

vasárnap, április 21, 2013

2013/17. hét

Aranymiatyánk

Virágszombaton este, Mária fiát kérdezte:
Jövő héten mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?

Virágvasárnapján, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, király leszek,
A Jeruzsálemba bémejek.

Hát Nagyhétfőn, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, beteg leszek
A templomba nem mehetek.

Hát Nagykedden, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, vándorolok,
Az utcákon le s fel járok.

Nagyszeredán, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, hamis Judás
Éngem harminc pénzért elád.

Nagycsütörtökön, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Anyám, Gecczemányi kertbe
Felmejek az olajok hegyikbe.

Jézus Geczemányi kertbe,
Fenn az olajak hegyikbe
Térgyenállval imádkozik
Piros vérrel izzadozik.

Nagypénteken, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám, egy keresztre
Fel leszek én majd feszítve.

Ha a kereszt alatt leszek,
Szent kezedvel el nem érhetsz,
Szent kezedvel el nem érhetsz,
Szűz ölödbe le nem tehetsz.

Hát Nagyszombaton, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz szenvedni?
Akkor, anyám koporsómba,
Bészálok a gyászos síromba.

Húsvét napján, mit fogsz tenni,
Szent fiam, mit fogsz művelni?
Akkor, anyám feltámodak,
Mennyországban uralkodak.

Húsvét után ötven napra,
Piros pünkösd hajnalára,
Elküldöm a vigasztalót,
A fehér színű galambot.

Pünkösd után nyócvan napra,
Nagyboldogasszony napjára,
Felviszlek a mennyországba,
A mennyei boldogságba.

csütörtök, április 18, 2013

Debrecen Megyei Jogú Város Himnusza 2milliós Kölcsey ösztöndíjból

„A pályázat célja a debreceni intézményes zeneoktatás létrejöttének 150. évfordulója tiszteletére egy olyan dal és a hozzá kapcsolódó produkció elkészítése volt, amely megjeleníti a kortárs zene és a debreceni zenei élet sokszínűségét, különböző zenei stílusok ötvözésével, alapvetően a pozitív európai, magyar és debreceni értékek felmutatásával, tükrözve a jelenkor hangulatát.”
http://civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/itt-van-debrecen-himnusza/0418141606

vasárnap, április 14, 2013

2013/16. hét

Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna), HITVALLÁS

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!

vasárnap, április 07, 2013

2013/15. hét




Ady Endre: A grófi szérűn

Nyár-éjszakán a grófi szérün
Reccsen a deszka-palánk
S asztag-városban pirosan
Mordul az égre a láng.
Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
Nincs párja, napja, neve.
Fut, reszket a riadt mezőn
Az égő élet heve.

Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
Lompos, bús kutya csahol.
Az egész táj vad fájdalom.
S a gróf mulat valahol.

Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
„Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?”

„Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.”

„Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.”

S mégis, amikor jön a reggel
S pernyét fújnak a szelek,
A grófi szérün ott zokog
Egy egész koldus-sereg.

Siratják a semmit, a másét,
- A gróf tán épp agarász -
Érzik titkon, hogy az övék
E bús élet s a kalász

vasárnap, március 31, 2013

2013/14. hét

Sértő Kálmán: Kolozsvár

Szomorúan jár-kel benned a költő,
Sok régi búja mélyből felfakad,
Már alig hitte, hogy meglátja benned
A sziklaerős, ódon házakat.
Ha véletlenül kalapom is lenne,
Mint másoknak van, levenném ma itt,
Mert akkora öröm és gyász van bennem,
Hogy azon még a sírás sem segít...
Beteg vagyok, már közel a halálom,
De megköszönöm, édes Istenem,
Hogy Mátyás szobra előtt meghajthattam
A letisztelgő, őszülő fejem.
Nem is tudom, hogy hány Mátyás kellene
Ma ide, s mennyi férfi, mennyi kard,
Mert siratni kell bizonytalanságban
A roppant hős, de maroknyi magyart...

vasárnap, március 24, 2013

2013/14. hét




Az Árpádok elődei
Az Árpád-ház családfája
A Turul nemzetség



Nimród és Ankira nemzette Hunort és Magort,
Hunor nemzette Bort,
Bor nemzetségéből származott Dama,
Dama nemzetségéből származott Keled,
Keled nemzetségéből származott Kear (Kér),
Kér nemzetségéből származott Belér,
Belér nemzetségéből származott Kedár,
Kedár nemzetségéből származott Otumor,
Otumor nemzetségéből származott Tarkas,
Tarkas nemzetségéből származott Bendefard,
Bendefard nemzetségéből származott Bokány,
Bokány nemzetségéből származott Csanád,
Csanád nemzetségéből származott Buda,
Buda nemzetségéből származott Beztur,
Beztur nemzetségéből származott Mike,
Mike nemzetségéből származott Mikes,
Mikes nemzetségéből származott Ombud,
Ombud nemzetségéből származott Kölcse,
Kölcse nemzetségéből származott Levente,
Levente nemzetségéből származott Lél,
Lél nemzetségéből származott Zámur,
Zámur nemzetségéből származott Zombur,
Zombur nemzetségéből származott Balug,
Balug nemzetségéből származott Bulcsu,
Bulcsu nemzetségéből származott Zulta,
Zulta nemzetségéből származott Berend,
Berend nemzetségéből származott Kadicsa,
Kadicsa nemzetségéből származott Upas,
Upas nemzetségéből származott Ethei,
Ethei nemzetségéből származott Szemény,
Szemény nemzetségéből származott Torda,
Torda nemzetségéből származott Bendeguz,
Bendeguz (Bende-khus) nemzette Etelét, azaz Atila királyt,
Atila király nemzette Csaba királyfit,
Csaba (Chabad meghalt 514-ben) fiai Ogurd és Muagyer,
Ogurd uralkodott 514-től haláláig 518-ig,
Muagyer uralkodott 519-től, meghalt 568 körül,
Balug (Balakh) uralkodott 570-től, meghalt 610 körül,
Upas, Muagyer dédunokája, uralkodott 710-től, meghalt 750 körül,
Csaba (Upas fia) uralkodott 750-től, meghalt 782 körül, fiai:
Ed (kvorezni nőtől) uralkodott 784-től, meghalt 790 körül,
Edemen uralkodott 790-től, meghalt 809-ben,
Ügek uralkodott 810-től, meghalt 844 körül, fiai:
Előd (Eleud) uralkodott 845-től, meghalt 861 körül, fia Emesétől:
Álmos, született 819-ben, uralkodott 862-től, meghalt 893-ban, fia:
Árpád, a honvisszafoglaló, született 840 körül, uralkodott 892-től, meghalt 907-ben,
Árpád fiai: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas, Zolta,
Zoltán fejedelem nemzette Taksonyt,
Taksonytól származott Géza (Geysa) fejedelem,
Géza Gyula leányával, Sarolt-tal nemzette Vajk fiát,
Akit Istvánnak kereszteltek át, és 1000-ben keresztény királlyá koronázták.

2013/13. hét

Jól van dolga a mostani huszárnak

Jól van dolga a mostani huszárnak,
Nem kell szénát kaszáljon a lovának,
Mert a széna porcióba van kötve, van kötve, de van kötve,
Gyere rózsám, tedd a lovam elébe!

Édesanyám, ki a huszár, ha én nem?
Ki nyergeli föl a lovat, ha én nem?
Fölnyergelem aranyszőrű lovamat, lovamat, de lovamat,
Lerúgatom véle a csillagokat.

vasárnap, március 17, 2013

2013/12. hét

 
Ábrányi Emil : MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKÉN
I.
Minden napot megáldjon a teremtő,
Melyben nem ér bennünket semmi rossz,
De azt legjobban - mind a két kezével
Mely téged, nagy nap, nékünk visszahoz;
Igaz, hogy már csak emlék vagy. Letüntél,
És helyedet rég elfoglalta más.
De ami szent, idő nem árthat annak:
Vallássá lesz, mint a feltámadás.

Forró lelkekből fölcsapott az érzés,
S a bús országot fény ragyogta be;
Önként fakadt föl, mint ahogy tavasszal
Virágot hajt a föld meleg szive.
Erőszak nem dúlt, bíbor vér nem ömlött,
Tűz nem rombolt békés házfödelet:
Nem lángolt más, csupán a mámor pírja,
Mint hajnalfény az ébredők felett.

Szabadság napja volt e nap, sugárzó
Tört láncokon s eggyé forrt szíveken!
A napnak is van foltja, ámde abban
Nem volt mocsoknak egy paránya sem.
Megváltozott mintegy varázsütésre
Az addig önző, törpelelkü kor;
Emelkedett mindenki: félistenné
Vált a nemes, - és polgárrá a pór!

Amit ma tán sokan nem értenek már,
Vagy nem hisznek, megtörtént a csoda:
Nem volt különbség gazdag és szegény közt,
Együtt örült kunyhó és palota.
Mint a keresztség első századában
Minden hivő egymás testvére lett:
Nálunk is! Azt Jézus müvelte és ezt
Másik megváltónk: a honszeretet!

Szép március! Ihlesd meg a szivünket,
Szabadságoddal hadd legyen tele!
Reszkessen át valónkon, mint a napfény,
Mint ibolyáid édes fűszere.
Sértés, viszály, gyűlölködés ne bántson.
S ha van sebünk, mely fájó tűzzel ég,
Takarjuk azt el! Egy-egy ölelő kar
Hadd fogja át, mint élő kötelék!

Mindaz, mi szép volt és fenséges akkor,
Lelkünkre hasson és emelje föl!
Igy látva minket, még az ellenség is
Egy percre bár - feledje, hogy gyülöl.
Tanulja meg tisztelni nemzetünket,
Népünk előtt emeljen kalapot.
Testvéri láncban, jertek, ünnepeljük
E legdicsőbb, e fényes, nagy napot!


II.

Nincsen ott örök tél, hol nap heve lángol;
Hosszú fagy fölenged izzó sugarától,
S koszorúját hozza rózsás kikelet.
Csüggeteg lemondás örökös, zord rabja
Nem lehet a szív sem, - míg szabadság napja -
Visszatérsz: ragyogni nemzetünk felett!

Róma rabszolgái egy napot megűltek
Lánctalan vígsággal: lakomára gyűltek
S a gyönyört, a mámort itták szabadon,
Aljas napi gondot, rút viszályt feledve:
Igy merül a lelkünk emlékezetedbe,
S álmodunk nagyságról a Te napodon!

Az idő mély tenger: a jogos, a téves,
A nagy és a hitvány egyaránt belé vesz,
Buborékként pattog élet, esemény...
De te úgy állsz benne, mint a gránit-szikla,
És magányos sasként száll föl csúcsaidra
Egy-egy hozzád méltó sóhaj vagy remény!

Te, ki láttad folyni Caesar gőgös vérét,
S két táborba verted Róma szenvedélyét:
Testvérré te tetted a pártos magyart.
Tetszhalott egysége új tettekre éledt,
És a végromlásban még erősebbé lett,
Tömörebb a láncnál, mely húsába mart!

Soha föl nem támad Magyarország népe,
Ha te akkor nem vetsz lángot a szivébe,
Hogy a Golgothán is védje igazát.
Szent lélek szállott így az apostolokra...
Ki honáért nem halt, vándor-botját fogta,
És hirdette buzgón, híven a hazát!

Európa bámult a maroknyi népen,
Mely hőssé lett harcán, naggyá börtönében,
S hóditott gyászával, amikor bukott.
Győzőjét, bakóit nyíltan megvetette,
De a bujdosókat vállaira vette,
S meghordozta büszkén Kelet és Nyugot.

Nagy idők nagy napja! Megbecsűljünk téged,
Mint a legtündöklőbb, legdrágább emléket,
Mely a multból intő például maradt.
Valahányszor jössz a tavaszodó évvel,
Úgy köszöntsünk téged, lelkünk gyönyörével,
Mint a tűzimádó a napsugarat!

Legyen a magas hit új feltámadása
Az a kor, mely most jön! Lelkesedve lássa
Márciusnak egy új, még szebb iduszát!
Ami most csak emlék, legyen újra tetté,
Tavaszi viharrá, üde fergeteggé,
Mely tisztítva száguld a világon át!

vasárnap, március 10, 2013

2013/11. hét

Huszárgyerek, huszárgyerek?

Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot,
Az oldalán, az oldalán csörgeti a kardot.
Ha csörgeti, hadd csörgesse, pengjen sarkantyúja,
Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója.

Falu végén, falu végén szépen muzsikálnak,
Oda hívnak engemet is magyar katonának.
Be is állok a verbunkba, ha már verbuválnak:
Elmegyek a pajtásimmal vitéz regrutának.

Szép a huszár, szép a huszár, felül a lovára,
Aranymente a hátára, kard az oldalára,
Virágcsokor a csákóján, úgy megyen csatába:
Ne sírj rózsám, megtérek még a szabad hazába!

vasárnap, március 03, 2013

2013/10. hét

A rózsám de csinos...

Bevonult az édes rózsám katonának,
Szüksége van két karjára a hazának.
Nem búsulok, a mundérban mikor látom,
E nótával a szívembe belezárom.

A rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.
Hazáját szereti, babáját öleli,
Bátran indul a csatába.
A banda muzsikál, reng a föld, ha lép.
Sok édes kicsi lány szíve érte ég.
Mert a rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.

Ha elmegy a századával a csatába,
Piros Rózsát tűzök fel a zubbonyára.
Megfogadom soha se lesz más a párom,
Hős katonám hűségesen hazavárom.

Mert a rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.
Hazáját szereti, babáját öleli,
Bátran indul a csatába.
A banda muzsikál, reng a föld, ha lép.
Sok édes kicsi lány szíve érte ég.
Mert a rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.