hétfő, május 24, 2010

2010/22. hét

Csodaszer

Nem vagyok én varázsló,
De még csak csodaszer sem vagyok.
Hozzátok szólok és beszélek Magyarok!
Amit most mondok, mondhatnám én is éppen,
De valaki más mondatja vélem.

És nem az ördög az, tudom biztosan,
Mert ő Istent nem dicsőitené ily magasztosan,
Angyal szállt meg: azt hiszem
Ő mondatja mindezt énvelem.

Mert az én szám ilyen ékesen,
Nem nyilt szóra még sohasem.
És hogy miért éppen én, ki igy szólhatok?
Nem rejtem véka alá e titkot sem,
S ebben a dologban még szerény sem vagyok.

Mert ALÁZAT van bennem sok,
És mint a köszikla, oly KEMÉNY is vagyok,
Ha Isten útján akarunk végigmenni,
Ahhoz elengedhetetlen e két dolog.

A nehéz sors ALÁZATRA nevelt,
S hogy e terhet el tudd hordozni,
Nem elég csupán az alázat,
KŐKEMÉNYNEK is kell lenni.

Tejut, 2oo9. szeptember 1o.

2010/21. hét

Nagytakaritás

Jártamban-keltemben
Azt láttam, hogy semmi sincsen rendben,
Gyorsan nekiláttam rendet rakni én,
De figyelmeztettek: Itt minden a helyén.

Nem úgy van az komám,
Szólok vissza én,
És sietve folytatom dolgomat,
De akkor már az orromra koppintanak.

Ott állok értetlen,
S bambulok a fertelmen.
Újra seprűt ragadok,
S nyomban kitakaritok.

De ekkor már a nagyfőnök jön felém,
S kiált dörgedelmesen,
El lehet menni, ha nem tetszik itt semmi,
"Rendbontókra" nincs szükség!

Értetlenül nézek én,
De hiszen itt semmi sincs a helyén,
Hebegtem-habogtam,
De oly mérgesen nézett rám, hogy inkább elkotródtam.

Tűnődtem magamban,
Hová kerültem én?
És vajon ki a bolond?
Ők, vagy én?

Beálltam hát a sorba,
És mint a többi birka, fejreálltam én,
S csodák csodája,
Valóban minden a helyén.

Akkor döbbentem rá,
Hogy két lábon állok én,
S a világ áll a feje tetején.

Tejut, 2oo9. Szeptember 12.

csütörtök, május 13, 2010

Bálint NatáLia (hangszerelés:Farkas Károly): Mesék városa - Keszthely himnusza

Van egy hely, amire mindig áldva nézhetek,
Van egy hely, ahol a tó tükrére léphetek.
Van egy hely, ahol az ember Ember maradhat,
Ezt a helyet védem, megőrzöm neked és magamnak.
Mert ez az a hely, ahol jó várni, élni és szeretni.
Mert ez az a hely, ahová mindig vissza kell térni!
Mesék városa: varázstó, kastély hív oda.
Itt születtem, itt halok meg, ez itt a szívem otthona.
Keszthely városa: Jóistenünk nekünk adta,
Azért, hogy boldogságunk megtaláljuk, vágyjunk majd haza.
Van egy hely, amire mindig büszkén nézhetek,
Mert érték a szép, és tisztelik még a régi elveket.
Van egy hely, ahol az álom megvalósulhat,
Védd e helyet, őrizd meg hosszan nekem és magadnak!
Mert ez az a hely, ahol jó várni, élni és szeretni.
Mert ez az a hely, ahová mindig vissza kell térni!
Mesék városa: varázstó, kastély hív oda.
Itt születtem, itt halok meg, ez itt a szívem otthona.
Keszthely városa: Jóistenünk nekünk adta,
Azért, hogy boldogságunk megtaláljuk, vágyjunk majd haza.

szerda, május 12, 2010

2010/19. hét

Kerecseny János
A MAGYAR NÉPHEZ

Ti Félistenek az ősi Kárpátokon!
Nők és gyermekek, munkások, katonák,
Aggok és ifjak, kik a halálsáncokon
Rohantok tűzön és vason, vakon át,
Nem félve börtönt, vérpadot, kudarcot -
Felvettétek a reménytelen harcot:
Hozzátok nem méltók senki törpe mások!
- Köszöntlek titeket, dicső Óriások!

Új Tamerlán ellen, kik fellázadtatok,
Mert szolgaságot nem tűrt hős éneketek:
Kik száz Batu előtt harctáncot roptatok,
Mert szabadságot követelt véretek:
S hogy kivívjátok a legnagyobb Kincset,
Szétzúzva gyűlölt, vörös rabbilincset:
Dalolva mentetek halni, fegyvertelen:
- Örök fény övezzen sok ezer Névtelen!

És megdúltátok e kor Dzsingisz-khán hadát,
A "verhetetlen Arany Horda" népét:
Megdöntve vak hitek gyáva téves tanát
- Átformáltátok ezzel a Föld képét!
Zúg már Nyugaton a szabadság szele,
Kitisztult kábult álmodozók feje,
Kik bódító boruk negyven évig itták
- Ti ráztátok fel őket, gyönyörű Szittyák!

Ti Félistenek, csak tiétek az érdem,
Ha a tunya világ végleg feleszmél...
- Drága hősi fajtám, büszke magyar Vérem:
Diadalt vívtál, hazug, vörös eszmén!
Diadalt arattál: gyász-győzelmi tort.
Gyermek és asszonyvér Egekre sikolt,
Tankok talpáról csöpp kisded vére jajgat...
- Van-e nemzet, mely ily gaztettre is hallgat?!

Nem Nem veszhet ki így a lelkiismeret.
Egy gyilkost is üldöz száz ország hada,
A Föld népe olyan hitvány mégsem lehet,
Hogy futhat milljó, mint erdők dúvada!
- Bízzatok, parittyás hősi Dávidok,
Követek talált: Góliát már inog...
És felcsattant, süvölt az Igazság szója,
Édes Magyar Népem, Neked is üt óra!

Ti Félistenek a bérces Kárpátokon!
A kultúrvilág figyeli harcotok,
Úgy érez veletek, mint szenvedő rokon,
S megáldja halálba-indult arcotok...
De fegyvert is fen jog és törvény szerint,
És erős kezével kitartásra int!
Európa hívő népe mind háborog:
Remegnek már a poklos sátán-táborok!

És itt - a szabadság véráztatta földjén,
Pirul az arc: a magyar ököl feszül...
Gyászköntös van New York Liberty bús Hölgyén,
De mellét vaspáncél fedi már mezül!
Szobor ajkáról tiltó szó zúg s teper:
Gyilkosok, ne tovább! Lehullt a lepel!
Elég volt a gyermek- és asszony vér folyam.
Mert ha mozdulok: A Földön nem volt olyan!

Óh, ti Félistenek a szent Kárpátokon,
Kiknek hű vére patakokban csorog:
Bízzatok, mert ősi, hősi vártátokon
Oldalatokra állt Isten és a Jog!
Szívetek kelyhének hő áldozatja:
Tisztelettel tekint rátok jó és gonosz,
És a világ első népe elé soroz!

Ti Félistenek a véres Kárpátokon!
Nők és gyerekek, munkások, katonák,
Aggok és ifjak, kik a halálsáncokon
Rohantok tűzön és vason, vakon át:
Köszöntlek titeket hős Óriások!
Csodállak, tisztellek győztes Csodások!
- Könnyező szememben a dicsőség ragyog
S áldom Istenem, hogy: én is magyar vagyok!

(Cleveland, 1956. október 25.)

2010/20. hét

Marschalkó Lajos
ÚJ BIBLIÁT

Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Szakálas Marxok írtak Bibliát,
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki
S szólitotta az embernek fiát:

"Össze kell törni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté, az apostol,
Vérével annyi sok magyar diák.

Az Új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.

Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak
A katonák s a sápadt férfiak...
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt!

Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hős-halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.

Itt elvet árult a néptribun, s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát...
S ott szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat az édesanyák.

És meghaltak a tízéves kis hősök,
Niobe mégse siratta fiát.
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.

Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kisgyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
-- Segítsetek, ti népek, emberek!

Fáklyát gyújtott a kislány en-testéből,
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kis Jeanne d'Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.

Nyugat-Pilátus hókezeit mosta,
A farízeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hős szállt a temetőbe,
Szabadság ura... mert csak érted élt.

Szabadságot! -- így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül veszett el,
Magyarország, -- a népek Krisztusa.

Ám föld alól és a temetők árkából,
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük az égre dörömböl,
Áruló Nyugat -- százszor jaj neked!

Kialszik fényed, szabadság Júdása,
Összedőlsz, gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kőtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád."

hétfő, május 03, 2010

2010/18. hét

Gavallér János
1956-2006

bűzkatlan tátog
hazug iszap lep
mocskos vér kering
fon hálót körénk

halott igazság
kenyerén hízott
győztes doktrínák
kötelén lógott

betiltott érzést
szót gondolatot
vezényelt légzést
elfojtott álmot

bűzkatlan tátog
hőbörög korcs vér
hazátlan áljog
fon hálót körénk

bűzláp a nappal
iszap-sár az éj
halott szavakkal
vesződik a nép

mocsár lep mindent
bűvészköpönyeg
csalók törtetnek
köztörvényesek

dobbanni kell már
igaz szívünknek
dobbanni kell már
a becsületnek

emberhez méltón
adni testvérnek
emberhez méltón
élethez szenthez

cselekedni kell
harcolni halni
harcolni ember
Istenben bízni

2009.10.23.

2010/17. hét

HAJÓTÖRÖTT

Mint hajótörött, a nyilt, viharos tengeren,
Úgy hánykolódom én itt, e kicsiny kis szigeten.
Talpam alatt nincs biztos talaj,
Fejem fölött sosem kék az ég.

Istenem! Istenem!
Csak egy talpalatnyi szilárd talajt adj nekem,
Hol esténként nyugton lehajthatnám fejem.

És lám, többet is kaptam én,
Isten balkezével kinyúlt felém,
Majd magához felemelt,
S szerető tekintetével szorosan átölelt.
Aztán jobbkezével lágyan betakargatott,
Azóta minden este igy alszunk mi el.

Nem kell nekem semmi, mit ember alkotott,
De kell a minden, mit csakis Istentől kaphatok,
Hát kell ettől több, mit ember földi életében kaphatott?
Ez lehet a minden,
S ez a minden nekem megadatott.

Tejut, 2oo9 Földanya hava 8.