2016/ 18.hét

Kazinczy Ferenc: A SZABAD ERDÉLY.


Szabadon lihegsz, szeretett haza,
Szabadon lihegsz, megint! karunk
   Béklyóidat összetöré!
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregökre
   Az isteni bosszu lövelé.
Nem ejte le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
   Minket a pogánynak.
Esküdt, s mi jók hivénk szavát;
S ő a hivőket, bízakodókat,
   Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
   És amit táplál a mező.
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg a nyáj,
   S amit nem vett el, ellopá.
Magyarra vivé ki a magyart,
S vicsorogva dühében, hogy a két
   Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
   Verdessék, ami még nem ing.
S mi nyögénk a vad dölyf kéjeit,
S viselénk, de mérges fájdalomban,
   Az alázó súlyos igát.
Hunyadink nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink nagy lelkét nem hagyánk el,
   S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,
Lobogó tüzeit seregökre
   Az isteni bosszu lövellé!
Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!
Szeretett hazánk! szabadon megint!
   Hunyadink nagy lelke van veled.