Volt egyszer egy ország,
ahol együtt élt a magyar,
a Kárpátok védték,
ha jött a zivatar.
Az idők folyamán
ráéheztek mások,
széjjeldarabolták
Nagymagyarországot.
Ki akarta? - Ma élők
tehetünk mi róla?
Felelős mindezért
a vén Európa!
Széttépték országunk'
és sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk
öt országban így lett.
Ki kérdez meg minket:
jó nektek így élni?
Kinek van jogában
szíveinket tépni?
Trianont sínyli
hat ország magyarja,
köztük nem sok akad,
aki így akarja.
Fel is sorolhatom:
a szép Kárpátalja
lakossága magát
ősmagyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra
a Kárpát-medence,
ontotta a magyart
az áldott Verecke.
Ezeréves múltat
biztosított nekünk,
s mi erre a múltra
mindig büszkék leszünk.
De megjelent Trianon
és sorsokkal játszva,
csodás országunkat
darabokra vágta.
Ekkor szlovák, végül
orosz lett Verecke,
ez a magyarságnak
mindenkorra lecke.
De mindegy ki hogy számol,
összead vagy szoroz,
ha magyar a magyar,
nem lesz abból orosz!
És így van ma Bánát,
Baranya és Bácska
hetven év óta lenn
Jugoszláviába'.
Ezért román Erdély,
szlovák a Felvidék,
Nagymagyarországot
ekképpen tépték szét.
És Szlovákiában még
elvárnák e néptől:
váljon meg örökre
a múlt emlékétől.
A szlovák a magyartól
- fájdalom - irígyli,
ha Felvidéket mond
őt még az is sérti.
Az erdélyieknek sem
fényes a sorsa,
értük is felelős
marad, - Európa!
Ők azok, kiket a sors
kevésbé kényeztet,
de annál gazdagabbak:
szeretnek, éreznek.
Ott vasvillákkal, bottal
erőltetnék rájuk,
hogy a magyarokból
legyenek románok.
Ebből kifolyólag
békétlenség zajlik,
de az igaz magyar,
nincs amiért hajlik!
Így nem csak minket sújt
a trianoni átok,
kik bennünket tipornak,
azokra is szállott.
Számukra sem hozhat
eszményi boldogságot,
míg más, üldözöttként
éli a világot.
Ausztriában sem
mindenkinek mindegy,
ha jól megy is sora
mégsem cserél szívet.
Van, ki nem feledi
honnan jön, hova tart,
nem hagyja kiölni
magából a magyart!
Nézem így sorjába'
mi maradt még hátra?
Sok-sok széjjelűzött
magyar a világba.
Fontosnak tartom, hogy
még Bácskáról meséljek,
mert születésemtől
e vidéken élek.
Ennek a porában
játszottam mint gyerek,
ez oltotta belém, hogy
mindig magyar legyek!
Ez tanított arra,
hogy ami nekünk sóhaj,
más nemzeteknek
az ne legyen óhaj.
Erről a síkságról
látni a végtelent,
ez tár fel számunkra
múltat, jövőt, jelent.
Itt van a Kárpátok lánca
a szívben bent;
ej, ha érezhetnék:
nekünk ez mit jelent...
A magyar nem kér mást,
nem a régi földet,
egy, amit nem ad fel,
hogy értsék végre őket!
Lássa be a világ
a békétlenség okát:
e nép azért harcol,
ne vegyék el jogát!
Ne legyen a magyar
mások keze-lába,
ne, ne alattvaló
a saját hazájába'.
Beszélhesse nyelvét
úgy, ahogy tanulta,
hisz' ő tekinthet vissza
a leggazdagabb múltra.
Sokaknak nem tetszik,
ha mi ezt kimondjuk,
de - ÉL AZ IGAZSÁG -
akárhogy titkoljuk.
Együvé tartozunk,
de büntetnek azóta...
e hét évtizedért
a vádlott Európa!
1991. 04. 21.
Andróczky Etelka
Topolya
http://magyarszo.com/fex.page:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése