hétfő, június 21, 2010

2010/26. hét

Lengyel Károly: Ott ahol éltet a négy folyó

Most a rónák nyár tüzében ring a délibáb.
Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ.
Dombok ormain érik már a bor.
Valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor.
Zöld arany a pázsit selyme, kék ezüst a tó.
Csendes éjjen halkan felsír a tárogató.

Ott ahol éltet a négy folyó,
megtalál testvéri szó.
Ott ahol a felhők lába még elér,
ezredévről hoz ma hírt a szél.
Szól a kürt az ősi várfokán,
elringat a magyar táj.
S minden szent helyünkre újra száll,
vigyáz ránk a magyar turulmadár!

Kárpáthazát újra kerít, szállnak fellegek.
Fellobbannak az őrtüzek, csillogó szemek.
Még az eget is, öröm jár át,
Szép országunk szíveibe Szent Korona száll.
Szebb lesz a nyár, szebb az ősz is, szebben hull a hó.
Minden házon piros, fehér, zöld a lobogó.

Ott ahol éltet a négy folyó,
megtalál testvéri szó.
Ott ahol a felhők lába még elér,
zeng a dal, lelkekben újra ég.
Szól a kürt az ősi várfokán,
Átölel a magyar táj.
S minden szent helyünkre egyre vár,
újra hív a magyar turulmadár!

Ferencváros, 2009. október 28.

2010/25. hét

Szabó László Dezső: Ébredj végre magyar!

Ötven éve, hogy a pesti srácok,
az utca népe lerázta bilincsét,
és tankok elé dobta életét.
Életét, legnagyobb kincsét…
Ötven éve… és most hol tartunk?
Hol vagy szerelmes Forradalmunk?!

Ma a szabadság furcsa léte
gyöngyözik fáradt homlokunkon;
ma már nem a szovjet hízik
szocialista nyomorunkon.
Ötven éve… és most hol tartunk?
Hol vagy szépséges Forradalmunk?!

Ma kendőzetlen rabol a tőke,
úgy fosztogat, ahogy akar,
nincs védelem és nincs menekvés,
csak tehetetlen agyzavar.
Ötven éve… és most hol tartunk?
Hol vagy gyönyörű Forradalmunk?!

Ébredj magyar!
Nem érzed, hogy lenyúlnak?
Nem látod, mesteri kezek
rád mosolyogva, kirabolnak?!

Elveszik kenyered, elveszik jó borod,
vész az ifjúságod, elveszik agg korod,
elveszi földedet, elveszik a tájat,
elveszik a múltadat, most már az se fájhat!
Elveszi mosolyod, elveszik a könnyed,
mert a rabszolgának így se lehet könnyebb,
elveszik a lelked, el gondolatodat,
elveszik hitedet, napodat, holdadat,
elveszik utódod, elveszik jövődet,
kiürült fészkedbe idegenek jönnek.
Lopják büszkeséged, elveszik faludat,
elveszik nyelvedet, elveszik dalodat,
elveszik a sírod, elveszik jövendőd,
elveszik a sírod, elveszik jövendőd,
elveszik a Istened, elveszik teremtőd!

Ötven éve… és most hol tartunk?
Hol vagy vérrel megszentelt Forradalmunk?!

Ébredj magyar!
Csak akarnod kell és vége!
Vége lesz a rossz álomnak,
hogy akik ellen harcoltál,
a mai napig uralkodnak!!

Csoda esett, most éppen ötven éve…
Csinálj magyar most is csodát!
Ébredj fel végre alvó nemzet,
hadd nézzen nagyot a világ!




Gyömrő, 2006. július 16.

hétfő, június 07, 2010

2010/24. hét

Papp Anna: Variációk egy témára


1. variáció

Talán a föld,talán az ég,
talán a minden-mindenség
adott erőt.
Talán a tűz,talán a jég,
a közel és a messzeség,
nemis tudom...
de elmondom,hogy borzalom
a tehetetlen hatalom:
csak les,csak néz,
csak vár,csak vár...
a döglött ló, zörgő csontváz már,
de nem száll le,mert azt hisz,
hogy a csontváz továbbviszi.

Talán a csend,talán a szó,
talán az est, a fényfaló
adott erőt,
nemis tudom...
de el kell,el kell mondanom,
hogy csöpög,fröcsög a gyűlölet,
akármi van:
sziszeg, sziszeg...
s a fel-fel, ti rabjai után,
koccintanak...
-hazám...hazám...!?...
Az isten lábát éltetik.
Sikerült megfogni nekik.
Végre !!!!
de mégse jutnak semmire,
merthát a lábnak nincs esze.

Szólít a Nap, szólít a szél,
szólít a nyár,szólít a tél,
harsog március szent szava:
Ne add, ne add fel soha!
Hisz megtanultat mi a harc!
Ezer év óta egyre tart!
Nézd szép hazádat, csupa szenny!
és gyönyörűség tölti el
azt,ki ezt tette vele...
Jöjj el MAGYAROK ISTENE !
itt rendet már csak te tehetsz!
de mi is ott leszünk Veled!


2. variáció

Kuncogás,...mint hegyi patak,
itt-ott felbukkan,.. elmarad....
csend...
aztán akad egy kicsi rés,
és kibuggyan a nevetés...
harsány,ragyogó,tiszta,szép!

Hegyi patak rohan, rohan...
sodorja,mi útjában van!

Oly szépek voltatok,ahogy kacagtatok!
Végre! Végre! Végre
megvan a kezdet !
-a nevetés!
Csak ez kell,...és mennek!
mennek! mennek! mennek!

Mióta a világ,világ,
te győztél mindig, ifjúság !
Te hoztad a változást,az újat !
Nevess,nevess!
-jól megtanultad :
Itt szólni kár,itt nem lehet!
Itt elárulják a nemzetet!
Itt kicsúfolják a magyart !
Itt csak az jó,ki balra tart!
Itt megköszönik a rabságot!
A magyar vidék,minek már most?
-Meghátrált a magyar gazda .
Ferkó büszkén hangoztatja.
Itt vitának nincs értelme,
egy válaszuk van mindenre,
hol sejpítve,hol sziszegve...
mutogatva hátrafele.

Nevessetek,nevessetek!

Fut,rohan a hegyi patak:
útjában szenny,vacak-kacat,
de a patak elsodorja!

,,, 89 - tél és hideg
bolyong a Vencel tér felett...
és mindenfelé emberek...
és csengenek, és csengenek...
a kulcscsomók csak csengenek...

-Nevetés és csengetés,
csengetés és nevetés...
-nem vezényszóra,nem parancsra:
tiszta mélységből fakadva...
s a hatalom belegebed,
ha egy egész ország nevet...
Csodálatos fegyvernem ez!
Nevess! Nevess!
Nevess! Nevess...

...a hegyi patak fut,rohan,
kristálytisztán és boldogan,
a nap tüzében csillogón,
és eléri a nagy folyót.


3.variáció

Sziszegő hüllők serege,
írígykedve néz felfele,
hol galambok szállnak fehéren,
szállnak tisztán,békés szelíden.
Megpihenni egy fára ülnek.
A csúszó-mászó sziszegő népek,
ott tekeregnek a fa alatt...
-Megnézem,mért nincs semmi dal,
szól egy galamb,fehér galamb.
-Szürke nyúlványok serege !
-Fehér galamb, ne gyer ide!
kiált egy héja,s felrepül...
de a galamb mégis leszáll.

...piszkos a tolla,csapzott a szárnya,
kígyómarástól, véres a lába.....

Fehér galamb,mondtam neked:
a békesség itt nem erény,
szelídkedni itt nem szabad!
Változtasd héjává magad!
Nekik te úgyis héja vagy,
nem ismernek galambokat!

Csak tekeregnek mérgesen:
Mi lesz a Földdel,Istenem!

A héja száll, a héja száll...
és azután köröz,...köröz...
-Riad már a kígyófészek,
érzik szelét a veszélynek...
Lecsap a héja.
Látod ezt ?
Itt kegyelmezni nem lehet,
itt kegyelmezni nem szabad !
Változtasd héjává magad!

2010/23. hét

Az utolsó "Tordai Országgyűlés"

"Elmondja, hogy mint lett a hazának veszte,
S ez a drága föld most, bitangra eresztve,
Raberdőket táplál, jaj, rabkalászt érlel!
Rabmagyarok sorsát hűséges beszéddel
Megrajzolja, festi, úgy, hogy a táborbul

Haragos moraj kél, tompa zúgás mordul.
- Hát akik szabadok? - Kiáltoznak többen.
Kuruc Balázs lelke szomorúra döbben.

A csonka hazában, hajh, alszik a lélek.
Ha ti azt tudnátok, a magyar mivé lett!
Koncért marakodik, aranyborjút épít,
Becsmérli, gyalázza egymást, saját vérit,
Nem tud felriadni, sziklaeggyé lenni,
Nem állítja meg a pusztulását semmi! . . .
Tettekre már hitvány, de nagy a beszédben!
Gőgösebb, tunyább, mint volt valaha régen!
A megásott sírját vigalommal nézi,
Sok öröklött bűnét újakkal tetézi,
S ha az Isten nem küld egy riasztó lelket,
Végképpen elalszik, nyomtalanul elmegy! . . .

A süveget, vértet szembehúzva mélyen,
A nagy országgyűlés hallgat szégyenében."


"De legyetek készen, mert eljön az óra,
Mikor csatakürtös vértalálkozóra
A felébredt magyar hozzátok kiált majd,
Hogy jöjjetek víni ezt a végső párbajt! "

Benke Tibor