József Attila:A Dunánál
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem,hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, a sorsomba merülten,
Hogy fecseg a felszín,hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
Zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok,ha dolgozik az ember,
Reszel kalapál,vályogot vet,ás,
Úgy pattant,úgy feszült,úgy ernyedt el
Minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám,ringatott,mesélt,
S mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy lett volna,el is állt.
És mégis,mind aki barlangból nézi
A hosszú esőt-néztem a határt:
Egykedvű,örök eső módra hullt,
Színtelenül,mi tarka volt a múlt.
A Duna csak folyt.És min a termékeny,
Másra gondoló anyának ölén
A kisgyerme,úgy játszadoztak szépen
És nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
Mint sírköves,dülöngő temetők.
Én úgy vagyok,hogy már százezer éve
nézem,amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat,s kész az idő egésze,
Mint százezer ős szemlélget velem.
Látom,mit ők nem láttak,mert kapáltak,
Öltek öleltek,tették,ami kell.
S ők látják azt,az anyagba leszálltak,
Mit én nem látok,ha vallani kell.
Tudunk egymásról,mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk-ők fogják a ceruzámat
S én nézem őket és emlékezem
Anyám kún volt, az apám félig székely,
Félig román, vagy tán egészen az .
Anyám szájából édes volt az étel,
Apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt-
Ez az elmúlás.Ebből vagyok.”Meglásd,
Ha majd nem leszünk!…”-megszólítanak.
Megszólítanak,mert ők én vagyok már;
Gyenge létemre így vagyok erős,
Ki emlékszem,hogy több vagyok a soknál,
Mert az őssejtig vagyok minden ős-
Az Ős vagyok,mely sokasodni foszlik:
Apám- s anyámmá válok boldogon,
S apám,anyám maga is kettéoszlik
S én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok-minden,ami volt,van:
A sok nemzetség mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan,
S a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán,Werbőczy és Dózsa-
Török,tatár,tót,román kavarog
E szívben,mely e múltnak már adósa
Szelíd jövővel -mai magyarok!
…Én dolgozni akarok.Elegendő
harc,hogy a multat be kell vallani.
A Dunánál,mely múlt,jelen,s jövendő,
Egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
Békévé oldja az emlékezés
S rendezni végre közös dolgainkat,
Ez a mi munkánk;és ez nem kevés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése