Flórián Csaba: REKVIEM
csángók székelyek ma-gyarok akár a tiltott é-nekek csak suttogva
csak a bérceken katla-nok mélyén mégis dél-
cegen a felégetett partokon mostoha partokon árvalányhajjal szemükből felénk intenek dolgos tegnapok néma századok s hol kézhez símul fű fa madár esténként árnyék oson s ökölbe menekül a mosoly csitt te csillagszemű gyermek még meghallják a vadak itt még az utcára
szórt hamunak is ára
van s a házban a fala-kon az emlékek fájók
Bukovina Bácska Bákó de mindig hűen szolgá-lók de nem szolgalel-kűek testvéreim csángók székelyek kik hordták talán hordják
az előregyártott szabadság
kényszerzubbonyát.
Olyan verseket, dalokat helyezek el ide, amelyek segítik az igazi magyarok visszajövetelét, a honi magyarok segítése érdekében. Olyan honlapokat helyezek a linkek közé, amelyek véleményünk szerint nincsen benne hazugság, csak teljes IGAZSÁG!
vasárnap, november 24, 2013
kedd, november 12, 2013
vasárnap, november 10, 2013
2013/ 47.hét
Móra László: Magyar zászló
Szeressük a hófehér színt,
Szeressük a zöldet,
Szeressük a piros vértől
Ázott magyar földet.
Mert a piros, fehér és zöld
Magyar zászlónk színe,
Benne fénylik, benne ragyog
Dicső múltunk híre,
Hősök arany szíve.
Szeressétek ezt a zászlót,
Híven szeressétek.
Fonjatok rá hőstettekből
Új koszorút, szépet!
Hadd lengje be dicsőséggel
Kárpát ősi ormát
És hirdesse, hogy feltámad
Szép Magyarország,
Régi Magyarország...
Címkék:
Magyar zászló,
Móra László,
vers
vasárnap, november 03, 2013
2013/ 46.hét
Totth Jenő: Pereg a dob
Pereg a dob, lassan pereg...
gyászol az ég, a föld remeg,
s mert fáj, a felhőtakaró
esőt sír, hiszen sírni jó,
vagy jéggel veri a vetést
s gyászból szül újabb szenvedést.
A föld halált hord, vagy csodát...
életet, 'mit csak Isten ád.
Pereg a dob, lassan pereg...
a barna gyászmenet felett
fáradtan bukik le a nap,
'ki mint vetett, úgy is arat...
és gördül már az ágyútalp,
amelyen ezer diadalt
temetnek el, a sír felé
viszik, s a föld is fáj belé!
Amint a dob lassan pereg,
némán állnak az emberek
a sír szájánál, s benne, lenn,
te fekszel, árva nemzetem...
Győzött az ármány? El lehet
temetni ezt a nemzetet,
bár él, remél s a szíve ver,
'mint csonka testtel itt hever?
Világ! Nem temetheted el,
hiszen kiontott vérivel
szent minden talpalatnyi föld,
mely reng inkább, nehogy megöld!
Mert véd az Úr és Földanyánk
Kárpát ölében vár reánk,
legyünk hű fiai megint
és az Úr áldón ránk tekint.
Pereg a könny, lassan pereg...
Trianonban fél-emberek,
fél-ördögök ásták a sírt...
mégis, szívünk mindent kibírt
és most is él, hisz és remél
itt, Babylon vizeinél,
s otthon, míg egy is hű marad,
hívjuk, Csaba, szellemhadad!
Pereg a dob, lassan pereg...
gyászol az ég, a föld remeg,
s mert fáj, a felhőtakaró
esőt sír, hiszen sírni jó,
vagy jéggel veri a vetést
s gyászból szül újabb szenvedést.
A föld halált hord, vagy csodát...
életet, 'mit csak Isten ád.
Pereg a dob, lassan pereg...
a barna gyászmenet felett
fáradtan bukik le a nap,
'ki mint vetett, úgy is arat...
és gördül már az ágyútalp,
amelyen ezer diadalt
temetnek el, a sír felé
viszik, s a föld is fáj belé!
Amint a dob lassan pereg,
némán állnak az emberek
a sír szájánál, s benne, lenn,
te fekszel, árva nemzetem...
Győzött az ármány? El lehet
temetni ezt a nemzetet,
bár él, remél s a szíve ver,
'mint csonka testtel itt hever?
Világ! Nem temetheted el,
hiszen kiontott vérivel
szent minden talpalatnyi föld,
mely reng inkább, nehogy megöld!
Mert véd az Úr és Földanyánk
Kárpát ölében vár reánk,
legyünk hű fiai megint
és az Úr áldón ránk tekint.
Pereg a könny, lassan pereg...
Trianonban fél-emberek,
fél-ördögök ásták a sírt...
mégis, szívünk mindent kibírt
és most is él, hisz és remél
itt, Babylon vizeinél,
s otthon, míg egy is hű marad,
hívjuk, Csaba, szellemhadad!
Címkék:
Pereg a dob,
Totth Jenő,
vers
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)