Lengyel Károly: VAN MÉG EGY SZÓ
Úgy állok itt, mint kinek rend ruhája ha foszlik,
Bár moly sose látta, mégis ezerré hasad szét,
Eljöve egybe hű nemzete, mind kora éke,
Ha szakad a szív, még sem szűnik dobogni érte
Nemzet e földön egy van ma ki mindig kesereg,
Tudják bár hazugokról, hogy szavuk csak egy meg egy,
Pedig hát látjátok, mit se számít árulásuk,
Mégis rágódik éveket egy elcsalt vokson.
Tenne helyette tán új törvényt, hisz maga törvény,
Nem idegennek átjátszva népünknek erejét,
Hol van hát végtére is, hol van az ősi virtus?
Hallik-e szó, mire járhatjuk újra a táncot?
Győzelem ünnepe, nem felemás, rideg számok,
Mi szabunk mezsgyét eztán, nem az idegen bábok.
S halljad, halljátok hát jó magyar testvéreim,
Nincs szava maradásra, kik vérünk veszejtenék.
Kell ma szólni e nyelven, méltón, büszke magyarul!
Hol az ezerről mindnek eszébe hazája jut.
Pici vágya, ha van még, titok erdején dajkált,
Úgy foszlik, sorvad a népünk, jövőből mit se lát.
Egy szava, csak egy legyen életre kellő, vitéz!
Szél hátán viszi hírét, világnak csodát idéz.
Mert magnak népe, aki őrzi ősei lángját,
Holtig is, porban is követi egyre csillagát.
Mert nem kell új haza egynek sem, csak az, ami volt,
Vetné parázsára kíntáncra a céda Trianont.
Szólni kell, mert unokáknak meg csak így maradunk,
Álmokat őrző, bércekre súgni visszajárók.
Napra nap, ha keríteni kél vad nyoma mentén,
Úgy jár-kel táltosa most is áldásra közibénk.
S e nagy titkot mások ésszel sose érthetik,
Megtartani kevesek, osztani tudják másét,
Mondani idegenből cifra térítő igét,
Vetni a tűzre rovást, dobot, tiszta gyolcs ingét!
Halljad hát, Európa! Ki tartani véled a magas egeket,
Éneke kél minden magyarnak, neked rettenet,
Hogy egy vala mégis nemzete, úgy szíve szerint,
Küldhetsz csuhást, Kárpát mégis zengi énekeit.
Hangzik a szó szerte a síkon, megtart, haza hív.
Lásd, maradunk, és csak magyarul tesszük a törvényt!
Szórd hát szét, akinek lelke szerint kellhet a szó,
kik megmaradtak, s akiknek nem kell harsogó
csenevész látványország. Indul most útjára
gyújtani tüzeket ormán, régi-új határra.
Végeken innen, mind, aki él és élni akar,
hívja a testvért, magyart hívja most is a magyar.
Ferencváros, 2009. december 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése