péntek, július 29, 2011

A Szegedi Akadémiai Bizottság székházban mutatták be nemrégiben nagy sikerrel Vásárhely Himnuszát.

2011/ 30. hét

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
?Ha vert az óra ?odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február.)

péntek, július 22, 2011

2011/ 29. hét

Petőfi Sándor : Föltámadott a tenger...

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

péntek, július 15, 2011

2011/ 28. hét

A múlt

Mily setét a múltnak árnyéka,
Szobrainak csupasz az ágyéka!
Testük anyaga már megkopott,
Emlékük az ablakon kidobott?

Mind elfeledtük kik még élünk?
Tőle többé sohasem félünk?
Hátra nem, csak előre nézünk?
Így már többé sohasem félünk?

Szemünk becsukva látjuk az álmunk,
Képzelgünk arról, amire vágyunk!
Csak szemünket lehunyva várunk,
Mint a birkák helyben állunk!

Álmodunk, de nem nézünk hátra,
A minket becsapni készülő árnyra!
Könnyen Őt, nem lehet lerázni,
Jövőnket akarja újra gyalázni!

Próbál becserkészni ismét a múlt,
Hiteti a vörös szegfű megfakult.
Netán nem hallod a parancsot?
Hogy edd a túlérett narancsot!

Görcsösen kapaszkodik a hatalomba,
Igen sok trükk van még talonba.
Ha csak álmodsz, észre nem veszed,
Ismét befogja a szád, megragadja kezed!

Az lesz újra, amit a múltunk akar,
Kizsákmányol minket a fukar!
Elkábítva hiteti el veled,
Nála nyugodt álomra hajthatod fejed!

Álmélkodsz, vagy hozzászólsz végre?
Legyen már e sötét múltnak vége!
Ha észre nem veszed, mi véled szembe jő,
Bizony a gyászos múlt lesz újra a jövő!

Igen, most intelek a múltnak évétől,
Gyere el a nép bitójától, a kötéltől!
Ne legyen többé, hogy ezt kiáltják:
A kormányon lévők újra megcsinálták!

Legyen a múltnak most már vége,
Áprilisban tegyünk pontot a végére!
Szíved szerint írd le az ikszet,
Közben emlékez a múlt vélünk mit tett!

péntek, július 08, 2011

2011/ 27. hét

Siklósi András: Kegyetlen Párizs

Hiába riszálod magad
hiába csillogsz-villogsz
hiába ölelsz polip-karjaiddal
nem érdekelsz nem esem hasra tőled
Számomra nem vagy a fény városa
sem Ady vagy Illyés bódító menedéke
Nekem a Szajna az alvilág folyója
karcsú hídjaid hanyatt dőlt kurtizánok
csipkés tornyaid faragott tilalomfák
édes illatod rothadó csatornabűz
virágos parkjaid gyászos temetőkertek
Nem vonzanak zsúfolt utcáid híres mulatóid
pazar festményeid szobraid s palotáid
Hidegen hagynak csábító kincseid
idegenek bohém gondtalan lakóid
megvetem hamis forradalmad

Nem hat meg talmi ragyogásod
összes praktikád lepereg rólam
Nekem egy fortyogó trópusi mocsár vagy
honrablók vára szatírok bűntanyája
pestises bordély rettegett viperafészek
Gyűlöllek Párizs
hazám megrontója fajtám gyilkosa
Tántorgok benned mint a részeg
utálom minden porcikádat
kitépem gőgös Tigris*-bajszod
s leköpöm álnok arcodat

A hazugság rideg fővárosa vagy
Európa körbenyalt alfele
a pokol megkövült hányadéka
a barbárság és gyalázat metropolisza
Maga a halál vagy népem koporsója
villámló hentesbárd reccsenő bitó sikoltó guillotine
Megátkozlak Párizs
fulladj meg égj porig
dőlj össze süllyedj el örökre
magyarok vérivó hóhéra
te szívtelen Versailles te szörnyű Trianon

(* Clemenceau gúnyneve)

péntek, július 01, 2011

2011/ 26. hét

Pósa Lajos: A Hazáért

Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,
Még a féregtől se fordítod el arcod,
Látod a jövendőt csakúgy, mint a múltat,
Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat,
Nemzetek sorsát intézed egedbűl,
Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:
Függjön tekinteted a mi szép hazánkon,
Minden porszemére tőled áldás szálljon!

Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,
Minden talpalatját megáztatta vérünk.
Őseink porából fakad itt a fűszál,
Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.
Századok keservét hordozza a szellő,
Honfigyász az égen a fekete felhő,
Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt –
Óh nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat!

Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak,
Parancsolj, Uram, az égi madaraknak:
Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan
Sírjaikon szerte a magyar hazában.
Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot,
Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott!
Kegyeletes utód szórja be virággal
S tanuljon a portól századokon által.

Áldd meg, kik javát munkálják a honnak,
Hírnevén, örömén híven fáradoznak!
Gyújts lelkükben erős, tündöklő világot!
Lehelj a szívükbe olthatatlan lángot!
Hadd mutassa e két égő fáklya fénye:
Hol van a haladás nemzeti ösvénye.
És ha megtalálták: útjokat ne fedd el!
Igazítsd a célhoz szent segedelemmel!

Add, hogy virágozzék békén Magyarország,
Ragyogja be földjét az arany szabadság.
Hegyei közt boldog népnek dala zengjen,
Messze róna síkján sárga kalász rengjen.
Sátoros erdőben szapora vad járjon,
Ízes hal cikázzék gyöngyöző hullámon.
Mesterség, művészet, tudomány fejlődjék,
Szálljon a hazára koszorú, dicsőség!

És ha vész fenyeget, harsona megharsan:
Kardjaink élére szállj zúgó viharban!
Csapj le, mint a villám, ellenség hadára!
Ne érezze sarkát szép hazánk határa!
Szállj, mint eleven tűz, lobogással égve,
Honszerelem gyanánt mindnyájunk szívébe!
Bátoríts, vezérelj tartós diadalra!
Szabadság Istene, vigyázz a magyarra!