vasárnap, november 30, 2014

2014/ 49. hét

Garay János - Lehel kürtje



Hős Lehelnek szózatos kürtéről
Hir maradt a régi szép időből,
És ha híre volt a kürt szavának,
Nem kisebb volt sulyja hős karának.

Mint levente még a hét vezérrel
Ázsiából ifjan költözék el;
Kürte volt a nemzet nagy zsoltára,
Valahányszor kelt véres csatára.

Kürte volt a győzedelmi ének
Diadalban Árpád nemzetének,
Kürte nyögdelt szomorú torában,
Valahányszor gyásza volt csatában.

Most az ifjú hosszu szép hajának
Hollójával hattyúk párulának,
S kürte már csak régiség diszéül
Függ szalagján hős csipejérül.

Hős Lehelnek untig volt csatája,
S gyászt, csak egy volt, mely hozott reája.
Német Augsburg éré megbukását,
Otto császár verte rája lánczát.

Szálig elhullt, mint midön kaszálván
Nem marad meg a fű árva szálán,
Szálig elhullt húszezer vitéze,
Húszezer más hullt a Lech vizébe.

Őt lováról harczának közötte
Durva német dárdával ütötte,
Négyen álltak össze, folyván vére,
A vitéznek megkötözésére.

S elvivék a császár udvarába,
Mint rablónak kötve keze-lába;
Otto császár fényes udvarában
Diadalnak vannak mámorában.

Mint a puszták szörnyű hienája
A halottat sirból is kivájja,
Körbe Otto gyűjt élőt, halottat,
És fölöttük véritéletet tart.

S mint a gyermek gyönyörét találja,
Ha fejenként a mákot kaszálja,
Ugy találja kedvét Otto benne,
Ha magyarfej még kétannyi lenne.

S már a szörnyü mészárlás fogytán van,
A midőn uj ötlet kél agyában.
Hét magyar van élve még, szegények
Mind heten szép és ifjú legények.

Mind a hétnek megbocsát a császár;
Egy helyett de rájok két halál vár.
Megcsonkitva orr- s fülek hiával
Rakva lesznek gúny gyalázatával.

És hajón elküldi a Rajnára,
Küldi onnan őket a Dunára;
Megizenvén gőggel a magyarnak,
Hogy ha jőnek, ily sorsot aratnak.

Hős Lehelnek vére rég habot hány,
Meg-megrázza lánczát hősi karján.
Élni nem tud szörnyű szégyenében,
S halni nem bír kínja tengerében.

"Mért e késés? - szól fájó haraggal -
Mért nem öltök százszoros halállal?
Életemmel nem csere-beréltek,
Hogyha érttem váltságot reméltek?"

"Meglakolsz még te is! - mond a császár
Rád, vezérül, fényesebb halál vár;
De előbb mint a vérpadra mennél,
Szívességet mivelünk tehetnél.

Hős kürtödről, mely függ oldaladnál,
S nagy hirével félvilágra szolgál,
Úgy beszélik, eddig csak vig ének
Harsogott le Árpád nemzetének.

Kandi volnék hallanom, miként szól
A szomorú ének ajkaidról,
Fújj halotti nótát társaidnak,
S rá, ha tetszik, búcsuzót magadnak."

Mond a császár sértő gúnykaczajjal,
Tréfát űzve védtelen fogolylyal.
"Megteszem!" mond hős Lehel dühében;
Mert nagy ötlet lobban fel fejében.

És azonnal oldatik bilincse;
Jobb karában lehet ujra kincse,
Ifjusága szózatos barátja,
Most utósó tette vég istápja.

És kilépvén a császár elébe,
A helyett, hogy kezdne gyászzenébe,
Hősi kürtét két kezére kapja,
S le a császár rőt fejére csapja.

"Menj előre - mond - a más világra!
Tégy magadnak szert, ha kell, szolgára!
És ha szolga kell a szellemeknek,
Ottan is te szolgálsz hős Lehelnek."

Szólt, s utósó hangja volt szavának.
Kürte és a hős elnémulának;
Kürte Otto homlokán hasadt szét,
A hőst Otto népe vágta százrét.

vasárnap, november 23, 2014

2014/ 48. hét

Benedek Elek - Attila siratása



Attila, Attila, hunok nagy királya,
Mundzuk sarjadéka, híres maradvája!
Te ura, királya szittyák s germánoknak,
Valál hódítója a rómaiaknak:
Napnyugatiaknak, napkeletieknek,
Valál rémülete, valál iszonyata
Te minden népeknek!
De ha könyörögtek, megengesztelődtél,
Adófizetéssel te megelégödtél.
Mindez nagy dolgokat te megcselekedted,
Ez világnak hódítását mind te végbevitted,
S sebzetlen maradtál!
Ármányság, árulás mégis meg nem ejtett,
Sűrű sok ellenség el sem is veszejtett,
Haj, mégis meghaltál!
Valál vigasságban, fekvél nyoszolyádban,
Puha nyoszolyádban, tornyos palotádban.
Meglepett a halál a te mély álmadban,
Hunok nagy királya,
Mundzuk maradvája!
Hajh! Ki mondja ezt halálnak,
Az orozva járó álmat!
Halál, halál, csendes halál,
Nem vagy te igazi halál,
Rajtad bosszút nem állhatunk,
Beléd kardot nem márthatunk:
Halál, halál, csendes halál,
Nem vagy te igazi halál!

vasárnap, november 16, 2014

2014/ 47. hét

Voltaire, Rousseau társaként(saját)

Még oly rég a francia forradalomban,
Voltaire, Rousseau társaként
A forradalmat éltettük,
S arra is gondoltunk,
Hogy talán valamikor
Megszűnik a királyok uralma.
S több diktatúra nem lesz,
S álszemélyi kultusz
Ebben a szép országban.
A fő eszménk így hangzott,
A fő eszménk, így hangzott:
Szabadságot mindenkinek!
Egyenlőséget minden embernek!
  Testvériséget Mindenkinek !


Miskolc, 1994. augusztus 12.

vasárnap, november 09, 2014

2014/ 46.hét

Váci Mihály: Még nem elég
         Nem elég megborzongni,
              De lelkesedni kell!
         Nem elég fellobogni,
              De mindig égni kell!
         És nem elég csak égni:
              Fagyot is bírjon el,
              Ki acél akar lenni,
              Suhogni élivel.

         Nem elég álmodozni!
              Egy nagy-nagy álom kell!
         Nem elég megérezni,
              de felismerni kell,
         Nem elég sejteni,
         hogy milyen kor jön el,
              Jövőnket ? tudni kell!

         Nem elég a célt látni,
              járható útja kell!
         Nem elég útra lelni,
              az úton menni kell!
              Egyedül is! ? Elsőnek,
              elől indulni el!
         Nem elég elindulni,
              de mást is hívni kell!
              S csak az hívjon magával,
              aki vezetni mer.
         Nem elég a jóra vágyni,
              a jót akarni kell!
         És nem elég akarni,
              De tenni, tenni kell:
         A jószándék kevés!
              Több kell ? az értelem!
         Mit ér a hűvös ész?!
              Több kell ? az érzelem!
         Ám nem csak holmi érzés,
              de seb és szenvedély
              keresni, hogy miért élj,
              szeress, szenvedj, remélj!

         Nem elég ? a Világért!
              Több kell ? a nemzetért!
         Nem elég ? a Hazáért!
              Több kell most ? a népedért!
         Nem elég ? Igazságért!
              Küzdj azok igazáért,
              kiké a szabadság rég,
              csak nem látják még,
              hogy nem elég!
              Még nem elég!

kedd, november 04, 2014

Hajdúnánás Város Dala



Ez nem szalmaláng c. dal első nyilvános bemutatója a III. Hajdúnánási Jótékonysági Városbálon.

Operatőr: Csiki László, Pál Kovács Krisztián
Vágó: Csiki Péter
Zeneialap forrás: Szatmári Anthony

vasárnap, november 02, 2014

2014/ 45.hét

Orbán Ottó: A magyar népdalhoz

Most, mikor sok senki mellén
ki vagy tűzve, mint a jelvény,
nekem maradj, aki voltál,
nem babona, nem is oltár,
de maga a láthatatlan,
ahogy látlak száz alakban,
véletlennel habart végzet,
több s kevesebb, mint művészet;
dallamív, mely melizmáit
hajlítgatva szinte világít –
mintha öreg paraszt lenne,
maga az idő sóhajt benne:
katonának vitt legények,
ingben elföldelt szegények
nézik a csillagos eget,
sírtak alatta eleget.
Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.
Szellemem ép, testem romban.
Téged hívlak nagy bajomban,
dudorászlak, hogy segíts meg,
a rontástól szabadíts meg:
gyűlöljek csak aljas elvet,
ne a földet, ne a nyelvet,
nézhessek rád, mint a napra,
melyen nem üt ki a lepra.
Kit Kőműves Kelemenné
vére bűvölt elevenné,
elevenné és szilárddá,
mítoszi, kerek világgá,
benned minden, amilyen volt,
fény sikálta kád a mennybolt,
teli sötét szenvedéssel,
melynek csöppje sem enyész el,
s nincs múlt, jelen sem jövendő,
csak egy vastag gyapjúkendő,
annak bolyhos melegében
ringok a világ ölében.